search
Tóth Amarissa Kiarra és Björn Borg - Fotó: Facebook
Tóth Amarissa Kiarra és Björn Borg - Fotó: Facebook

Az MTK ifjú teniszezője, Tóth Amarissa Kiara a svéd fővárosban 8. kiemeltként szettveszteség nélkül nyerte az 1-es kategóriás U14-es tornát. Miként a meccs végi hivatalos interjúban elmondta, ez volt élete első nagy nemzetközi sikere. Az egyéni elsőség mellett párosban amerikai partnere oldalán második lett.

A korábbi világelső Björn Borg is látta játszani a magyar tinilányt. A tizenegyszeres Grand Slam-győztes teniszező a stockholmi viadalon fia, Leo sikeréért szurkolt, de szívesen fényképeszkedett a torna leány versenyét megnyerő Tóth Mimivel is.

Ki tudja, egyszer majd úgy mutogathatjuk e fotót: íme, két Roland Garros-bajnok...

A 60 esztendős Borg annak idején hatszor diadalmaskodott a francia fővárosban, a 14 éves Tóth Amarissa most tette meg az első lépéseket Párizs irányába.

A tornagyőzelem után igazi profi módjára, tökéletes angolsággal nyilatkozott. Elmondta, hogy az osztrák Karner elleni 6:2, 6:0 látszólag sima eredménynek tűnik, ám a pályán nagy volt a küzdelem.

-      Mindketten idegesek voltunk, egyikünk sem most játszott a legjobban, de a lényeg, hogy ezúttal én voltam a jobb, nyertem” – mondta Mimi, aki a világsztárokhoz hasonlóan megköszönte a szervezők, még a labdaszedők munkáját is, s kedvesen hozzátette, hogy „külön köszönet jár a szüleimnek, akik engedik, hogy minden nap azt tegyem, amit imádok”.

A hazai ranglista vezetője és az európai rangsor 22. helyezettje svédországi sikerének köszönhetően nagyot lép előre a kontinentális listán, ám ünnepeli nem sok ideje maradt, hiszen Stockholmból haza, innen pedig Pozsonyba utazott, ahol ismét nemzetközi versenyen vesz részt.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline