search

Fellendülőben a sportág a Csongrád-megyei városban: az önkormányzat és az MTSZ is segíti az Ütős-Sport Egyesület munkáját.

Új pályák is készülnek Makón - számolt be  a városi televízió tudósítása.

 

Czirbus Gábor alpolgármester elmondta, hogy nagyon jó kapcsolat alakult ki a szövetség, a város önkormányzata és az egyesület között.

– Kiemelten odafigyelnek a makói egyesület működésére és fejlődésére. Ennek van infrastrukturális jelentősége is, hogy pályát tudunk építeni a közeljövőben, s van eszközbeszerzési része is, mely segítségével az utánpótláskorú gyermekek, akik nap mint nap edzenek, most még mondhatnám, hogy méltatlan körülmények között, de így is szükség van arra, hogy tudjanak gyakorolni, s legyen felszerelésük.

A Makói Ütős Sport Egyesület 2014-ben jött létre, több mint ötven fővel működnek, a kicsiktől kezdve egészen az idősebb generációig. A teniszoktatásra nagy hangsúlyt fektetnek, a legtöbb városi bemutatón ott vannak, amatőr versenyekre járnak és nyári táborokat szerveznek. Jelenleg a Tinódi utcai, egykori Vízmű udvarán levő pályákon játszanak, ám otthonukat kezdenek kinőni.

Kovács Gábor alelnök elmondta, nemcsak ígéretet, de pénzbeli juttatást is kaptak további pályák építésére.

– Ehhez hozzájárult a város is: a Tatár utcán kaptunk egy területet, ahol a jövőben négy salakos teniszpályát tud majd az egyesület felépíteni. A tavalyi évre 6 milliós támogatást, 2019-re 5 milliót kapunk, ebből el tudunk kezdeni dolgozni. Ez még nem teljesen elég ahhoz, hogy ezeket a pályákat elkészítsük, de ahhoz elég, hogy elinduljunk, s látják a városban is, hogy ez az egyesület működik, tevékenyen működik.

Kovács Gábor arról is beszámolt, hogy a Magyar Tenisz Szövetség negyven darab labdát, hatvan darab, különböző méretű teniszütőt és több, mozgáskoordinációt fejlesztő eszközt adományozott számukra, ezzel is segítve munkájukat. Az új eszközökkel már arra is van lehetőség, hogy az egyesület az iskolai testnevelésbe is be tudjon csatlakozni, így még több gyermeket tudnak bevonni a sportág elsajátításába.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline