search

Utánpótlás

Serkédi Emese (képünkön balról) jól kezelte az esélyesség terhét az U14-es fedett pályás országos bajnokságon, a füredi leánydöntőben 6:1, 6:0 arányban verte Rekedt-Nagy Pannit. Utóbbi a szombaton lejátszott párosban nyert aranyérmet Fizel Laura oldalán.

Gy. Szabó Csilla

A balatonfüredi Forrás Sportparkban, húsvétvasárnap rendezték az idei U14-es fedett pályás országos bajnokság utolsó mérkőzését. A leányok döntőjébe Serkédi Emese személyében hazai teniszező is jutott, aki ráadásul a torna legnagyobb esélyese volt. A nemzetközi színtéren idén tavasszal igen jól szereplő BUSC-játékos jól kezelte a helyzetet és szettveszteség nélkül jutott el a fináléig, amelyet szintén nagyon gyorsan döntött el saját javára. Az addig szintén nagyon magabiztosan menetelő Rekedt-Nagy Panninak, mindössze egyetlen játékot engedélyezett.

− Nem voltam könnyű helyzetben, mert én vagyok itthon a ranglistavezető, mindenki engem akar megverni – értékelt a megnyert döntő után Serkédi Emese, aki előző nap Sávolt Karolina oldalán is győzni szeretett volna párosban, ám a Rekedt-Nagy, Fizel duó három szettben jobbnak bizonyult náluk. – Emiatt volt némi nyomás rajtam, de sikerült jól kezelnem ezt a helyezetet. Nem mutattam ki, hogy mennyire izgultam. A negyeddöntőtől voltak nehezebb meccseim. Nógrádi Noémi ellen jól kezdtem, de visszajött és három-kettes vezetéshez jutott. Hogy mégis nyertem, az egyértelműen fejben dőlt el. Sziklai Zita ellen hasonló volt a koreográfia, egy-háromról kellett fordítanom az első szettben, a mentális erőmre azonban ismét támaszkodhattam. Ezen kívül talán a gyorsaság az, amiben felülmúltam társaimat. Párosban, Sávolt Karolinával is nagyon szerettünk volna nyerni, de sajnos nem sikerült, ezúttal nem játszottunk elég jól.

Az előző napi páros döntőből győztesként érkezett a húsvétvasárnapi egyes fináléba Rekedt-Nagy Panni. Az SVSE teniszezője azonban sérüléssel bajlódott, ami a torna utolsó meccsén igencsak rányomta bélyegét a teljesítményére.

− A tegnapi páros nagyon nehéz volt, Laurával nagyon izgultunk – idézte fel a szombat délutáni sikert Rekedt-Nagy Panni. – Ráadásul Emeséék is nagyon jól játszottak. Külön gratulálok neki az egyéni döntőhöz, mert nagyon ügyes volt. Sajnos a nyolcaddöntőben kifordult a bokám, így még az is felmerült, hogy feladom a meccset, de nem szerettem volna egy ob-t így befejezni.

A Rekedt-Nagy család ezzel az idei korosztályos fedett pályos ob-n két arany és két ezüstérmet nyert, hiszen Rekedt-Nagy Zoltán az U12-es fiúk mezőnyében nővérével megegyező eredményt ért el. Panna ezzel kapcsolatban elérzékenyülten ismerte el, hogy leginkább öccsének, valamint unokatestvérének, Horváth Dömének és édesapjának köszönheti, hogy résztvevője lehetett mindkét U14-es leánydöntőnek. Nap mint nap velük gyakorol és készül az olyan fontos kihívásokra, mint amilyen a balatonfüredi országos bajnokság is volt.

Az MTSZ női szakágának utánpótlásért felelős edzője, Gulyás István, férfi szakági kollégájához Kisantal Péterhez hasonlóan örömmel vette az U12-es játékosok indulását az idősebbek között, amelyre a szövetségi szabályozás adott lehetőséget.

Sütő Csilla az MTSZ főtitkára (balról) és Bóka István (jobbról) Balatonfüred polgármestere a döntősökkel, Serkédi Emesével és Rekedt-Nagy Pannival (balról jobbra)Sütő Csilla az MTSZ főtitkára (balról) és Bóka István (jobbról) Balatonfüred polgármestere a döntősökkel, Serkédi Emesével és Rekedt-Nagy Pannival (balról jobbra)

− Azonos koncepció mentén építkezünk, s ennek a munkának szerves része, hogy a legjobbak felsőbb életkori kategóriában is kipróbálják magukat – tudtuk meg Gulyás Istvántól, aki az U12-es leányválogatott tagjainak szánt szabadkártyát Balatonfüreden. – Kifejezetten jót tett nekik, hogy gyorsabb játékkal találták szemben magukat, amihez alkalmazkodniuk kellett. Kaminszka Gabriellának erre a segítségre nem is volt szüksége, ő már alanyi jogon fent van a tizennégy éven aluliak ranglistáján. A legfiatalabbak idei fedett pályás ob-döntőjét vívó Nagy Izabella és Értékes Boglárka, valamint Szabó Vivien viszont hasznos tapasztalatokat gyűjthetett, amelyek biztosan hozzájárulnak további fejlődésükhöz. Ugyanakkor azt is ki szeretném jó példaként emelni, hogy a korosztály hazai legjobb tízenöt játékosából senki sem hiányzott az ob-ról. A végeredmény tehát teljes mértékig tükrözi a hazai viszonyokat.

Gulyás István szerint a torna favoritja és végső győztese, Serkédi Emese, már a Winter Cup-sorozatban bizonyított, majd az azt követő nemzetközi tornákon, ám ennyire összeszedetten, mint a balatonfüredi ob-n, még őt sem látta játszani. Hazai környezetben is jól viselte az esélyesség terhét, érettebb és nyugodtabb volt ellenfeleinél. Az ő esetében szemmel látható a folyamatos fejlődés, ezért nagyon reméli, hogy idén több nemzetközi tornán indul majd, mint tavaly. Utaztatási programjának keretében ebben a szövetség is segíteni kívánja a hazai ranglistavezetőt, akinek idén a Tennis Europe legjobb húsz játékosa közé kéne bekerülnie.

− A két elsőéves, Sziklai Zita és Nógrádi Noémi egyaránt színvonalas jó meccsen szenvedett vereséget Emesétől, ami az ő esetükben is a fejlődést bizonyítja. A Fizel Laura, Rekedt-Nagy Panni páros győzelme igen értékes számukra, Panni esetében pedig az egy arany- és az egy ezüstérem igen jó teljesítményt jelent. Az ob-nak mindig megvan a maga presztízse, a korosztályos magyar bajnoki címekre felnőtt korukban is büszkék lesznek a játékosok – zárta értékelését Gulyás István, aki az ob-t megrendező BUSC-t és a Forrás Teniszparkot is dicsérte a kulturált és gördülékeny lebonyolításért.

Korosztályos fedett pályás országos bajnokság. Forrás Sportpark, Balatonfüred. U14.
Leányok.
Egyes.
Elődöntők:
Serkédi Emese (BUSC, 1.) – Sziklai Zita (Budapesti Honvéd, 5.) 6:3, 6:1; Rekedt-Nagy Panni (SVSE, 4.) – Csernus Tímea Csenge (Gyula, 7.) 6:2, 6:1.
Döntő: Serkédi – Rekedt-Nagy 6:1, 6:0.
Páros.
Elődöntők:
Serkédi, Sávolt Karolina (BUSC, TM, 1.) – Simon Amanda Vanda, Vecseri Bianka (TM, SVSE) 6:0, 6:2; Rekedt-Nagy Panni, Fizel Laura (SVSE, 2.) – Serkédi Csenge, Kovács Emese (BUSC, TM )6:2, 6:1.
Döntő:
Rekedt-Nagy, Fizel – Serkédi, Sávolt 7:6(3), 4:6, 10-8.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline