search
Még dolgozik a dömper, de szombattól már a teniszezőké a pálya
Még dolgozik a dömper, de szombattól már a teniszezőké a pálya

A legelsők között nyitja meg pályáit a nagy tradíciókkal rendelkező győri klub: a GYAC Kálóczy téri pályái már a hétvégén játékra készen állnak s várják a tavasz első teniszezőit.

Soós Szabolcs, Berecz Bandi és csapatuk kihasználták azt, hogy a fagyok elmúltával hozzá lehet látni a játékterek felújításához.

 

Mivel itt nem volt téli borítás a pályán, így "lépéselőnybe" kerültek a sátras kollégákkal, akik óvatosabbak a szabadtéri üzemmódra átállás időpontjának kijelölésével, nem bízván az időjárásban, kivárnak egy kicsit, s amúgy is időbe tellik a sátrak lebontása.

A GYAC-nál gyorsan belevágtak a munkálatokba. A napokban lazították, hengerelték a salakot, a hét közepén már jött a zsinórozás, s kimérték a vonalak pontos helyét, elhelyezték azokat, így szombaton jöhetnek az első vendégek.

Ami pedig a házigazdák további teendőit illeti: lesz dolguk bőven, ha nem is felétlenül e helyszínen. A fotó bal sarkában látszik a nagy hirdetés: július utolsó hetében Győr lesz a házigazdája az európai ifjúsági olimpiának. S az ötven ország közel négyezer sportolója között népes lesz a teniszezők mezőnye is - ők a versenyre elkészülő új sportközpont kilenc kemény pályáján vetélkednek majd. 

A tenisz-palya.hu rövidesen arról is beszámol, hol tartanak az előkészületek ezen a helyszínen.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline