search

Világtenisz

Carlos Alcaraz nyerte a füves pályás világbajnokságnak számító londoni Grand Slam-tornát.

Csizmazia Zoltán

A világelső spanyol és a 2. helyen kiemelt szerb összecsapása szuperdöntőt hozott. Az történt, amit vártunk: öt szett, gigászi csata és egy hatalmas győzelem Wimbledonban, a férfi egyes döntőjében. A még mindössze 20 esztendős Carlos Alcaraz a londoni Grand Slam-torna aranymeccsén 1:6, 7:6, 6:1, 3:6, 6:4-re legyőzte Novak Djokovicsot, akit ebben a szentélyben Rafael Nadal és Roger Federer sem tudott soha felülmúlni, pedig egyszer a svájci sztárnak két meccslabdája is volt.

Csodálatos meccs volt a vasárnapi finálé. Tényleg a világ két legjobb teniszezője küzdött egymással. Egy érzelmi hullámvasút volt az egész meccs, hiszen Alcaraz kezdéskor magával hozta azt az izgatottságot, amit a Roland Garros elődöntőjében láttunk a tőle. De aztán felállt, megoldotta gondjait, így Boris Becker és Björn Borg után a harmadik legfiatalabb wimbledoni bajnok lett.

Az volt még ebben a találkozóban a fantasztikus, hogy Alcaraz pályafutása negyedik füves versenyén egyből a csúcsra ért. Ő lett a harmadik spanyol (Santana és Nadal után), aki Wimbledonban bajnok tudott lenni. Hozzá kell tenni, hogy Djokovics a tőle szokatlan módon nagyon sok ki nem kényszerített hibát vétett. Nem sikerült most még több rekordot megdöntenie.

Carlos Alcaraz másodszor jutott fel a Grand Slam tornák csúcsára: 2022-es US Open sikere után Wimbledonban is első lett. Természetesen ő vezeti a világranglistát is. Nehéz elképzelni, hogy a következő években bárki is képes legyen őt letaszítani a trónról, maximum Novak Djokovics, amíg még teniszezni fog. Hihetetlen jó játékos, és most koncentrált is volt.

Azt se felejtsük el, hogy volt a meccsnek egy olyan szakasza, ami majdnem világrekord lett. A második szettben, 3:1-es Alcaraz vezetés után 26 perc és 2 másodpercig tartott a gém. De érezhető volt, hogy ezt a játékot, s az egész meccset Carlos fogja megnyerni, pályafutása során csak egyszer veszített (10 meccsből) ötszettes összecsapást.

Carlos Alcaraz előtt egészen fantasztikus jövő áll. 2021-ben ő volt minden idők legfiatalabb játékosa, aki a top100-ba került, még Nadalnál is fiatalabban nyert ATP-tornát. Egészen elképesztő teljesítmény.

Nem ma született egy új sztár, de ma ért a csúcsra, hiszen Novak Djokovicsot csak egyszer, 2013-ban Andy Murray tudta itt legyőzni. Mindössze húsz esztendős. Nem most, de valódi sztár született, aki hosszú ideig meg fogja határozni a nemzetközi férfi teniszt.

De nézzük Novak Djokovicsot is, mert azért örökre beírta magát Wimbledon történetébe. 1922 óta övé a 45-ös győzelmi menetelés a Center Courton, ennél többet soha senki nem ért el. Az Open Érában zsinórban 34 győzelmet ért el, ennél sincs több senkinek. Sorozatban 27 győzelmet jegyzett a Major tornákon, és ez 1967 óta a harmadik leghosszabb sorozat.

Kérdés, hogy Alcaraz lassan nyugdíjba küldi Djokovicsot, vagy a US Openen jön majd a nagy visszavágás? Meglátjuk.

Carlos AlcarazCarlos Alcaraz

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline