search
Maketten így néz ki - novemberben már vendégeket fogad a Mini Garros új otthonának klubháza
Maketten így néz ki - novemberben már vendégeket fogad a Mini Garros új otthonának klubháza

Harminchat év után elhagyja zuglói otthonát az egyik legismertebb hazai teniszklub.

Turi Zsuzsa honlapunknak elmeséli, hol épül az új otthonuk, ahol október közepén, november elején már fogadják bérlőiket.

Zuglói otthonukban a szomszédos sportegyesület már régen szemet vetett a területre, s perre vitte az ügyet. A bíróság első fokon ugyan a Mini Garrosnak adott igazat, ám a kerülettel kötött bérleti szerződés november végén lejár, s a zuglói önkormányzat nem újítja meg.

Zsuzsi,  Matyi és Katus nem adta fel a túlélésért folytatott harcot.

– Csak a szomszédba megyünk, a XV. kerület talált helyet az építendő tenisztelep számára. Szerettünk volna maradni, hiszen a csaknem négy évtized alatt megismertek, megszoktak bennünket – mondja a beruházás és a költözködés mindenese, Turi Zsuzsa egykori válogatott teniszező, a Davis Kupa világcsoportjába való feljutásban fontos szerepet játszó Nagy Péter édesanyja. – Amikor kiderült, hogy a szomszédos MTK a mi területünkön akar építkezni, kutyaszorítóba kerültünk, hiszen mi a XIV. kerülettel voltunk bérleti szerződésben, nekik fizettük rendszeresen a díjakat, az MTK mégis minket szólított fel a távozásra, perelt bennünket, illetve ajánlott olyan területet, a BKV telepét, ami nem is az ő tulajdona. Néztek is nagyot a közlekedésiek, amikor megjelentem tudakozódni, de nem zárkóztak el teljesen a bérlési lehetőségtől, később aztán kiderült, hogy a BKV tenisztelepe valószínűleg futballakadémia céljait szolgálja majd. A zuglói önkormányzat pedig nem volt segítőkész, hogy területén, valahol másutt olyan bérlési lehetőséget kínáljon a háromszáz klubtagnak rendszeres sportolási lehetőséget kínáló Mini Garrosnak, ahol megmaradt volna a kerületnek a pálya, az egyesület.

 

A beszélgetés még a felszámolás alatt levő pályán zajlik, jele sincs a távozás közeli napjainak, csupán egy nagy plakát hirdeti az új otthont, a pontos címet és a telefonszámot.

– Azon még gondolkozunk, hogy szeptember végén szokás szerint felszereljük-e itt az ötpályás sátrunkat, s két hónap múltán, amikor végleg el kell hagynunk e terepet, akkor bontjuk le, s építjük fel három nap alatt az új helyen.

De hol is van az új otthon? Patakpartról patakpartra költözik a Mini Garros. A Rákos patak mentéről a Szilas patakhoz. Légvonalban és kocsival, busszal sem távol: az AsiaCenter  területére, a bevásárlóközpont mögé. 

– Amikor helyszínt kerestünk, a XV. kerületi önkormányzatnál jelezték, az üzletközpont mögötti rész régóta kihasználatlan, szerintük meg lehetne egyezni a tulajdonossal. Így is történt, a Strabag tulajdonában levő AsiaCenter 15 évre bérbe adta nekünk a területet, június elején kezdődhetett a dzsumbujos terület rendezése, majd a munkálatok előkészítése. Nem egyszerű egy ilyen 7000 négyzetméteres terület megtisztítása, az építkezésre alkalmassá tétele. Most, szeptember elején ott tartunk, hogy reménykedhetünk az október közepi nyitásban.

Turi Zsuzsától megtudjuk, hogy a 200 milliós beruházás során kilenc pálya készül, és modern, fa-szerkezetes klubház várja majd a Mini Garros vendégeit. Négy pálya fölé olyan tetőszerkezet kerül, mint a BTC városmajori telepén, azaz télen-nyáron villanyvilágítással késő estig lehet játszani, s a tető óv az esőtől, ugyanakkor a szabadtéri időszakban oldalról nyitott, így friss levegőn lesznek a teniszezők. A másik öt pálya nem kap külön világítást, hiszen télen itt áll a régi helyről már ismert remek sátor, nyáron pedig reggeltől sötétedésig zajlik majd a játék.

Valamennyi pályánk salakos lesz, a klubtagok ezt a borítást igénylik, s nekünk a tagság érdekei a legfontosabbak – mondja Turi Zsuzsa, akitől megtudjuk, hogy háromszáz állandó tagjuk van, közülük 150 az MTSZ-igazolással is rendelkezik, ilymódon az ország talán legnépesebb klubja a Mini Garros. - Szinte minden héten van valamilyen versenyünk, a Play and Stay viadaloktól kezdve a társasági tornákig, házibajnokságokig. Annak örülünk, hogy mindenki jól érzi magát nálunk, a rendszeresen itt teniszezők, s az alkalmi vendégeink is. Családias a hangulat. Barátságok, társaságok szövődnek, kapcsolatok épülnek, mindenki érzi ennek az előnyét, s nem csupán a hatvan perces játék idejére jön, hanem elücsörög, kvaterkázik teniszezés előtt, s után is.

A címet pedig érdemes máris megjegyezni:

XV. kerület, Szentmihályi út 167-169., az AsiaCenter jobb oldalánál kell behajtani, s a bevásárlóközpont mögött kényelmes parkoló várja a Mini Garrosba érkezőket.

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline