Kutat fúrattak a locsoláshoz, a szomszédos garázsból vételeznek áramot a búvárszivattyú működéséhez. Saját zsebből gazdálkodnak.
Az önellátó ladányi teniszezők veretlenül vezetik csoportjukat a hajdú-bihari bajnokságban.
(Lapszemle: dehir.hu/Árvay Sándor) * A 15 ezer lakost számláló Püspökladány a megye hetedik legnagyobb települése, a fővárosból Debrecen és Nyíregyháza felé utazók intercity vonata itt robog keresztül, s a romániai határ felé is e csomópontnál fordulnak a úticéljuk felé.
Noha egy 1942-es adat szerint a Püspökladányi MÁV Testgyakorlók Köre már a két háború közötti időszakban is rendelkezett tenisz szakosztállyal (vezetője Milotta Oszkár), a település sportéletét évtizedeken át a labdarúgás és a kézilabda, esetenként a birkózás, asztalitenisz és atlétika, újabban az íjászat is jellemzi.
Arról, hogy régebben is volt, napjainkban is van teniszezési lehetőség, még a helyiek sem nagyon tudtak.
Most is csak hosszan gondolkozva említették az idősebbek, hogy az Arborétum közelében, a Farkas-szigeten is működött egykor salakos pálya, később pedig a Kálvin téri általános iskola udvarán volt egy bitumenes.
Mindkettő már az enyészeté.
S mégis, e mostoha körülmények között is van teniszélet a városban.
Nem is akármilyen. Az amatőr teniszezgetők csapattá szerveződtek, egyesületi formát öltöttek, s a Püspökladányi Tenisz Club három esztendeje benevezett a megyei bajnokságba. A következő évben száz százalékos teljesítménnyel megnyerte a III. osztályt, az idei tavaszi szezont követően pedig veretlen teljesítménnyel várja a 13 csapatos, összevont II-III. osztály felsőházának őszi rájátszását.
– Nincs ebben nagy csoda – mondja Lőkös Zoltán (60), a mindenes csapatkapitány, aki pályát locsol, edzést szervez, társaságot toboroz, minden elvégez, ami az életben maradásához, fenntartásához szükséges. – Van ugyan a sportcentrumban egy műfüves pálya, néhány iskolában a tornateremben kis területű játszási lehetőség a csúszós parkettákon, ám ami az „igazi” teniszt illeti, arra egyedül ez a Honvéd utcai két salakos pálya a megfelelő. Az ezredforduló környékén a Tűzoltóság szervezésében épültek e pályák, s amikor ők már nem tudták üzemeltetni, a teniszklubunk vette át. Az önkormányzat a tulajdonos, az egyesület a fenntartó.
Az edzésre érkezőktől megtudjuk, nem is olyan egyszerű feladat ez, hiszen a minimális városi segítség, idén e 80 ezer forint mellett mindent saját erőből oldanak meg.
– Fúrattunk egy kutat a locsoláshoz, a szomszédos garázsból vételezzük az áramot a búvárszivattyú működéséhez, venni kell salakot is a felújításhoz, s egyáltalán: minden nagyon sokba kerül. A pályára a műanyag vonalazás 130 ezer forint, egy pályalehúzó kefe pedig 50 ezer – ez utóbbira pedig minden nap szükség van, hiszen a játékteret övező fák szép látványt, s árnyékot nyújtanak ugyan, de rengeteg lehulló szirmot, virágot, falevelet is szórnak… utal a nehézségek egy részére Lőkös Zoltán.
– Igyekszünk önmagunk megteremteni az anyagi hátteret. Vagyunk körülbelül tízen-tizenöten, az éves tagdíj 15 ezer forint, ezért mindenki annyit játszik, amennyit akar. Az alkalmi teniszezők pedig rám csöngetnek, s jövök, kinyitom a lakatot. A pályánkénti 1500 forintos minimális óradíjon igencsak nagyot csodálkoznak a fővárosból, vagy más településről érkezők… Ha szükségszerű kiadásunk van, önköltséges alapon összedobjuk, megcsináljuk. A megyei bajnokságban való indulásnak például feltétele volt, hogy legyen mellékhelyiség a klubban, ez is felépült, miként épp a hétvégén avattuk a parányi raktárépület mellett a fedett teraszt, hogy eső idején is legyen hova húzódnunk. Járunk csapatbajnoki meccsekre, egyéni versenyekre, közeli településekre barátságos teniszezésre.
Megteremtettük a feltételeket ahhoz, hogy csinálhassuk, élvezzük azt, amit szeretünk.
Lőkös Zoltán évtizedekig szervezte a helyi teniszéletet. Amíg a Kálvin téri iskolában tanított, télen a tornateremben, nyáron itt, a Honvéd utcai pályákon tartott teniszes foglalkozásokat, s indult teniszes nyári táborozásra az ifjakkal. Immár ötödik esztendeje Bárándon dolgozik testnevelőként, most az ottani gyerekekkel igyekszik megszerettetni a sportágat. A megyei bajnokságban vitézkedő püspökladányi együttesben is vannak már bárándiak.
– Nyáron könnyű dolgunk van a felkészüléssel, télen viszont gondot jelent, hogy Ladányban nincs fedett játéklehetőség. A közeli Sárrétudvariba járunk át edzeni, ott festettük fel a sportcsarnok termébe a teniszvonalakat. Kicsit közel van az alapvonalhoz a hátsó fal, gyors a borítás, de ennek is lehet előnye, mert fejlődik, felgyorsul a játékunk, s a szabadtéri idényben agresszívabbak vagyunk a salakon …
Még szerencse, hogy így alakultak a dolgok. A Hajdú-Bihari Napló 2016. május 27-i száma ugyanis a ladányi önkormányzat üléséről tudósítva többek között arról számolt be, hogy „szóba került a Honvéd utcán lévő, jelenleg teniszpályaként funkcionáló ingatlan értékesítése is. A telekre egy debreceni társaság jelentette be vételi szándékát – az árról később lesz szó –, oda társasházat szeretne építeni.”
Az üzlet nem jött létre,a pályák megmaradtak (jegyezzük meg: a 16 ezres városban egyedüliként...), s ha szűkös feltételek mellett, de játéklehetőséget kínálnak ennek a sportágnak is. A püspökladányi együttes (Tóth Péter, a két bárándi „légiós” Gulyás János és Varga András, az egykori válogatott salakmotoros Bódi László, a nádudvari Szabó Imre, s helyiek közül még Török Csaba, Baranyai Lóránt, ifj. Lőkös Zoltán, Veréczi Tamás, Aranyos Gyula és id. Lőkös Zoltán) pedig élt az önmaga nehezen megteremtett lehetőséggel: éllovas a bajnokság II. osztályában, s a szeptemberi rájátszásos folytatásban akár a feljutást is kiharcolhatja.