search
Bartakovics Marcell - Fotó: Facebook
Bartakovics Marcell - Fotó: Facebook

A Next Tenisz Akadémia ifjú trénere, Bartakovics Marcell nyerte az egymillió forint összdíjazású Bregyó Kupát.

A budai egyesület Facebook oldala így értékelte a győztes és klubtársa teljesítményét.

 

(Lapszemle, Facebook) * Az F1-es székesfehérvári viadalon a Next pályáin készülő Mészáros Patrik is indult, aki a siófoki Balogh Bálint, valamint az MTK-s Kincses Kristóf legyőzésével bejutott a legjobb nyolc közé. A negyeddöntőben végül az első kiemelt Füle Mátyástól szenvedett 2:6, 6:2, 6:4-es vereséget.

A 32-es táblán harmadik kiemelt volt Bartakovics Marcell, aki az első két meccsét 6:0, 6:0-ra hozta. A negyeddöntőben veszített először gémet, a hallássérültek kontinensbajnokságán idén nyáron ezüstérmet szerzett debreceni Máthé Gábort ugyanis 6:2, 6:1-re verte.

„Meg kellett szoknom a stílusát, hiszen nagyon jól nyes és jön fel a hálóhoz, ráadásul végig zuhogó esőben játszottunk – idézte fel a negyeddöntős találkozót Bartakovics. – Öt éve egyébként már játszottunk egymás ellen, akkor én maradtam alul, ezért tartottam egy picit a mérkőzéstől. Ezt követően, az elődöntőben ismét Füle Matyi volt az ellenfelem, vele mindig ki-ki meccseket játszunk, most viszonylag simán tudtam győzni, mindössze négy játékot veszítve.

A kiváló körülmények között, hazai viszonylatban magas pénzdíjért megrendezett torna döntőjében a korábbi Davis Kupa-játékos, Borsos Gábor volt az ellenfél, a szép számú közönség előtt. A tapasztalt siófoki játékos kezdte jobban a meccset és 3:0-ra elhúzott, de Marci nagy küzdelemben visszajött, így 5:5 lett az állás, amelyből végül Borsos jött ki jobban és 7:5-re nyerte az első szettet. A második viszont már a Next szakemberéé volt (6:1), így a harmadik döntött, amelyben ismét Marci kezdett jobban és 5:1-es vezetéshez jutott.

„Sajnos ekkor hagytam Gabót visszajönni, egészen öt-négyig, ám ezután sikeresen kiszerváltam a meccset. Hatalmas küzdelem volt, két és fél órát játszottunk, s mivel a korábbi találkozóinkon az ő javára billent a kettőnk közötti mérleg, azért a meccs előtt tartottam tőle. A kellemes teniszidőben azonban nagyon jól ment a játék és okos, taktikus tenisszel kerekedtem fölé. Sok ilyen tornára lenne még szükség, és akkor ismét lenne rangja a hazai F1-es viadaloknak, hiszen az egymillió forintos összdíjazás azért már kellő motivációs erővel hat a résztvevőkre. Természetesen ezúttal sem csupán magamra figyeltem, hanem Patrikra is. Szerencsére mindig én játszottam először, így a meccsem után már mehettem is át az övére, hogy a jelenlétemmel és a tanácsaimmal segítsem. Nagyon jól játszott, jó ellenfeleket győzött le, a Füle Matyi elleni három szett pedig magáért beszél – értékelte saját és szparingpartnere teljesítményét Bartakovics Marcell.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline