search

Világtenisz

: A Love4Tennis akadémia szakemberei: Ján Stančík és Erik Csarnakovics

Az elmúlt néhány évben számos tehetséges fiatal magyar játékos töltött hosszabb-rövidebb időt Pozsonyban, a Love4tennis Dominika Cibulkova Akadémián. A Csarnakovics Erik által vezetett klub mögött is nehéz idők állnak, ám terveik szerint a nyáron ismét maximális fokozatra kapcsolnak a versenytenisz terén.

Gy. Szabó Csilla

Bár Pozsony Magyarország legtöbb részéről könnyen és gyorsan elérhető, a koronavírus-járvány idején ismét jelentősége lett annak, hogy a két EU-s állam között országhatár is húzódik. Ebben az időszakban nem volt könnyű a nemzetközi versenyekre járó teniszezők élete a számtalan korlátozás és az utazási feltételek bonyolultsága miatt, ami különösen rosszul érintett egy olyan teniszakadémiát, amelyen nagyon sok külföldi reménység tanul. A Love4tennis-re pedig nemcsak hazánkból, de a világ más pontjairól is rendszeresen érkeztek és érkeznek a mai napig tanítványok.

Az orosz-ukrán háború kirobbanása tovább nehezítette a helyzetet, hiszen éppen ebből a két országból érkezett korábban a legtöbb játékosuk, miközben a fegyveres konfliktus inflációt gerjesztő hatása Pozsonyban is érezhető volt.

− Nem volt könnyű a téli szezon, de az energiaárak elszabadulása ellenére is sikerült sátrat állítanunk, így a munka zavartalanul folytatódhatott – tudtuk meg Csarnakovics Eriktől, aki úgy gondolja, hogy mostanra lezárhatják a nehéz időszakot, amely azért sikerekben is bővelkedett. – Minden korábbi akadémistánkkal nagyon jó kapcsolatot ápolunk, így például Szabanin Natáliával is, akit a közös munka indított el a kiteljesedés irányában. Most ismét sok külföldi készül nálunk, Amerikától egészen Kazahsztánig. Egy kazah fiú karrierjét építjük éppen, három-négyfős gondosan összeválogatott edzői csapatunkkal. Mivel a szülők, a szövetség és maga a srác is mindent megtesz az előrelépés érdekében, ezért öröm vele dolgozni. Az utóbbi egy évben igen erősen nyitottam én magam is a fiatalabb teniszezők képzése irányában, hiszen tanítványom Filip Polasek, akivel két éve együtt ünnepelhettünk történelmi páros Grand Slam-győzelmet, még mindig sérült. A gyerekekkel természetesen másképpen kell foglalkozni, mint a felnőttekkel, ám akik hozzánk jönnek, azok általában korukat meghazudtolóan profi hozzáállásúak, csak a teniszért élnek. A tizennégy éven aluli fiúcsapatunkból két játékosunk is szlovák válogatott lett.

A sok fiatal tehetségnek köszönhetően Csarnakovics Erikkel az utóbbi egy évben a felnőtt Grand Slam-tornák helyett ismét a Tennis Europe és a junior ITF-viadalokon lehetett sűrűn találkozni. A szakember szerint ma már az U14-es és U16-os fiúk élmezőnyében is óriási a tempó, egyre inkább közelítik a felnőttekét. Éppen ezért saját korosztályában már nem is igen talál edzőpartnert a legjobb játékosai számára. Szerencsére a pozsonyi klubnak van egy nagyon jó férfi csapata, annak tagjaival lehet azt a ritmust felvenni, amelyre a legjobb fiataloknak a fejlődésükhöz szükségük van.

Az akadémia szlovák Szuper Ligás csapatának tagjai is motivációs erőt adnak a fiataloknakAz akadémia szlovák Szuper Ligás csapatának tagjai is motivációs erőt adnak a fiataloknak

− A szlovák bajnokság felső ágán van a gárda, kazah tanítványom számára csak ők jelentenek edzésen kihívást, így sokat van velük, és a Futures-tornákra járó csapattal is – avatott be bennünket az akadémián folyó munka részleteibe Csarnakovics Erik. – Most a nyár pontos megszervezésén dolgozunk, s még van néhány szabad helyünk. A táborokat is a profizmus szellemében szervezzük, hozzánk azért érdemes jönni egy vagy több hétre, hogy valódi fejlődést érjen el a játékos. Ez abban az esetben is hasznos lehet, ha egyébként ragaszkodik megszokott edzőjéhez vagy klubjához. A közösen töltött időszak végén ugyanis egy alaposan felmérésen nyugvó teljes értékeléssel szolgálunk, amely nemcsak a nálunk elvégzett munka pontos felsorolását tartalmazza, de a további fejlődéshez szerintünk szükséges további lépcsőket, tanácsokat, ötleteket is. Egyetlen hét alatt is lehet ugyanis szintet lépni, amennyiben profi körülmények közé kerül egy fiatal.

Csarnakovics Erik szerint a nyári táborok esetében nem csak az a fontos, hogy a gyermek jó helyen, biztonságban legyen, de az is, hogy megfelelő szintű oktatók, és a társak vegyék körül. Ez az időszak ugyanis különösen fontos azok számára, akik év közben még iskolába járnak, s így nem tudnak elegendő óraszámban gyakorolni. A nagy szünet tehát ideális arra, hogy több időt tölthessenek a teniszpályán.

Csarnakovics Erik, a kazah Zangar Nurlanuly, valamint a csapatához tartozó Isa Mammutgaev tenisz asszisztens, és Pavel Šmela, erőnléti edző  Csarnakovics Erik, a kazah Zangar Nurlanuly, valamint a csapatához tartozó Isa Mammutgaev tenisz asszisztens, és Pavel Šmela, erőnléti edző

− Nálunk a táborosok is a profi edzőinkkel készülnek, ugyanolyan bánásmódban részesülnek, mint az állandó versenyzőink, s arra is ügyelünk, hogy a csoport, amelybe kerülnek, maximálisan szavatolja a fejlődésüket. Úgy gondolom, hogy a legfogékonyabb életkorban különösen hasznos belekóstolni a profi munkába, szembesülni azzal, hogy milyen út vezet a sikerhez. A tábor végén komplett útmutatót adunk arról, hogyan tovább, milyen módszerekkel lehet a játékos képességeit személyre szabottan fejleszteni. Ez azonban nemcsak a játékos és a családja számára, de az edzőjének is hasznos lehet, hiszen egy friss, jó szem gyakran olyan dolgokat is észrevesz, amely felett a hétköznapok megszokott rutinjában esetleg elsiklanak – foglalta össze az általuk kínált nyári programot Csarnakovics Erik, aki pozitív példaként említi a Virághalmi Viktort, aki szabályos időközönként jár hozzájuk, mégpedig szegedi edzője, Hajnal István egyetértésével. Nem véletlen tehát, hogy az igen szorgalmas, és korához képest érett, profi gondolkodású tizenhat éves játékos, ma már 7. korosztálya magyar ranglistáján. A pozsonyi szakember szerint az ő esetében meg kell említeni az igen támogató, jó szellemű családi hátteret, amely akkor is stabilan a teniszező mögött áll, amikor éppen kevesebb a siker. Márpedig ebben a sportágban az ilyen időszakok sem ritkák, sőt.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline