search
A volt világelső Carlos Moyával, Nadal edzőjével is találkozott a Vasas Körmöczy Teniszakadémia fiatal játékosa
A volt világelső Carlos Moyával, Nadal edzőjével is találkozott a Vasas Körmöczy Teniszakadémia fiatal játékosa

Európa legjobb tizenkét év alatti teniszezőinek nagy fesztiváljára kapott meghívót a Vasas Körmöczy Teniszakadémia játékosa, Nemcsek Gréta.

A különleges tornát Mallorcán, Rafael Nadal Akadémiáján rendezték, így nemcsak a pályán, de azon kívül is számos szép emléket gyűjthettek a résztvevők.

 

(Lapszemle/vasassc.hu) *  A Vasas fiatal játékosa mérkőzést ugyan nem tudott nyerni, mégis olyan hasznos tapasztalatokat szerzett, amelyek akár a jövőben karrierjét is meghatározhatják. Ráadásul a szponzorok figyelmét is felkeltette, amely egy nemzetközi Yonex-szerződésben öltött testet. A megfigyelő Gréti korántsem átlagos, a leány mezőnyben ritkán látott technikás, színes játékával indokolta döntését.

A Vasas teniszszakosztályának vezetője, Bocskay József szerint éppen ezzel a mássággal magyarázható, hogy fiatal játékosunk nem tudott meccset nyerni, ugyanakkor a távolabbi jövőben éppen ebben lehet majd az ereje.

„Több mint két évtizedes tapasztalatomra és a Mallorcán látottakra alapozva bátran kijelenthetem, hogy ebben az életkorban még a stabil játékot hozó lányok az eredményesebbek – adta meg a mallorcai eredmény szakmai magyarázatát Bocskay József, aki idén ősszel adta át Gréti edzéseinek irányítását a klub másik szakemberének, Szávay Blankának, Spanyolországba azonban még ő kísérte el eddigi tanítványát.

– A legjobbak a labdatartásban tűntek ki társaik közül, nem hibáztak, ám a kockázatosabb ütéseket sem vállalták el. Gréti egészen más szellemben teniszezik, színes, technikás játékot tanítottam neki, ami most ugyan még nem kifizetődő, de később mindenképpen az lesz. Egyénisége van, ami jelenleg talán többet zavar, mint használ. Párosban például a legjobb cseh duó ellen játszottak, s a két lány végig hátulról, az alapvonalról emelgette vissza a labdákat, nem kockáztattak, a hálójátékos meg sem próbálták. Az idő múlásával, úgy tizenhat éves korban azonban fordulni fog a kocka, s azok kerülnek lépéselőnybe, akiknek biztos a technikai tudásuk. Ezt persze nem könnyű ilyen fiatal korban megérteni, feldolgozni pedig még nehezebb, de a legjobbak közé vezető út számos hasonló csapdával tarkított.”

A Vasas szakembere szerint a mallorcai kirándulás egyik legnagyobb haszna az értékes tapasztalatszerzésen túl azok a nagy beszélgetések voltak, amelyekre most Grétivel lehetőségük nyílt. A kizárólag a győzelmet elfogadó látásmód helyett a kitűzött részfeladatok sikeres elvégzése lehet csupán a cél, hiszen hosszú távú fejlődését csakis ez szolgálja. Utóbbi pedig automatikusan hozza majd a győzelmeket is, a szakemberek által meghatározott fejlődési ív mentén.

„A harmadik egyéni meccs után már olyan tárgyilagosan és profi szemléletben tudtuk értékelni a történteket, ahogy az mindig is szerettem volna – folytatta értékelését Bocskay József, aki szerint a körülmények ideális kezelésének megtanítása a képzési folyamat igen komoly része. – Egy tornán egyetlen gyerek örülhet maradéktalanul, a többieknek mindig szembesülniük kell a vereséggel. Ez persze fájdalmas dolog, ám hosszútávon inkább előre kell nézni, s minden meccsben megtalálni azt az elemet, ami örömöt tud adni, mert sikerült jól megvalósítani.  Most például a részvétel volt a legfontosabb, hiszen személyesen kapott meghívót korosztálya legjobb harminckét európai játékosa közé, ami valljuk be, nem kis dolog. Abban, hogy végül nem tudott meccset nyerni, annak is nagy szerepe volt, hogy a közelmúltban kisebb lábsérüléssel bajlódott, így a felkészülése nem volt tökéletes. Összességében annak örülök a legjobban, hogy a sorozat végére meg tudta fogalmazni, hogy mi is történt a pályán. Az igazi fejlődés pedig pontosan itt kezdődik. Fejben!” 

A fiatal játékos szerint is fontos állomás volt a mallorcai torna, számos fontos tapasztalatot gyűjtött ezalatt az egy hét alatt.

„Sajnos sérült is voltam, ütőt is váltottunk az ősszel, így nem éppen ideális körülmények között kaptam meg ezt a meghívót – árnyalta részvételét Nemcsek Gréta. – Az észt lány elleni első mérkőzésemet be kellett volna húznom, hiszen meccs tie breakben kaptam ki tőle. Amikor fontos pillanatban ütötte kettős hibát, akkor nagyon mérges voltam magamra. A következő, spanyol lány ellen az első szettben még nagyon jól tartottam magam, amit rövidítésben veszítettem el. Sajnos elfáradtam, a harmadik találkozón pedig sokat hibáztam. Bár a körülmények is megzavartak kicsit, hiszen fedett pályáról kellett kültérire átmennem. A stabilitásban és a mentális erőben kell mindenképpen fejlődnöm, ha a korosztályos élvonalban szeretnék maradni.”

A fiatal játékosban azonban a pályán kívül történtek is mély nyomokat hagytak, Rafael Nadal trófeagyűjteménye mellett edzője, Toni Nadal szavai maradtak meg benne a leginkább. A spanyol szakember szerint ugyanis egy bizonyos korig az edzések minősége fontosabb, mint a versenyeken nyújtott teljesítmény. A korábbi spanyol világelső számára például mindig is megterhelőbb gyakorlásokat ütemezett be, mint ami a tornákon várható volt, így utóbbin már tényleg csak játszania kellett.

A Mallorcára meghívást kapó fiatalok között nagy valószínűséggel már ott voltak a jövő Nadaljai és Serena Williams-ei, akik a sok-sok edzés és meccs ellenére még mindig fiatal gyermekek. Számukra a közösségi élmény is elengedhetetlen, nem véletlenül zárta beszámolóját Nemcsek Gréta egy a teniszpályán kívüli tapasztalással, amely akár motivációként is szolgálhat számára:

„Német lányokkal voltam egy szobában, akikkel nagyon jó barátságot kötöttem. Remélem, hogy sok tornán tudunk majd a jövőben még találkozni, hiszen nagyon kedvesek voltak, s jó lenne kapcsolatban maradni velük.”

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline