search

A húrozási Guinness-világrekorodt elért Velcz Zsolt a siker után köszöntetet mondott támogatóinak, segítőinek, akik hozzájárultak saját 60. és klubja 25. születésnapjának megünnepléséhez.

Az adományokat a Mozgássérültek Állami Intézete részére ajánlotta fel.

 
Az egykori teniszező, a Match-Point Teniszklub tulajdonosa közel negyven éve foglalkozik ütőhúrozással, többek között a Roland Garroson is húrozott a világ legjobbjainak.
 
A 60. születésnapja alkalmából találta ki, hogy megpróbálja megdönteni a 24 óra alatt behúrozott teniszütők Guinness rekordját, amit egy holland fiatalember, Tim Rothengatter tart, tartott 71 ütővel 2018 óta.
Az új Guinness rekord péntek délután óta: 84.
 

Velcz Zsolt Facebook-üzenete:

Sziasztok !
Szerintem már mindenkihez eljutott a hír , hogy a csúcsdöntés sikerült, és 13 ütővel többet húroztam mint a holland rekorder. Minden pillanata izgalmas volt ennek a 24 órának.

A csütörtöki kezdés, amikor olyan sokan voltatok itt mellettem, a születésnapi köszöntés, és a sötétedés utáni hangulat amelyet a sátor , és a kert megvilágítása adott, egy örök élmény lesz számomra. Már rég éjfél után jártunk, mikor még benéztek ismerősök, barátok , és érdeklődők . Az órát nem figyeltem , csak a lendület vitt előre.

Minden működött szépen a hitelesítők végezték dolgukat, Nemes András, Sárosdi Gábor és Páncsics Dusán csodálatosan a kezem alá dolgoztak a húrok levágásával. Hajnali 2-től Segatto Emil jelenléte segített át az előre kritikusnak ítélt órákon. Barátaim tanácsára 5 és 6 óra között tartottam 1 óra pihenőt, majd felfrissülve folytattam tovább. 9 óra után Dulganov Laci helyretette a testemet, de a barátságtalan időjárás miatt nem volt meg az előző esti jó hangulat. Fáradtan, egyre nehezebben ment minden , de ennek ellenére több órával a vége előtt már megdöntöttem a csúcsot, és végül 13 ütővel túlszárnyaltam azt.

A 24. óra lejártakor , az eső ellenére is hihetetlen sokan voltak itt, még az utcán is álltak. Ezek a pillanatok mindig emlékezetesek lesznek számomra, és örökké megmaradnak a szívemben.

Az esti party volt a hab a tortán, elállt az eső, dj Jeffery és Dusánék koncertje mellett Sári Lajos és csapatának főztje tette teljessé az estét.

Köszönet Eszternek , hogy partnerem volt ebben a játékban. Köszönet Siklos Eriknek és Papp Kata Krizantinnak , hogy összehozták ezt a hibátlan show-t. Köszönet Juditnak, Edinának , és Dórinak , hogy segítettek az előkészületekben. Köszönet Talmácsi Gergőnek a fotókért, és videókért. Köszönet a már említett három srácnak (András , Gábor , Dusán) a munkájukért. Köszönet Gisellanak (András feleségének), Segatto Emilnek, Bertalan Zsoltnak, és Dulganov Lacinak, hogy gondoskodtak rólam. Köszönet a hitelesítőknek: Rudolf Nóri, Baran Kata, Kolczonay Andi, Mlinárik Józsi, Páncsics Bence, Szilágyi Bálint, Szilágyi Andris, Bihari Aladár.

Köszönet a szponzoroknak Noszek Péter (Nespresso) Petrányi Zoltán (Ford Petrányi) Petrányi István (Petrányi pince) Zwack Sándor (Zwack Unicum) Lichtenberger Attila (Seiko) Mészáros András (Garrone) Segatto Angyi és Emil (Segatto Dent’ art) Petrovits Gábor (Yonex) Gém Péter (Babolat) Tettamanti Gábor (Wilson) Torják Zoltán (Solinco) Köszönet mindazoknak , akik itt voltak . Köszönet azoknak, akik a live streamen követtek , és szurkoltak nekem.

Köszönet az adományokért, amit a Mozgássérültek Állami Intézete részére ajánlottam fel.

Köszönöm mindenkinek, aki emlékezetessé tette a Club 25. és az én 60. születésnapomat.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline