search

Lassan lezárul a nagy nyári táborozások időszaka, amely idén is igen sikeres volt a Vasas Körmöczy Teniszakadémia számára.

A csoportos tanfolyami oktatásért felelős szakember, Fonó László szerint a Folyondár utcában már az új idényre készülnek, ráadásul számos újítást tervezve.

 

(Lapszemle, vasassc.hu) * Az egyesület internetes honlapján megjelent cikk Fonó Lászlót faggatta. Ebből az írásból idézünk.

Egy év telt el azóta, hogy elvállalta a tanfolyami képzés kereteinek megreformálását. Mi történt az elmúlt időszakban, milyen tapasztalatokat szerzett?
Azért vettem át a bázisunkat alkotó közel száz-százhúsz gyermeket megmozgató program irányítását, mert Bocskay József szakosztályvezetővel nem tudtunk belenyugodni a helyzetbe, hogy ekkora létszámból csak nagyon kevesen lépnek át a versenyzők közé. Erre a problémára világított rá az a tény is, hogy az utóbbi két-három esztendőben nem tudtunk csapatot kiállítani a Play and Stay ob-ra. Számunkra ez elfogadhatatlan volt, hiszen a legfiatalabbak esetében sem elegendő a mennyiség. Már ezen a szinten minőségi munkára van szükség.

Milyen változások történtek ennek jegyében?
A tavalyi esztendő az információgyűjtésről és az új stratégia kidolgozásáról szólt, idén ősztől szeretnénk másképpen vezetni a programokat. Ehhez Helmes Péter, Gera Zsombor és Szalma Edvárd személyében adott a szakmai stáb. Ők délután háromtól hatig foglalkoznak a legfiatalabbakkal, az utolsó órára pedig én is átjövök hozzájuk a versenyzőktől, hogy közösen zárjuk a napot. Az elmúlt időszakban kitakarítottunk minden felesleges dolgot a rendszerből, s már most van két-három olyan játékos, akinél pontosan tudjuk, hol tartunk, s ezért nyugodt szívvel tereljük a versenyzői pálya felé. Korábban a tanfolyamosok többsége inkább csak a mozgás öröméért, amolyan rekreációs céllal járt hozzánk, s nem alakult ki belőlük egy használható bázis a piramisunk aljára.

Általános probléma, hogy a gyermekek egyre kevésbé nyitottak a versenyzés által megkívánt többletmunkára, a szülőket pedig a költségek és az időigényesség riasztja el. Milyen megoldást találtak erre a helyzetre?
Egyrészt igyekszünk jó kapcsolatot kialakítani a szülőkkel, akik a pontos tájékoztatás nyomán maguk is egyre aktívabbak. Másrészt Edvárd és Zsombor havi rendszerességgel elkíséri majd a gyerekeket a versenyekre, ahol bevezetik őket ebbe a különleges világba, segítik őket az elindulásban. Már az elmúlt idényben is voltak, akik az ajánlásunk nyomán a hétvégén dupla órát kaptak, vagy hétközben többször jöttek, a kiválasztást tehát már elkezdtük. Ők alkotják majd a Play and Stay csapatunk bázisát, s nekik köszönhetően az őszi csb-re már legalább egy-egy leány, illetve fiú együttest ki tudunk állítani. Megkönnyíti a dolgunk, hogy tanfolyamos edzőink kiváló kapcsolatot ápolnak a tanítványaikkal, akik ennek köszönhetően örömmel járnak hozzánk.

Fonó László elmondta, négy pilléren nyugszik a képzés, a fizikum, a mentál, a technika és a taktika helyes kialakításán. Ehhez egy minimális kritériumrendszerre is szükség van, amelyet a mi esetünkben a piros, a narancs és a zöld pályára határozzuk meg. Olyan ez, mint az iskola, ahol bizonyítvány nélkül nem lehet az egyik osztályból a másikba lépni. Ehhez persze tisztában kell lennünk a lépcsőfokokkal is, amelyeket nem lehet kihagyni, átugrani. Kicsit az volt eddig az érzésünk, hogy a nagy célokat dédelgető játékosok bekötött szemmel futkosnak egy sűrű erdőben. Mi most ebben a rengetegben szeretnénk ösvényt vágni a versenyzők és szüleik számára. Bármennyire individuális a sportág is a miénk, az alapokat egy a szövetség által meghatározott, egységes metodika szerint kell lerakni.

Arról, hogy a klub milyen változásokat tervez a szakmai munka terén, s hogy melyek a koncepció főbb elemei, a cikk további részében ITT olvashatnak.

 

taboroztaboroz

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline