search

Utánpótlás

Bravúrosan szerepelt Romániában a Gellért SE játékosa, Bíró Melinda. Miután egyesben és párosban egyaránt megnyerte az 5-ös kategóriás székesfehérvári junior ITF-tornát, már Romániában egy 2-es kategóriás viadalon döntőzött. A fináléig vezető úton sorra verte a nála előkelőbb helyen jegyzett játékosokat.

 Gy. Szabó Csilla

Igaza lett a szegedi szakembernek, Kiss Györgynek, amikor Bíró Melinda székesfehérvári duplázást követően azt nyilatkozta, hogy tanítványa végre átbillent egy fontos mentális ponton, amikor Molnár Kitti személyében olyan játékost győzött le a fináléban, akitől korábban mindig kikapott.

A zsilvásárhelyi, három kategóriával erősebb tornán ugyanis ismét nála sokkal előkelőbb helyen rangsorolt játékosokat vert meg, és jutott bravúrosan a döntőbe. S bár az utolsó mérkőzésen a román Berteától végül 6:2, 6:1-es vereséget szenvedett, addigi hibátlan menetelésének köszönhetően a jelenlegi 522. helyről a háromszázon belülre kerül majd a frissített korosztályos világranglistán. Ez pedig azt is jelenti, hogy mostantól már csak az erősebb, 2-es és 3-as juniortornákon fog indulni, amelyeken különösebb terhek nélkül játszhatja majd saját, fejlődő játékát.

− A székesfehérvári győzelmet követően Melinda nagy önbizalommal utazott el Romániába, ahol szerencsére utolsóként ugyan, de felfért a főtáblára – kezdte értékelését Kiss György, ismét hangsúlyozva azt a lelki átlendülést, amelyet már a Viszló Kupán is látott tanítványán. – A selejtezőben nem tudott volna indulni, hiszen azzal egy időben még az itthoni tornán döntőzött, de végül jól alakultak a dolgok. Óriási sikernek tartom az egyéni fináléját, ugyanakkor ez számomra csak azt jelenti, hogy még az eddigieknél is jobban és keményebben kell dolgoznunk. Erőt és motivációt kell merítenünk a győzelmekből, ugyanakkor kapkodnunk sem szabad. Folytatjuk azt az aprólékos építkezést, amely eddig is jellemző volt ránk, legfeljebb még nagyobb örömmel tesszük a jövőben. Meli már most is felszabadultan és boldogan lépett pályára minden egyes ellenfelével szemben, jóllehet a korosztályos nemzetközi mezőny igen jó játékosai jöttek szembe vele Romániában.

A sorsolás valóban lehetett volna könnyebb, hiszen a harmadik kiemelt, francia Vaissaud ellen kezdett, aki pillanatnyilag a 155. helyen áll a junior világranglistán. Melinda azonban 6:2, 6:3 arányban viszonylag simán lépett túl rajta. A második fordulóban a román Goina személyében ismét egy olyan játékossal találkozott, akitől korábban kétszer is kikapott, igaz, szoros szettekben. A 371. ellen most mindössze egy órán át tartott a mérkőzés, a szegedi játékos 6:3, 6:0-ra nyerte a találkozót.

A folytatásban, vagyis a negyed- illetve az elődöntőben viszont már óriási csatát kellett vívnia a norvég Lunde (J-ITF 169.) és a brit Haddad (J-ITF 132.) ellen. Mindkét teniszezőt három szettben győzte le.

− A norvég lány ellen már kezdett fizikálisan fáradni, fejben azonban végig tiszta maradt, s ennek köszönhetően ment tovább. Mindenképpen ki szeretném emelni, hogy az ellenfélnek is volt meccslabdája, tehát nagyon erős volt mentálisan a szoros pillanatokban. Hosszútávon pedig ez nagyon fontos a számunkra. Az elődöntőben már úgy ment fel a pályára, hogy boldogan csak játszik. Összességében úgy gondolom, hogy a fej volt a lényeg ezen a héten, s bár a tenisztudása korábban is megvolt, az csak a versenyeken, az éles szituációkban tud összeállni egységes egésszé, és eredményes játékká. Éppen ezért úgy gondolom, hogy nem csak mentálisan lépett szintet, de a teniszében is. Most nagyon kényelmes helyzetbe kerültünk, hiszen még csak május van, s az itt szerzett pontokkal nyugodtan játszhat egész évben. Hogy ez mire lesz elég a ranglistán, azzal most nem igazán foglalkozom, sokkal inkább a munkával, amit a jövőben is bele kell tennünk a hétköznapokba – foglalta össze Kiss György az elmúlt két hét tapasztalatait, aki pontosan tudja, milyen sok területen kell még tanítványának fejlődnie, ám úgy gondolja, hogy ez a siker megkönnyíti majd az utat, amelyen már évek óta járnak.

A Gellért Ákos és a Naturtex által támogatott fiatal játékos a torna után gyógytornával folytatta Szegeden a felkészülését, amelyet most már évek óta Kiss-Katona Szilvia irányít. Most is ő rakja össze fizikálisan a nagy menetelésben alaposan megfáradt teniszezőt.

A zsilvásárhelyi tornán indult még Mészáros Patrik is, aki a negyeddöntőben nagy csatában kapott ki a német Stenzertől (6:4, 2:6, 6:4), valamint Varga Viktória, akit az első kiemelt, későbbi győztes román Bertea búcsúztatott a második fordulóban (6:4, 1:6, 6:1).

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline