search

Világtenisz

Goran Ivanisevic edző és Novak Djokovics - Fotó: Twitter/We Are Tennis

Április elején elstartolt az idei salakpályás szezon. A férfiak három 250-es tornával kezdtek, aztán következett az első 1000-es verseny, a hagyományos Monte-Carlo, ahol már a legnagyobbak, így Novak Djokovics, a szerbek világelső teniszezője is indult. Különösebben nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy kijelentsük, nem ez a szerb kedvenc borítása.

A torna előtt így nyilatkozott:

„Többet készültem salakon, mint amit eddig szoktam. Tudom, hogy nem voltam sikeres Monte Carlóban az elmúlt két idényben. Nem játszottam jól, ezért is remélem, hogy a befektetett munka miatt idén jobban kezdem az idény ezen szakaszát. Javuló formával akarok készülni Párizsra.”

A 22-szeres Grand Slam-győztes Novak Djokovicsot nem meglepő módon, eddig mindig Párizsban érte a legkevesebb siker. A négy nagy tornából a Roland Garroson csak kétszer, 2016-ban és 2021-ben tudott a legjobb lenni. Mintha nem neki találták volna fel ezt a borítást.

Pedig 2006-ban, 19 évesen még a 63. helyen állva, ezen a versenyen a negyeddöntőig jutott (éppen Rafael Nadaltól kapott ki végül), majd karrierje első tornagyőzelmét a hollandiai Amersfoortban éppen salakon nyerte a chilei Nicolas Massu legyőzésével.

Djokovics sikeres útja során 93 tornagyőzelemnél tart, és azért sokat mondó adat, hogy eddig mindössze 18 született salakon. Hozzátartozik persze, hogy ebből kettő GS-, 11 pedig Masters-torna volt.

Most Monte-Carlóban előbb legyőzte az orosz Ivan Gahovot, aztán három szettben kikapott az olasz Lorenzo Musettitől, ami a második idei veresége volt.

„Számomra a salak jelenti a legnagyobb kihívást és alkalmazkodást, nehezen illeszkedik a ritmusomba. Ezen a borításon úgy érzem, sokkal többet kell nyújtanom, mint kemény pályán, vagy akár füvön. A másik oldala az éremnek, hogy még mindig küzdök a könyökömmel, nem érzem úgy, hogy ideális állapotban lenne. Arra jó, hogy próbálgassam. Most Boszniában indulok és megpróbálok minél összeszedettebben hangolódni a salakpályás idényre.” – mondta a már Banja Lukában küzdő Djokovics.

A szerb mellett Nadal is sérüléssel küzd. A spanyol könnyen lehet, hogy a hazai – barcelonai és madridi – versenyeket is kénytelen lesz kihagyni, akkor Párizsra sem biztos, hogy készen fog állni.

Több jó salakjátékos, így Carlos Alcaraz és Andrej Rubljov sincs túl jó formában, ami viszont azt sejteti, hogy az idei Roland Garros az utóbbi évek egyik legnyíltabb versenye lehet.

Fotó: Twitter/We Are Tennis

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline