search

Utánpótlás

Az idei korosztályos egyéni ob-k egyik nagy meglepetését okozta, hogy az U14-es leányok mezőnyében a torna 16. kiemeltje nyerte a bajnoki címet. Ám ha a történetet nevesítjük, akkor már korántsem beszélhetünk váratlan győzelemről. Kardos Lora (képünkön Babos Tímeával) évek óta a legjobbak közé tartozik, csak éppen más úton jár, mint társai.

Gy. Szabó Csilla

A Mini Garros TK játékosa pillanatnyilag 172. a Tennis Europe U14-es leány ranglistáján, Beviz Lujza, Kálmán Luca, Mihálka Anna és Nemcsek Gréta, vagyis a hazai összevetés legjobb négy fiatal teniszezője mögött. Kardos Lora azonban mindössze négy torna alapján került a listára, míg a többiek tíz fölötti versenyen gyűjtögethették a pontokat. Tavaly nyáron már a top100-ban is jegyezték, idén azonban már inkább a junior ITF-viadalokon próbálta ki magát. És nem is akárhogyan.

Márciusban, Szlovákiában indult először az U18-as nemzetközi mezőnyben, s nyomban sikerrel vette a selejtezőket. A következő J30-as tornán, Székesfehérváron viszont már egyenesen az elődöntőig menetelt, hat győzelmet követően állította meg őt a későbbi nyertes, a nála jóval tapasztaltabb Bíró Melinda. Ezt követően már négyes kategóriásokon próbálkozott, s egy kivételével azokon is feljutott a főtáblára. Augusztus végén, a J100-as Alfa TI Cup-on ismét a kvalifikációból indult, a főtábla második fordulójában pedig három szettes (1:6, 6:3, 6:3) vereséget szenvedett az esélyesebb Varga Viktóriától.

− Úgy gondolom, hogy egy fiatal teniszező esetében a nemzetközi kihívások a legfontosabbak, ott mérhetjük le igazán, hol is tartunk, ezeken ráadásul a legjobb magyarokkal is találkozunk – tudtuk meg az edző-édesanya, aki most már évek óta irányítja leánya felkészülését. – Az országos bajnokságon végül azért indultunk el, mert május óta kialakult egyfajta együttműködés Babos Csabával, az ő részéről pedig ez elvárás volt felénk. Azt mi is éreztük, hogy mindenki kíváncsi volt Lora játékára, de ez nem volt teher a számára, sőt. Valójában különösebb elvárások nélkül léphetett pályára. Nagyon örülünk, hogy ilyen jól sikerült az ob, bár szerintem a maximumot még mindig nem hozta ki magából. Én ismerem a legjobban, én vagyok ott vele az edzéseken, ahhoz képest azért még maradt benne. De úgy gondolom, hogy Csaba is azért ajánlotta fel a segítségét, mert fantáziát lát Lora játékában. S bár eddig nem tudtak túl sokat együtt gyakorolni, ez a kevés alkalom is nagyon sokat jelentett nekünk.

A történet érdekessége, hogy Babos Csaba már évekkel ezelőtt felfigyelt az akkor nyolcesztendős kislányra, aki a sokkal idősebbek között próbált szerencsét. Akkori edzőjével, Németh Jánossal beszélgetett a jelenlegi női szakágvezető, s ajánlotta fel, hogy szükség esetén bármikor megkeresheti, mert szerinte rá lenne szüksége a fejlődéshez. A későbbiek során azonban mindig elkerülték egymást mígnem az elmúlt téli összetartó edzések egyikén nem találkoztak újra. Az édesanya számára feltűnő volt, hogy a gyakorlás végén leánya a szokásosnál is fáradtabban jött ki a sátorból, majd kiderült, hogy Babos Csaba tartotta az edzést.

Kardos Lora (balról) májusban TE U14-es versenyt nyert a Grand Slam ParkbanKardos Lora (balról) májusban TE U14-es versenyt nyert a Grand Slam Parkban

− Az eredményességhez szigorra és következetességre van szükség – határozta meg elveiket az edző-édesanya, aki elismeri, hogy szülőként nem is olyan könnyű számára ezek betartása. – Ezért örültem annak, hogy kemény edzést vezényelt nekik Csaba, akivel ekkor kerültünk újból kapcsolatba. Néhány éve a Champions Bowl révén nyert egy közös edzést Babos Timivel, ami most eszünkbe jutott, és így végre meg tudtuk szervezni. Óriási élmény volt a számunkra, nemcsak kedvesek és aranyosak voltak Lorával, de meg is dolgoztatták. Ekkor mi már biztosak voltunk abban, hogy segítséget kérünk Csabától, csak szövetségi engedélyre volt hozzá szükség. Ezt meg is kaptuk, s bár túl sokszor nem tudtak együtt gyakorolni, az látható, hogy nagyon megvan köztük a kémia. Mi tehát nagyon szeretnénk, ha folytatódna az együttműködés, mert Lorának szüksége van a határozott kézre ahhoz, hogy a jó irányban maradjon.

A közös edzés Babos Timivel, természetesen nemcsak a szülőknek, de a fiatal játékosnak is nagy örömet okozott. Sőt, az ő számára minden bizonnyal örök emlék is marad. A tanulságait pedig már most levonta, s ezek a fejlődésben is segíthetik.

Óriási élmény és hatalmas megtiszteltetés volt a számomra részt venni egy páros Grand Slam-bajnok edzésén, bepillantani a mindennapjaiba – idézte fel ezt a fontos eseményt nem titkolt büszkeséggel Kardos Lora. – Hihetetlen milyen keményen dolgozik, milyen kitartó. Addig meg sem állt, ameddig nem lett jó egy ütése. Még akkor sem, amikor már vége volt az edzésnek. Kért még néhány labdát, és végigvitte amit akart. Csabára is nagyon felnézek, nagyon sokat jelent a számomra, hogy követi a pályafutásomat. Ami pedig az eddigi közös gyakorlásokat illeti, nekem fontos, hogy nem csak jó dolgokat mond, de arra is felhívja a figyelmemet, ha valamit rosszul csinálok. Az ob-n valóban felszabadult voltam, miközben engem is kíváncsivá tett, hol tartok a többiekhez képest. Általában fejben voltam jobb az ellenfeleimnél, de a türelmemre és a kitartásomra is nagy szükségem volt. Mindig megvártam a legjobb pillanatot és akkor fejeztem be a pontot, amikor ideális volt. Nem csapkodtam, nem kapkodtam.

Az ITF-tornákon való indulással kapcsolatban Kardos Lora elismerte, hogy igen nagy váltás volt a TE-viadalokhoz képest. Előbbin már a selejtezőkben is nagyon kell figyelni, míg utóbbin van idő a „bemelegedésre”. Az U18-as lányok mezőnyben gyorsan búcsúzik, aki nem koncentrál kellőképpen.

− Nagyon örülök, hogy a nálam idősebb és testileg fejlettebb leányokkal is fel tudtam venni a versenyt. Nem tudok még oly erősen ütni, mint ők, de variálom a játékot, igyekszem színesen teniszezni. Amikor nyugodt maradok, ez többnyire sikerül is, ezért az edzéseken nagyon figyelek arra, hogy mentálisan egyre erősebb legyek – foglalta össze a juniorok között szerzett tapasztalatok gyakorlati oldalát Kardos Lora.

Az edző-édesanya szerint leánya erős karaktere az oka annak, hogy a pályán is a saját elképzeléseihez igyekszik tartani magát. Ez persze a hétköznapokban néha konfliktusok forrása, ám hosszútávon amúgy is az önállóság a céljuk. A meccseknek egy jól meghatározott tervvel vág neki, ám az éles helyzetben már egyedül kell döntenie a változtatásokról. A találkozók után pedig általában maga is rájön az édesanyja által hangoztatott igazságra, hogy még többet és még keményebben kellene edzeniük. Kardos Lorát ugyanis továbbra sem "hajtják túl", sok még benne a tartalék.

− Igazából nem félnénk a jövőtől, ha a versenytenisz anyagi oldala nem lenne olyan nehéz – beszél a hátráltató tényezőkről az edző-édesanya. – Ezt pedig egyfajta nyomásként Lora is érzi. Tudja, hogy teljesítenie kell, hiszen korlátozottak az utazási lehetőségeink. Itthon szerencsére többen is, régóta mögöttünk állnak. Kapros Anikó sokáig egyfajta mentorként segített nekünk, az apukájához pedig bármikor mehetünk játszani. De a Mini Garroson Turi Katusék – akikre Lora egészen pici kora óta bármikor, bármiben számíthat – is mindig tárt karokkal és szeretettel fogadják a „kicsi lányt”. Így lett az elsőosztályú női csapatnak is tagja, ő pedig örömmel játszik a felnőtt hölgyekkel. Nagyon bízunk abban, hogy Babos Csabának télen kicsit több ideje lesz ránk, és Lora az eddigieknél is többet fejlődik majd vele.

Kardos Lora (feketében jobbról a harmadik) örömmel játszik a Mini Garros TK felnőtt női csapatábanKardos Lora (feketében jobbról a harmadik) örömmel játszik a Mini Garros TK felnőtt női csapatában

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline