search

Az ország legnagyobb létszámú megyei csapatbajnokságán, a hajdú-bihari küzdelmeken 281 játékos szerepelt rendszeresen.

Három osztályban 24 együttes versengett.

A tradicionális évzáró vacsorán adták át a díjakat, tervezték meg a következő évi kiírást, változtatásokat.

 

Lapszemle: dehir.hu * Tizenhat csapatkapitány részvételével és megbeszélésével tartották meg a hajdú-bihar megyei tenisz közgyűlést, melyet immár tradicionálisan Kollár László, A Mozgó Cívisért Egyesület elnöke, a megyei csapatbajnokság szervezőinek képviselője vezetett. 

A csapatkapitányok az esztendő eseményeit értékelve a rendezésre vonatkozóan több fejlesztési javaslatot fogalmaztak meg, szavazással döntöttek a 2022-es idényben alkalmazandó változásokról. 

Újítás, hogy a 40 év felettiek számára külön szenior csapatbajnokságot is rendeznek, illetve az azonos klubokon belüli átjátszások lehetőségeiben is lesz némi módosítás. A csapatkapitányok által elfogadottak:

1. A bajnokság hivatalos labdája 2022-től a Slazenger Wimbledon lesz, amelyet a csapatbajnokság mellett az egyéni versenyeken és ligákban is ajánlott lesz használni.

2. A szenior csapatbajnokság elindítását megkönnyítendő:   
- Lehetőség lesz egy játékosnak egyszerre a nyílt és a szenior megyei csapatbajnokságba is benevezni;
- A szenior bajnokság nevezési határideje megelőzi a nyílt bajnokságét
- Egy találkozón 4 egyéni és 2 páros mérkőzést lehet játszani
- Már betöltött, vagy az adott évben betöltött 40. éves kortól lehet részt venni a szenior csapatbajnokságban
- A szenior bajnokság játéknapjai elsősorban a szombatok lennének. 

3. Adott klubon belül két csapat közötti átjátszást megkönnyítendő:
Az egy klubon belüli több csapat esetén a magasabban rangsorolt csapat(ok) 7. pályás játékosa(i) és az őket követő játékosok átjátszhatnak ugyanazon klub alacsonyabb osztályba sorolt csapatába az alábbi feltételekkel:
- egy napon belül csak egy csapatban játszhat egy játékos (kivéve halasztás esetén);
- maximum két osztálykülönbségnyi átjátszás engedhető meg;
- OB III-as csapat, bármilyen rangsorú játékosa játszhat át alacsonyabb osztályba, azzal a megkötéssel, hogy az 1-6. pályán nevezett játékosok csak a megye 1. osztályába játszhatnak át.

Az est második felében, bővült létszámmal kezdődött meg a 2020-2021-es esztendők értékelése. 

Kollár László felvázolta, hogy az évek óta egyre bővülő megyei munka három pillérre épül: (1) a nagy bázist adó amatőr teniszélet felpezsdítésére, melynek sikerét tükrözi, hogy több mint háromszázötven nevező jelentkezett (s 281 rendszeresen játszott) A Mozgó Cívisért Egyesület által szervezett megyei csapatbajnokságon, illetve az egyéni sorozatot jelentő, több csoportot alkotó ligában, így országosan is kimagasló amatőr bázist tudhat magának a megye. A további két pillért az utánpótlás-nevelésben tevékenykedő egyesületek munkája és a versenyzői szinten szereplő klubok jelentik. 

Utóbbi képviseletében Bágyi Kinga mutatta be a DEAC Szuperligás női csapatának teljesítményét, illetve Szentkirályi Péter a férfi OB II-es és OB III-as csapatok idei küzdelmeit foglalta össze. A megyében a fiatalok felkészítését végző klubok, egyesületek közül Varga Ákos beszélt a DEAC utánpótlás-neveléséről. Az esten lehetőséget kapott a bemutatkozásra Molnár Ákos versenyszervező, egyéni vállalkozó is, aki tapasztalatai alapján az amatőr versenyek rendezésének operatív tennivalóit mutatta be.

Egy sokakat érintő kérdésre is választ keresett az idei összejövetel. Szalánczi Zoltán, a szervezők felkérésére a teniszspecifikus-bemelegítésekről tartott szakmai előadást, melyek segítségével a különböző sérülések elkerülhetők lehetnek. Az előadás rávilágított a dinamikus bemelegítés fontosságára.

Nem maradhatott el az idei év eredményeinek ismertetése sem. Kollár László összegezte mind a csapatbajnokságban, mind az egyéni ligában nyújtott teljesítményeket és átadta a helyezetteknek szóló érmeket és kupákat, továbbá Kabay Tibor, a Tempo Tours utazási iroda vezetője a liga csoportgyőzteseinek (Molnár Ákos, Pántya Zsolt, Bózsár Tamás és Bányai Boglárka)  nyújtotta át az ausztriai téli üdülést tartalmazó utazási utalványokat. 

Megyei I. osztály: 1. Mokka Drink Team (Griger András, Molnár Ákos, Velkey Ambrus, Almási Ádám, Gyarmati Ádám, Palotai Szabolcs, Ádor Zsolt, Győrfi Gyula, ifj. Dürgő György, Hajnal Ádám, Béri Béla, Solymosi Nándor), 2. Tempo Tours Hajdúszoboszló, 3. Liget I., 4. DEAC 2010, 5. DEAC Old Boys, 6. Profi Munkavédelem, 7. DEKK TC I, 8. DEAC Junior. A bentmaradási osztályozón a II. osztály ezüstérmesével: DEKK TC I – Biovár-Baromficentrum TC 12-9

Megyei II. osztály: 1. Hajdúszoboszlói SE (Sallai Lajos, Erdei András, Cseke Csaba, Erdei László, Bernáth László, Nagy Attila, Mészáros Tamás, Mészáros II Tamás, Gulácsi Róbert, Tumbász József), 2. Biovár-Baromficentrum TC, 3. Hajdúböszörmény, 4. DEKK TC II, 5. Liget II., 6. Berettyóújfalui Kórház, 7. DTFC, 8. Real Team TC III. A bentmaradási osztályozón a III. osztály ezüstérmesével: Hajdúszoboszlói SE II – DTFC 16-5

Megyei III. osztály: 1. Püspökladányi Tenisz Akadémia (Tóth Péter, Varga András, Lőkös Zoltán, Bódi László, Gulyás János, Szabó Imre, Török Csaba, Matkó Levente, Katona Edit, ifj. Lőkös Zoltán, Veréczi Tamás Nándor), 2. Hajdúszoboszlói SE II, 3. Kettős Hiba, 4. Berettyóújfalui Kórház II, 5. DH Szerviz II, 6. Salakmenők, 7. Pallagi Vadak, 8. Cívisagro-Ziccer

 

hbm dijakhbm dijakCseke Csaba (Hajdúszoboszló), Molnár Ákos (Mokka Drink Team) és Lőkös Zoltán (Püspökladány), az egyes osztályok győztes csapatainak kapitányai a trófeákkal

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline