search
Csernus István, a veterán bajnok Oláh Imre, valaminrt Kovács Zoltán és Petrovits Péter a gyerekekkel
Csernus István, a veterán bajnok Oláh Imre, valaminrt Kovács Zoltán és Petrovits Péter a gyerekekkel

A TSZSK Gyula vezetősége a minőségi utánpótlás-nevelést és a sportág népszerűsítését tekinti elsődleges feladatának. Az utóbbi évek bázisnövekedésének következtében az edzői teamet is bővítették. Elkötelezett munkával kívánnak meghatározó térséggé válni a magyar tenisz térképén.

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu/MTSZ) * A mai napig élénken élnek a gyulaiak emlékezetében, a 2017 és 2019. között, a helyi teniszklubban megrendezett férfi 25 ezer dolláros összdíjazású tornák. Olyannyira, hogy a TSZSK Gyula facebook oldalán a most zajló Australian Open kapcsán is felhívták a figyelmet azokra a korábbi magyarországi indulókra, akik ma már az év első Grand Slam tornáján mérik össze tudásukat a világ legjobbjaival.

A Futures-tornák jelentősége azonban ennél sokkal messzebbre nyúlik, hiszen a közel százötven fős tagságot, köztük hetvenöt gyermeket, számláló klub vezetőségének versenyszervezésért és utánpótlás-nevelésért felelős tagja, Kovács Zoltán szerint a sportág helyi népszerűsítésében is óriási szerepe volt ezeknek a sporteseményeknek.

− Gyulán régi, nagy hagyományai vannak a tenisznek, s mi is minden rendelkezésünkre álló eszközzel népszerűsítjük – beszél korábbi és jelenlegi mindennapjaikról Kovács Zoltán. – A huszonötezres tornák hatása azonban egészen különleges volt. Egyszer csak mindenki felkapta a fejét a nagy „felhajtásra”, és a helyiek hirtelen rácsodálkoztak a sportág szépségeire. A résztvevő játékosok is barátságosak voltak, a labdaszedő gyerekekkel nemcsak elbeszélgettek, de még ütögettek is velük. Ugye nem kell hangsúlyoznom, mekkora élmény volt ez nekik.

A meccsekre is szép számmal jöttek az érdeklődők, a lelátók rendre megteltek. És nemcsak Gyuláról, de a megye határain belülről számtalan településről.

 

gyula csb 2021gyula csb 2021Barátok, csapattársak, drukkerek a klub teniszes rendezvényein

 

Ráadásul az infrastruktúra terén is minden adott volt a színvonalas rendezéshez. A város olyan szálláshely választékkal rendelkezik, amely ritka egy hasonló nagyságú település esetében, és az önkormányzat is sokat segített azzal, hogy a vendégházát a rendelkezésünkre bocsátotta, ahol a bírókat tudtuk kényelmesen elhelyezni. A tornák sikerének egyik kulcsa a helyi összefogás volt, amely számunkra a hétköznapokban is magától értetődő.

A Gyulai TSZSK filozófiája ugyanis az erős klubéletre épül, amelyben nincs helye vállalkozóknak, akik anyagi haszon reményében üzemeltetnék az utóbbi évek fejlesztéseinek – amelyek lebonyolításában és kivitelezésében Vincze Béla elnöknek oroszlánrésze volt – köszönhetően ma már a legmagasabb ITF szabványoknak is megfelelő nyolc szabadtéri, a legkisebbek számára fenntartott speciális narancsszínű Play and Stay-pályát, valamint a profi gyakorló falat. Ennek biztos alapját pedig a tagság alkotja, amely minden tekintetben sajátjának érzi az egyesületet.

− Gyula kisváros, itt mindenki ismer mindenkit, nemcsak a nemzetközi tornáknak ment gyorsan híre, de a sportág fejlesztésére tett erőfeszítéseinknek is – mesél tovább Kovács Zoltán a klub életéről. –  Húgom, Kovács Katalin kezdte el az iskolatenisz-programot, amely nálunk mindig eredményesen működött, és sok gyereket hozott a csoportos edzésekre. Délután négytől három pálya kizárólag a fiataloké, az amatőr felnőttek és a versenyzők békében megférnek egymás mellett. Előbbieket mi nem is hívjuk bérlőknek, csakis klubtagoknak. Ez tükrözi ugyanis leginkább azt a szándékunkat, hogy igazi közösséget alkotva hódoljunk kedvenc sportágunknak. Mi mind úgy nőttünk fel, hogy tavasszal együtt készítettük fel a pályákat az új szezonra, és a problémákat házon belül oldottuk meg. Éppen ezért a versenyek idején is örömmel láttuk el ugyanezt a feladatot, csak hogy minden rendben legyen. Ezt a szellemet a csapatok esetében is igyekszünk megőrizni, a megyei, valamint az ob kettes és hármas férfi együtteseink is összetartó gárdák. Igazolni nem is nagyon szoktunk, bár a környékről érkezőket mindig szívesen látjuk.

 

klubhaz gyulan 2021klubhaz gyulan 2021

 

A környékhez pedig a szerbiai Palics is hozzátartozik, ahonnan nem csak a kiváló edző, Juhász Zsolt jár át, de az OB II-es csapat mérkőzéseire még maga Matej Sabanov (ATP páros: 94.) is, aki az idei esztendőt a szerb válogatott tagjaként az ATP Cup-on kezdte, s az Australian Open küzdelmein folytatta. Magyarországi társai pedig nemcsak drukkolnak neki a világ elitjében, de vissza is várják egy-két mérkőzésre. Természetesen az egyes pályán, ahol eddig nem talált legyőzőre a gyulai klub színeiben.

A közösségi szellem fontossága persze nem zárja ki az eredményesség igényét sem, a TSZSK vezetői számára nagyon fontos a minőségi utánpótlás-nevelés, ami a korosztályos versenyeztetés nélkül nem is képzelhető el. Az utóbbi évek jól megtervezett munkájának eredménye pedig lassan be is érik, amelyet a szövetségi edzésekre meghívott fiatalok számának növekedése is bizonyít. Idén Csernus Tímea és Mátyás Hunor az U12-es, Kovács Hédi pedig az U14-es kategória legjobbjainak budapesti gyakorlásain vehet részt, amelyhez iskoláik is hozzájárulnak azzal, hogy az adott napokon elengedik őket az utolsó órákról. A lehetőség a fiatalok számára óriási megtiszteltetés, a többi tehetséges gyulai gyereknek pedig egy különleges motivációs erő, hiszen ki ne szeretne a fővárosban, a NEK-en, a válogatottakkal készülni?

A minőségi munkához természetesen Kovács Zoltánon kívül a már meglévő, Vincze Béla elnök, a Békéscsabáról besegítő Belanka Ádám, és a frissen végzett Csernus István, valamint az erőnléti tréner, Rajmizer Lajos alkotta edzői csapatot is meg kellett erősíteni, ám ezen a téren is figyeltek arra, hogy a „családon belül” keresgéljenek. Így esett a választás egy korábbi sikeres gyulai teniszezőre, Petrovits Péterre is, aki az egyetemi diplomáinak megszerzését követően, már jó egy évtizede a fővárosi Pillangó SC-nél nevelgette a tehetséges fiatalokat.

 

gyula edzoi team 2022 bondar imre szekacs kristof szekacs mark kincses bence lovasz zoltan kutasi bence vincze belagyula edzoi team 2022 bondar imre szekacs kristof szekacs mark kincses bence lovasz zoltan kutasi bence vincze belaBondár Imre (balról) és Vincze Béla (a kép jobb szélén) a játékosok egy csoportjával: Székács Kristóf, Székács Márk, Kincses Bence, Lovász Zoltán, Kutasi Bence

 

− Zoli régóta csábítgatott haza, ám tavaly nyáron jött el az idő a váltásra – meséli Petrovits Péter, akinél a legfontosabb érv valóban a család volt, harmadik gyermekük születését követően természet-közeli környezetbe szerettek volna feleségével költözni. – A Pillangón nagyszerűen éreztem magam, hat korosztályos válogatott kerettag játékost neveltem fel, ám az ő tovább adásukkal lezárult egy fejezet az életemben. Ez összecsengett a vidékre költözés gondolatával, s végül időnk sem maradt a megfontolásra, hiszen feleségem szinte azonnal talált egy ígéretes ingatlant. Úgyhogy csomagoltunk és költöztünk. Az első félév mérlege pedig minden szempontból pozitív, gyermekeink egyszerűen kinyíltak a környezettől, mi pedig örömmel tapasztaljuk a nagyszülők közelségének előnyeit. Szakmai szempontból nem volt könnyű hatvan tanítványtól elbúcsúzni, s az hittem, Gyulán is lesz majd egy átmeneti időszak, ám ez nem volt több egy hétnél, gyorsan híre ment az érkezésemnek. Nem titkolom, az utánpótlás-nevelés, azon belül is a versenytenisz a szívügyem, úgyhogy most az eddigi tapasztalataimat szeretném kamatoztatni a sportág helyi fejlesztésében. Zoli szerencsére mindenben támaszom. Úgy érzem új szemléletet, és lendületet hoztam a klub életébe, ami mindannyiunk számára csak hasznos lehet.

Szülővárosába visszatérve ugyanakkor egy újszerű kihívással is szembesült Petrovits Péter, hiszen eddig a hat-tizennégy éves korosztály képzésében érezte magát igazán otthon, amihez most a Gyulai TSZSK-nál az idősebb kamaszok is csatlakoznak, miközben az iskolatenisz-program folytatását is ő vállalta magára. Ez pedig a szakmai fejlődés lehetőségét is magában hordozza, amely külön öröm az elismert utánpótlás-nevelő edző számára. S hogy az eltelt néhány hónap alatt többen is az ő neve hallatára hozták gyermeküket Gyulára, akár a húsz-harminc perces autózást is vállalva, annál egyelőre jobb visszajelzést nem is remélhetne. Az eredmények úgyis a befektetett munka függvényében jönnek majd.

Jóval közelebbről, Szeghalomról érkezett egy másik kiváló szakember, Bondár Imre, aki kifejezetten a versenyzés iránt elkötelezett fiatal tehetségek oktatásában segédkezik. A női top100-ba nemrégiben berobbanó Bondár Anna édesapja, nagyon sok tapasztalatot szerzett, míg lánya a világ legjobbjai közé került, s ezeket a gyulai ígéretekkel kívánja megosztani.

− Nem tudok a tenisztől és a versenyzéstől elszakadni, de nem is akarok, ezért járok át szívesen Gyulára – mondja Bondár Imre. – Télen ez nekem is kifejezetten előnyös, hiszen otthon nincsen fedett pálya, s bár Gyulán is csupán kettő, ott most is lehet dolgozni. A szabadtéri időszakban pedig majd beosztom az időmet. Annát tizenhét éves koráig kísértem, ismerem a nemzetközi élvonalba vezető igen nehéz út jó néhány buktatóját. Szerencsére nagyon sok ügyes kisgyereket látok Gyulán, Peti pedig kiváló szakember, aki jól bánik a fiatalokkal. Elsősorban egy tehetséges fiúval, Kutasi Bencével foglalkozom, de minden másban is a klub segítségére vagyok. Amiben mindenképpen fejlődni kell, az az erőnléti edzések, amelyeket már bevezették a programba, de a jövőben mindenképpen hangsúlyosabbá kell tenni azok számára, akik merész álmokat szövögetnek.

 

gyula tavasszal a 2021gyula tavasszal a 2021A szabadtéri szezon az igazi

 

S hogy teljes legyen a teniszpaletta, meg kell említeni Székács Márk nevét is, aki nemrégiben sikeres versenybírói vizsgát tett, a résztvevők közül a legjobb eredményt elérve. De az is büszkeség az egyesület számára, hogy játékosai közül nagyon sokan tanulnak tovább. A Szegedi Tudományegyetemen diákoskodó Kincses Bence, valamint Lovász Zoltán ráadásul a Tisza-parti város két kiemelkedő klubjában szparingpartnerként folytatja karrierjét. Előbbi a Gellért SE, utóbbi pedig a Hajnal István vezette Sportmánia SE válogatott teniszezőit segíti felkészülésében. A gyulai tenisz hírnevét öregbítette tavaly Oláh Imre is, aki a férfi 30+-os kategóriában ünnepelhetett országos bajnoki címet, az új évben pedig a magyar színeket képviseli majd a szeniorok soron következő Európa-bajnokságán.

− Az amatőr és versenytenisz pezsgő klubéleten alapuló, egymást kiegészítő és segítő összhangjában hiszünk. Bízunk benne, hogy elkötelezett munkánkkal Gyula és vonzáskörzete a tenisz szempontjából is hamarosan hazánk egyik meghatározó térségévé válhat – fogalmazza meg hosszú távú terveiket Kovács Zoltán, aki ezt a kijelentését elsősorban a sportéletet támogató gyulai önkormányzattal és annak vezetőjével, dr. Görgényi Ernővel kialakított kiváló kapcsolatukra, valamint a helyiek sportszeretetére alapozza. No és persze a Gyulai TSZSK által képviselt elhivatottságra.

 

falazo gyula 2021falazo gyula 2021Falazni a tavasz érkezte előtt is lehet

 

palicson a gyulaiak 2021palicson a gyulaiak 2021Teniszbarátság, klubkapcsolat. Palicson a gyulaiak.

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline