search

Világtenisz

Iga Swiatek minden tekintetben az év legjobbja volt.

Csizmazia Zoltán

A női világtornákat irányító szervezet, a WTA 2023-as szezonja is a végéhez ért (még Limoges-ban zajlik egy 125-ös torna). Sokan pihennek, de akad olyan is, aki már a december 29-én kezdődő United Cup-ra, vagy éppen az egységesen január 1-jén startoló canberrai, aucklandi, vagy brisbane-i tornára gyűjti az erejét.

Idén a négy Grand Slammel együtt összesen 58 versenyt rendeztek az immár 53. alkalommal meghirdetett WTA World Touron. Ahogy a férfiak, a nők is kilenc kiemelt, 1000-es tornán indulhattak, és három csapatversenyt is a programba iktattak. Miként a férfiknál Djokovics, úgy a nőknél is a világelső, Iga Swiatek volt az, aki aratott. Hat tornagyőzelmével, nyolc döntős szerepléssel, a megnyert 9 857 686 dollárjával és a 9295 WTA-pontjával minden kategóriában az első lett. Így az sem túl meglepő, hogy őt választották az év női teniszezőjének.

Idén mind a négy Grand Slamet más és más nyerte, ahogy ez az elmúlt években azért jellemző is volt (bár tavaly Swiatek két címet is hazavitt). Ausztráliában Arina Szabalenka, a Roland Garroson a lengyel klasszis, Wimbledonban a cseh Markéta Vondrousová lett az első, míg a US Opent Coco Gauff nyerte. 2022 előtt hét éve történt olyan, hogy két tornán is ugyanazt a játékost ünnepelték, ez a német Angelique Kerber volt, 2016-ben.

Swiatek a French Open mellett a WTA Finals-t is megnyerte, továbbá a pekingi 1000-esen, a katari és a stuttgarti 500-ason, valamint hazai pályán, a Poland Openen győzött 250-es viadalon. Ami a többiek egyéni sikereit illeti, Gauffot négyszer, Szabalenkát háromszor ünnepelték. Gauff még két párosdiadalt is elért, Barbora Krejcikova pedig négyet, így a lengyel mellett ők hárman végeztek hatszor a tornák élén 2023-ban.

Büszkeség, hogy ezen összesített rangsorban magyarok neveit is lehet olvasni, hiszen párosban Bondár Annának és Stollár Fannynak is van idei tornagyőzelme. Előbbi a francia Diane Parry oldalán június végén Lausanne-ban, utóbbi éppen a budapesti Grand Prix-n, a lengyel Katarzyna Piterrel párban lett bajnok.

Összesen 20 ország 39 játékosa tudott valahol a nagyvilágban WTA-tornát nyerni. Ahogy az már évek óta lenni szokott, az Egyesült Államok és Csehország áll ennek a listának az elején. Az amerikaiak 10 egyéni (párossal együtt 21) győzelemmel magaslottak ki a mezőnyből. A csehek 7 egyéni és ugyanennyi páros sikerre lehetnek büszkék, míg a lengyel Swiatek hat elsősége mellé (amelyből három volt címvédés, a Roland Garosszal együtt) a budapesti tornát Stollár társaként megnyerő Piter révén került a képzeletbeli dobogó harmadik fokára.

Éppen egy tucat női játékos volt, akiket életükben először ünnepeltek WTA-tornagyőztesnek, közülük a két legfiatalabb az egyaránt 19 éves Maria Tyimofejeva és Ashlyn Krueger volt. Mégsem kettejük közül került ki az év újonca díjazottja. Ezt a mindössze 16 éves Mirra Andrejeva kapta, aki elképesztő nagyot menetelt idén. Január 1-jén még csak a 292. volt a világranglistán, a szezont már az 57. helyen zárta úgy, hogy közben volt 46. is. Az Australian Openen még a juniorok között versenyzett, döntőig is jutott, de ott kikapott. Aztán Svájcban már egy 60 ezres Challenger-tornán lett első. Wimbledonban csak a nyolcaddöntőben kapott ki. A díjazottak legjobb párosa az ausztrál Storm Hunter és a belga Elise Mertens volt. A legtöbbet fejlődő játékosnak a kínai Cseng Csin-vent, míg az év legnagyobb visszatérőjének az ukrán Jelina Szvitolinát választották.

Tavalyi eredményei alapján három magyar játékos is a top 100-ban kezdte az idényt, a folytatás aztán nem úgy sikerült, ahogy valószínűleg eltervezték. Bondár Anna januárban a 77. helyen állt, végül a 117.-en zárt. Udvardy Panna 88. volt, most a 160., míg Gálfi Dalma a 88.-ról startolva a 141.-re esett vissza.

Bondár idén 47 meccséből 23-at nyert meg, de a legtöbb sikerét 60 ezres challengereken érte el, ugyanakkor elődöntős volt Lausanne-ban és Parmában is 250-es tornán. A már említett páros sikere mellett Montreaux-ben W60-as tornát sikerült nyernie. Udvardy 50 találkozójából 23-szor hagyta el győztesen a pályát. Ő is inkább kisebb tornákon gyűjtögette a pontokat, ezeken 21 meccs és 11 győzelem áll a neve mellett. WTA-tornán 29 meccs és 12 győzelem a mérlege. A spanyolországi La Bisbal d'Emporda városában a döntőben kapott a holland Arantx Rustól (6:7, 3:6). Gálfi Dalma 46-szor lépett pályára, 19 győzelemmel és negatív mérleggel zárt. Sokszor sérülés is akadályozta a gondmentes felkészülését, így is sikerült két 100 ezres tornán is elődöntőznie, Wimbledonban pedig két meccset is nyerni tudott. Említsük meg Babos Tímeát is, aki a 2023-at a 337. helyről indította és végül a 187. helyig küzdötte fel magát. Három 25 ezrest nyert egyéniben, valamint három páros-sikere volt Challengereken.

Fotó: Twitter/Tennis.com

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline