search

Szenior

Hétfőn elhunyt a szenior tenisz ismert és kedves egyénisége, Kuti László.

Tavasszal volt kilencven esztendős a magyar szenior tenisz egyik legidősebb versenyzője, az 1933. március 19-én született Kuti László, aki hosszú évtizedeken át rendszeres résztvevője volt a hazai és nemzetközi szenior versenyeknek.

A 80+ kategóriában 2017-ben a 43. helyen jegyezték, amikor korcsoportot váltott, a kilencvenesek között 2018-ban a világrangsor 23. helyén állt, s tavaly a 61. volt az ITF világrangsorában. Itthon aktuális korcsoportjában többször volt magyar bajnok, s még az idén is gyűjtött bajnoki pontokat, a 90+ korcsoportban a harmadik, párosban a második helyen állt.

Idén április 16.-án az Építők pályáin a sporttársak 90. születésnapja tiszteletére meghívásos versenyt rendeztek, melyen közel nyolcvanan köszöntötték az ünnepeltet.

Augusztusban, a 2023-perces népligeti tenisztornán a hatvan perces találkozókból álló esemény nyitómeccsén a dr. Kuti László, dr. Páll Ernő és Kaliszki András összetételű trió indította a programot dr. Gáll Ferenc és Simon László párosa ellen.

Ez volt utolsó fellépése. Néhány hete, a sportbarát Judik Zoltán 90. esztendős születésnapját köszöntő összejövetelen még ott volt az ünnepi társaságban, ám 2023. november 6-án örökre itt hagyta teniszbarátait.

Dr. Kuti László villamosmérnök, nyugalmazott címzetes tanár több mint 20 évig aktív óraadó volt az Óbudai Egyetemen, oktatott 15 éven át egy afrikai egyetemen is.

Kuti László dr. (1933. március 19. - 2023. november 6.)

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline