search
Verseny után - Fotó: Facebook
Verseny után - Fotó: Facebook

Sikeresen lezajlott a Kanizsa Teniszcentrumban a Zalakarosi Fürdő nyílt amatőr páros teniszversenye.

Tizenhárom településről harminckét játékos vetélkedett.

Erős mezőny jött össze, színvonalas mérkőzések voltak, és sok érdeklődő.

Baranyás Zoltán Fb-oldalán a tudósításból megtudhattuk, hogy a versenyen az 1991-ben (Krocskó József társaként) magyar párosbajnoki címet nyert Fekete Rudolf (Balatonboglár) győzött Nagy Bélával (Marcali) az oldalán.

A vigaszágon nagykanizsai siker született Walter Péter, Szalai Sándor páros révén.

A Kanizsa Teniszcentrumban rendezett teniszversenyek 1800. indulója a nagyatádi Pápa Sándor, Pápa Valentin duó lett.

Március 23-án 150 ezer forint összíjazású nyílt amatőr párosversenyt rendeznek, szintén a Kanizsa Teniszcentrumban. A viadalon maximum 24 pár jelentkezését fogadják el.

Végeredmény:
1. Fekete Rudolf, Nagy Béla (Balatonboglár, Marcali)
2. Gulyás Roland, Paál Barnabás (Zalaegerszeg)
3. Halász Dávid, Lévai Csaba (Energia Szabadidősport Klub) és Molnár József, Minor Levente (Zalaegerszeg, Nagyatád)

A pontverseny élcsoportja hat forduló után:
1. Nagy Béla (Marcali)                                            75 pont
2. Halász Dávid (Energia Szabadidősport Klub)          65 pont
3. Lévai Csaba (Energia Szabadidősport Klub)           60 pont

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline