Ötven esztendeje a fedett pályás csapat Európa-bajnokságnak számító Király Kupa második helyén végzett a magyar válogatott.
Az nso.hu emlékeket idéző retro írása az 1972-es spanyol-magyar teniszdöntőt idézi, mely után az ibériai futballválogatott akkori kapitánya, Kubala László is elmondta véleményét.
Lapszemle (nso.hu/L. Pap István írása) * A Király-kupa a hetvenes években, mi több, egészen a nyolcvanas évek közepéig természetes része volt az európai „teniszközbeszédnek”, magától értetődően léptek telente (fedett) pályára Baranyiék, később Taróczyék, Benyikék a kontinens válogatottjai ellen, amolyan szőnyegen vívott téli mini Davis-kupának számított. Ötven évvel ezelőtt például a magyar válogatott a második helyen végzett.
A hetvenes években senki sem foglalkozott azzal, hogy ugyan már, mitől is Király a kupa, kiről kapta a nevét, sokkal lényegesebb volt, hogy például Benyik „Giulio” 1979-ben Pécsen megverte a később világelsőségig jutó, akkor még a csehszlovák színeket képviselő (1992 óta amerikai állampolgár) ifjú Ivan Lendlt.
Pedig a kupa eredettörténete is megér néhány szót, természetesen itt is van magyar vonatkozás – de hol nincs? V. Gusztáv, Svédország akkor éppen 78 éves teniszőrült királya (1980-ban még az International Tennis Hall of Fame-be, a Teniszhírességek Csarnokának tagjai közé is beválasztották!) 1936-ban gondolt egyet, és életre hívta a hivatalosan „Őfelsége V. Gusztáv, Svédország Királya-kupa” nevű csapatversenyt, ami nem hangzik rosszul, más kérdés, hogy mennyivel könnyebben megjegyezhető és kimondható, hogy: Király-kupa.
Gusztávot csak Mr. G-nek hívták a társadalmi elit által uralt teniszberkekben, hatvanas éveinek végéig állandó résztvevője volt a nagy európai körversenyeknek, a Riviéra kellemes klímáját svédként főleg imádta, itt barátkozott össze a mi nagymenőnkkel, Kehrling Bélával is, aki Európa egyik legjobbjának számított jó másfél évtizeden át.
(A svéd uralkodó a többi sportért is lelkesedett, az 1912-es stockholmi olimpián például nem egy bajnoknak személyesen adta át az aranyérmet, így a címeitől egy ma már nevetséges profivád miatt utólag megfosztott, halála után harminc évvel, 1983-ban aztán rehabilitált amerikai all-round sportembernek, az indián származású Jim Thorpe-nak is, aki a dobogó tetején így köszönte meg a díjat: „Kösz, király!” Mr. G-nek aligha volt ellenvetése.)
V. Gusztáv tehát 1936-ban életre hívta a (röviden) Király-kupát, amelyet rögtön elsőre a Jean Borotra vezérelte, bombaerős franciák nyertek el a svédek ellen, majd mindkét csapat mehetett vacsorázni a királyi palotába.
A sorozat a második világháború miatt 1939-ben félbeszakadt, majd – immár az Európai Teniszszövetség égisze alatt – 1952-ben éledt újjá, és a hetvenes években élte reneszánszát, benne a lelkes, kifejezetten Király-kupa-specialistának számító magyarokkal. (A címvédő minden évben annyi előnyt élvezett, hogy valamennyi meccsét hazai pályán vívhatta, ezt 1976-ban eltörölték, megváltozott a lebonyolítás, innentől csoportokban zajlottak a csaták, a kupasorozat 1985-ig élt.) A 31 kiírás győztesei – a legtöbbször, tízszer természetesen a svédek diadalmaskodtak – között ott virít a mieink neve is, hiszen 1976-ban sikerült elnyerni a díszes trófeát (és 1978-ra is jutott egy ezüst), ám kerek évfordulója az 1972-es, végül második hellyel záruló menetelésnek van, idézzük fel tehát most az ötven évvel ezelőtti eseményeket!
Csapatunk (Baranyi Szabolcs, Szőke Péter – az előbbi hat éve, az utóbbi idén nyáron hunyt el –, Machán Róbert és a 18 éves Taróczy Balázs) a belga, a svéd és a francia együttes legyőzésével biztosította a helyét a madridi négyes döntőben.
„Minden ország teniszsportját elsősorban a Davis-k upában elért eredmények fémjelzik. Ne feledjük, hogy például Baranyi Szabolcs is az 1969. évi Király-kupabeli sikeres bemutatkozása után lépett elő Dk-csapatunk első számú, megbízható játékosává. A Dk-ban korábban szerepeltetett, de tapasztalatlansága miatt több kudarcot szenvedett Szőke számára még most is hasznos tanulságokat hozhat a fedett pályás torna. Nem is beszélve a fiatal párosról, a Machán, Taróczy kettős sikeres bemutatkozásáról, korszerű játékáról. Előbb a svédek, majd most a franciák ellen bizonyították, hogy némi tapasztalattal gazdagodva, játékuk, elsősorban adogatásaik és adogatás-visszaütéseik biztosabbá tételével nagyobb feladatok megoldására is alkalmasak. Játékuk alapján ugyanis nem túlzás a megállapítás: végre van párosunk! Mindenesetre kíváncsian várjuk a négyes döntő madridi mérkőzéseit” – hangolt a végjátékra a Népsportot a spanyolországi helyszínről tudósító Vad Dezső, nem mellesleg korábbi kiváló teniszező, főiskolai világbajnok, továbbá 1948-ban a wimbledoni ifjúsági torna döntőse.
Madridba az alanyi jogon résztvevő házigazda spanyolok mellé Baranyiék mellett a dánokat megverő olaszok és a csehszlovákokat felülmúló nyugatnémetek jutottak el, itt már csak két egyesre és egy párosra került sor, azaz két győztes meccsig mentek a csapattalálkozók.
(Persze Madrid 1972-ben minden volt, csak királyi nem, még bőven Franco volt hatalmon, a teniszezőkénél egy fokkal híresebb spanyol labdarúgó Király-kupát sem Copa del Reynek, hanem 1939-től a generalisszimusz után 1975-ös haláláig Copa de Generalísimónak nevezték.)
A mieink az 1969-es Európa-bajnok éljátékos, Baranyi Szabolcs váratlan vereségével, de az ifjú Taróczy Balázs bravúros, Corrado Barazzutti felett aratott győzelmével, majd a Machán, Taróczy páros megérdemelt sikerével átrágták magukat az olaszokon, a spanyolok elleni döntőben viszont csak megnyert szettekre futotta, meccsnyerésre, pláne az egész találkozó besöprésére már nem, így másodikok lettek.
„A spanyolok csapatának megérdemelt győzelméhez nem fér kétség, de a látottak alapján egy pontot feltétlenül szereznünk kellett volna. A játékosok azonban elszalasztották a lehetőségeket. Ezért bosszant a 3–0-s vereség” – mondta Jákfalvi Béla, a magyar Davis-kupa- és Király-kupa-válogatott „örökös” kapitánya.
És ha már futballról is szó esett: nem kisebb híresség is elment szurkolni a mieinknek, mint az 1972-ben éppen spanyol szövetségi kapitányként dolgozó Kubala László. A barcelonai ikon az Atlético Madrid–FC Barcelona La Liga-rangadó után látogatta meg teniszezőinket, és a vesztes döntőt követően így vigasztalta az ezüstérmes magyar válogatott tagjait: „Nem értek ugyan sokat a teniszhez, hiszen csak néhány éve, szórakozásból ütöm a labdát. De a spanyol újságírók, szakemberek felsőfokon dicsérik a magyarokat. Taróczyt pedig egyenesen Európa eljövendő nagy bajnokának, a román Nastase utódjának kiáltották ki, így ne búsuljanak! Inkább gondoljanak arra, hogy milyen jó volna egy év múlva is »csak« a második helyezésen »bosszankodni«!”
A hazai sportvezérkar a második helyért cserébe nem volt hálátlan, ha úgy tetszik, a háború után némi okkal „úrinak” bélyegzett tenisz lassan elkezdett visszacsorogni az őt megillető helyére a sportágak sorában. Legjobbjainknak téli ausztrál túrát engedélyeztek, így fiaink Madrid után a tenisz déli Mekkájába is elrepülhettek.
Taróczy Balázs pedig Grand Slam-sikerekig, világbajnoki címekig kanyarodó profi karriert indított, amelynek során még számos emlékezetes diadal várt rá Spanyolországban. Immár három és fél éve pedig ez az állomáshelye is: ő Magyarország barcelonai főkonzulja. Ha már egyszer ott sikerült 1978 őszén ötszettes heroikus csatában megvernie a nagy Ilie Nastasét a katalóniai ATP-torna döntőjében…
Tenisz Király-kupa Négyes döntő, Madrid (1972. december 7–10.)
Döntő: Spanyolország–Magyarország 3:0 (Gimeno–Baranyi 10:8, 6:3; Gisbert–Taróczy 6:1, 7:9, 6:3; Munoz, Herrera–Machán, Taróczy 6:4, 3:6, 7:5)
A végeredmény: 1. Spanyolország, 2. Magyarország (Baranyi, Taróczy, Machán, Szőke), 3. NSZK, 4. Olaszország