search

Szenior

A tisztújító közgyűlésen módosítottak az alapszabályon, s arról is döntöttek, hogy a tagsági alapdíj 2024-ben sem változik, marad ötezer forint. A közelmúltban elhunyt Pintér Marie nevét viseli a jövőben a keszthelyi nemzetközi viadal.

November 21-én ült össze a Szenior Tenisz Szövetség tisztújító közgyűlése, mivel a tisztségviselők 4 éves mandátuma lejárt.

A közgyűlés megnyitását és az ilyenkor megszokott, a lebonyolításhoz elengedhetetlen szavazásokat követően a régi-új elnök, Erdei Csaba összegezte az előző négy év alatt elvégzett munkát. A beszámolót követően a jövő évi tagdíj mértékéről kezdődött eszmecsere, amelynek végeredményeként az alaptagdíj jövőre továbbra is 5000,- Ft, de lehetőség lesz magasabb szintű tagsági státusz megszerzésére is. Az ezzel kapcsolatos részleteket az új elnökségnek kell kidolgoznia.

A tisztségviselők megválasztását az Alapszabály módosítása előzte meg, amelynek egyik eleme az elnökségi tagok számának kibővítése volt, így az elnökkel együtt 9 főre bővülhetett a megválasztandó elnökségi tagok létszáma.

Az Alapszabály módosításának másik, talán legfontosabb apropója a névváltoztatás volt. A közgyűlés a Szenior Tenisz Szövetség nevét Szabadidős és Szenior Tenisz Szövetségre módosította, meghatározva ezzel az elkövetkezendő évek stratégiáját, valamint egyértelműen pozícionálva magát a hazai tenisz palettán.

A névváltoztatást és az elnökségi tagok számának kibővítését követően jöhetett a tisztségviselő választás. Az elnöki pozíció és a Felügyelő Bizottsági tagok esetében egyszerű dolga volt a tagságnak, mivel ezekre a pozíciókra nem volt túljelentkezés. Az új tagokat a tagság nyílt szavazással a következő négy évre megválasztotta.

Az elnökségi tagok esetében viszont túljelentkezés volt. Mivel a 11 jelölt közül csak 8 szerezhette meg a következő ciklusra a mandátumot, jöhetett a titkos szavazás. A szavazat számlálás után a következő személyeknek szavazott bizalmat a tagság:

Elnök: Erdei Csaba

Elnökségi tagok: Ott Lívia Viola, Szerencsésné Miltényi Éva, Szombati-Serfőző Eszter, Szűcs-Villányi Ágnes, Márton Kálmán, Szávai Tibor, Wacha Gergely, Zoltán György

Felügyelő Bizottság: Barsi Tünde, Beöthy Bernadett, Amberger Árpád

Érdemes megemlíteni, hogy az új elnökség nem és kor szerinti összetétele sokkal jobban reprezentálja a tenisz társadalmat, mint a korábbi elnökségek, illetve a vidék is jelentősebb képviseletet kapott a vezető testületben.

A tisztújítást követően az egyebek napirendi ponton belül került bejelentésre az a fontos hír, hogy a jövő évtől a keszthelyi nemzetközi tenisztorna Pintér Marie nevét fogja viselni, a korábbi névadóról, Lénárt Lászlóról pedig a 80+ korosztály számára különdíjat fognak elnevezni.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline