search

Világtenisz

 Djokovics, Nadal, de még Federer sem volt ilyenre képes.

Csizmazia Zoltán

Természetesen a 25 éves orosz játékos nem a Grand Slamek tekintetében fog a három sztár fölé nőni, hiszen a király kategóriában még egy trófeája sincs. De nyilván van benne még annyi potenciál, hogy egyszer életében a csúcsra jusson. Talán majd akkor, ha már az említett három sztár egyike sem fog játszani. Viszont olyat még ők sem tettek, hogy mindhárom borításon nyerjenek ATP 500-as versenyt, pedig az összesített rangsorban ők állnak az első három helyen.

Rubljov e tornákon nagyon meggyőző teljesítményt nyújt. Pályafutása során eddig nyolc döntőben játszott, amelyek közül ötöt meg tudott nyerni. Karrierje során eddig 13 trófeát gyűjtött be, vagyis közel a 40 százalékát 500-as versenyeken. 

Rubljov még csak 18 éves volt, amikor élete első ilyen tornájára eljutott. A Barcelona Openen ráadásul Fabio Fognini kiverésével még egy kört menni is tudott. 2019-ben, Hamburgban már a döntőig is eljutott, ott a grúz Nikoloz Basilasvili le tudta győzni. 2020-ban aztán északi német városban már bajnok lett, majd hazai pályán Szentpéterváron, később pedig Bécsben is. Két éve Fucsovics Marcit legyőzve Rotterdamban szerezte meg a negyedik, tavaly Dubajban pedig az ötödik ATP 500-as tornagyőzelmét.

Két éve Halléban már döntőig menetelt, most pedig ugyanitt a spanyol Roberto Batisuta-Agut ellen készül, hogy a kilencedik fináléját is kiharcolja. Amiben pedig felülmúlhatja Novak Djokovicsot, Rafael Nadalt és Roger Federert is az az, hogy az elmúlt időszak három legnagyobb sztárja ugyan nyert számtalan ATP 500-ast, de arra egyik sem volt képes még, hogy ezt mind a három borításon megtegye.

Rubljov kemény pályán és salakon is volt már legjobb, most pedig Halléban két győzelem választja el attól, hogy ebben a tekintetben történelmet írjon.  Ahogy fentebb megjegyeztük, két éve már volt erre esélye, de a hallei fináléban Ugo Humbert-től két szettben kikapott.

Nem vár egyszerű feladat a 25 éves oroszra. Bautista-Agut a negyeddöntőben a jobbnak vélt orosz, Daniil Medvegyev ellen nyert nem kis bravúrral. Akkor a spanyol így értékelte a meccset.

„Úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy legyőzd Daniilt ezen a pályán, nagyon jól kellett játszanod. Idén néhány hónapig nem éreztem jól magam, de keményen dolgoztam. Tudom, hogy a tenisz néha nagyon nehéz feladat, de ma megmutattam, hogy keményen dolgoztam. Úgy gondolom, hogy füvön jól mozgok, gyors vagyok. A lövéseim laposak, és a legfontosabb, hogy szeretek ezen a borításon játszani" – idézte az ATP honlapja Bautist-Agutot.

A két játékos eddig kilencszer játszott egymással, Bautista-Agut vezet 5-4-re, füvön ez lesz az első egymás elleni meccsük. Ezen a borításon eddig mindketten a Halléban elért eredményükkel, azaz 3 győzelemmel és vereség nélkül rendelkeznek.

A végére még egy érdekes statisztika. Az ATP 500-as versenyek történetében eddig Roger Federer nyerte a legtöbb ilyen tornát, 24-szer lett első. Rafael Nadal csak eggyel lemaradva áll mögötte, természetesen Novak Djokovics a harmadik 15 elsőséggel. Rubljov öt győzelemmel, holtversenyben a 14. helyen áll pillanatnyilag.

Frissítés: Rubljov ezúttal is eljutott a döntőig (6:3, 6:4-re nyert a spanyol ellen), s vasárnap délután a kazah Alexander Bublik ellen mérkőzik a trófeáért.

Forrás: Tennis Infinity

Fotó: Twitter/The Tennis Letter

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline