search
Hámori Tamás versenyigazgató (balról) mellett a szuper kategória győztese, az Ádor, Bazula duó és a többi helyezett
Hámori Tamás versenyigazgató (balról) mellett a szuper kategória győztese, az Ádor, Bazula duó és a többi helyezett

Kilenc regionális torna után a fővárosi Park Teniszklub adott otthont a sorozat idei döntőjének.

A szuper kategóriában a debreceni Ádor Zsolt, Bazula Zoltán kettős diadalmaskodott. A Manager Open 2018 országos pontversenyének győztese a gyöngyösi Ludányi Zoltán és a nyíregyházi Szabó Zoltán alkotta páros.

A kilenc regionális versenyből valamint a budapesti döntőből álló XIV. Menedzser Teniszbajnokság az elmúlt hétvégén elérkezett a befejezéséhez. A hagyományos helyszín az exkluzív dél-budai Park Teniszklub volt, amely kitűnően előkészített pályákkal, ingyenes fitnesz és wellnesz használattal várta a résztvevőket.

Ezúttal természetesen a fővárosi versenyzők voltak túlsúlyban ugyanakkor a korábbi vidéki színhelyek szinte mindegyikéről (Agárd, Debrecen, Gyöngyös, Kecskemét, Salgótarján, Siófok, Szeged, Székesfehérvár, Tordas) erős párok érkeztek. Nemzetközi induló is akadt a rimaszombati Angyal László személyében, aki egyébként rendszeres szereplője a salgótarjáni régiós tornának. Kecskeméti női páros mellett három vegyes páros is színesítette a mezőnyt.

Az ünnepélyes megnyitó alkalmából Hámori Tamás alapító-versenyigazgató bemutatta a Menedzserek Országos Szövetsége elnökét, Szirmák Botondot, a Provident Zrt elnökét, Daróczy Pétert, a verseny fődíját felajánló Óramű Kft. ügyvezető igazgatóját, Bérczi Krisztinát, a Preciosa cseh ékszercég képviselőjét, Újhelyi Pétert, a világhírű svájci bicskákat forgalmazó Extrametál fejlesztési igazgatóját. Köszöntötte a támogatók közé tartozó KPMG partnerét, a versenyen induló Simonyi Tamást, a Menedzser Alapítvány vezetőjét, Pintér Balázst és munkatársait, Amberger Árpádot és Balázs Dávidot. Ezt követően Szirmák Botond jó versenyzést kívánt a résztvevőknek, majd ismertetésre került a sorsolás eredménye és a játékrend.

Az amatőr kategóriában a legjobb 4 közé négy különböző városból érkezett menedzser párok kerültek. A dr. Tárczy György budapesti ügyvéd párjával, Spenik Vladimir törökbálinti orvossal előbb a siófoki Tapolcsányi Patrik, Sáhó Tivadar duót, majd a döntőben a szegedi Lajos Attila,Török Gábor cégvezető és fogorvos párost győzték le meggyőző fölénnyel. A szegedi pár a másik ágon a mezőny legjobb vegyes párosánál, a kecskeméti Szűcs Enikő, Somi Imre kettősnél bizonyult jobbnak.

Az idősebb amatőr párok a 110+ korcsoport versenyén mérték össze erejüket. Az egyik csoportot még játékot sem vesztve az Almai János fogorvos és párja, Fülöp László nyerte, akik aztán az elődöntőben kikaptak a korábbi versenyzőkből összeállt Vári András, Zoltán György kettőstől. Ellenük a másik elődöntővel szemben, ahol a Borbély Attila, Pajor István duót könnyedén verték, küzdelmesebb mérkőzést követően nyert az Amberger Árpád, Héjjas Mihály pár és nyerték meg ezt a számot.

A nagy érdeklődéssel várt szuper kategóriában több meglepetés is született. Így az agárdi László Csaba, aki már több versenyen győzött tavaly, és idén is nyert már - most ugyan nem a szokásos párjával, hanem a fővárosi Thuróczy Gyulával indult - nem jutott a legjobb négy közé. Ugyancsak meglepetést jelentett, hogy az elődöntőben a kecskeméti Tóth Balázs, Fekete László kettős visszavágott a Ludányi Zoltán, Szabó Zoltán párnak a debreceni régióstornán elszenvedett vereségért, de a döntőben nekik is meg kellett hajolniuk a debreceni Ádor Zsolt, Bazula Zoltán kettős kiváló játéka előtt. A másik harmadik a fehérvári Serák-testvérpár lett.

Az ünnepélyes eredményhirdetéskor a díjakat Bérczi Krisztina, Újhelyi Péter, Hámori Tamás és Pintér Balázs adta át. Az amatőr és a szuper kategória győztes párosai 1-1 Zeppelin márkájú luxus karórát, míg a 110+ kategória első helyezettje díszdobozos és emblémás svájci bicskával, a helyezettek a Preciosa ékszerével, Chivas whiskyvel, Boros Betty mandalafestő művészi kerámiájával, Panyolai pálinkával, Béres termékekkel, a Panda Security Kft szoftverjével, a Piac & Profit ajándék csomagjával valamint a Pauker Nyomda által készített művészi oklevelekkel lettek gazdagabbak.

A versenyigazgató megköszönte Nagy Csilla klubigazgatónak, valamint Tóthné Marikának az értékes munkáját. Köszönetet mondott egyúttal a további támogatóknak, nevezetesen a Parfüm Line Kft-nek, a Viszló Transz Kft-nek, a Foxtronnak, továbbá a Danubius Hotels Zrt-nek. A mérkőzések szünetében számosan beleolvastak az IT Business, a Behaviour, a BOOM valamint a Piac & Profit kihelyezett lapok példányaiba és érdeklődéssel nézték meg a Preciosa standján kiállított különböző ékszervariációkat.

A verseny befejezésekor nyílván valóvá vált , hogy az országos pontverseny győztese a Ludányi, Szabó gyöngyösi, nyíregyházi pár két tagja lett, s így elnyerték a 2018 évi menedzser páros címet. A pontverseny győztesei és további helyezettjei - mind a három kategóriában - nívós ajándékokban részesülnek a novemberi díjkiosztó gálán, ahol a szponzorok és a média támogatók köszöntésére is sor kerül.

A viadal fotói a www.manageropen.hu honlapon, a rendező klub web oldalán valamint a Facebookon egyaránt megtekinthetők lesznek.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline