search

Világtenisz

Akár négy év börtönt is kaphat a spanyolok korábbi világelső teniszezője.

Csizmazia Zoltán

Nagyon nagy bajban van Arantxa Sánchez-Vicario. Ő volt az első spanyol női teniszező, aki vezette a világranglistát. Komoly összegű csalással vádolják őt és volt férjét, amelyért akár négy év börtönbüntetést is kaphat.

A napokban állt a barcelonai bíróság elé Arantxa Sánchez-Vicario, akit azzal vádolnak, hogy egy jelentős, 8,14 millió dolláros vagyont és annak kamatait titkolta el a Banque de Luxembourg elől, amelyet a bank 2009 óta próbál behajtani a most 51 éves, volt teniszezőn. A vád szerint ezt az összeget próbálták eltüntetni a pénzintézet szeme elől, hogy ne kelljen kifizetni a tartozást.

A volt teniszező tagadta a vádakat, és könnyek között azt vallotta, hogy mindenben a volt férje, Josep Santacana utasításait követte, bízott benne, de úgy érzi a volt párja őt is becsapta a pénzügyekkel kapcsolatban, amelyeket teljesen rábízott, hiszen – elmondása szerint – ő nem értett ezekhez a dolgokhoz.

„Azt tettem, amit mondott nekem. Teniszező voltam, nem pénzügyi szakember, semmiféle tudomásom nem volt a pénzek mozgásáról, a cégek ügyeiről, semmiről. Bíztam a férjemben” –vallotta a korábbi teniszező, aki 2019-ben vált el férjétől. Azonban, ha a bíróság bűnösnek találja őket, a több milliós kártérítés mellett, akár négy év börtönbüntetés várhat rájuk.

Egy másik ügyben már 2009-ben bűnösnek találták, s adócsalás miatt 3,5 millió euró visszafizetésére kötelezték.

Játékosként akkor szerzett nagy elismerést magának, amikor 1988-ban, a Roland Garros harmadik fordulójában legyőzte az akkor 18-szoros Grand Slam-győztes Chris Evertet. Háromszor nyert Párizsban, egyszer a US Openen, s ő volt az, aki megszakította Steffi Graf 36 meccses győzelmi sorozatát 1994-ben. Abban az esztendőben a US Openen is diadalmaskodott - nem csoda, hogy a világ legjobb női sportolójának választották (a férfiaknál a brazil futballista Romário végzett az élen - a szerk). Nemcsak egyesben, hanem párosban is kiválóan szerepel.  Két olimpián négy érmet – két ezüstöt és két bronzot – nyert. A nemzeti csapat éljátékosaként 16 évig képviselte hazáját a Fed Kupában, amelyet Spanyolország öt alkalommal tudott elhódítani.

A WTA hivatalos honlapja szerint karrierje során 29 tornát, 1054 meccséből 759-et megnyerő korábbi játékos pályafutása alatt összesen majdnem 17 millió dollárt teniszezett össze.

Járt Budapesten is, 1993-ban Martina Navratilova ellen vívott barátságos bemutató mérkőzést.

Sanchez Vicario a világ legjobb női sportolója volt 1994-benSanchez Vicario a világ legjobb női sportolója volt 1994-ben

Fotó: Twitter/El Pais és Nemzeti Sport

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline