search
Ifjú 75+ párosdöntősök a 2019-es Ob-n
Ifjú 75+ párosdöntősök a 2019-es Ob-n

A korábbi éljátékosok megnyerésére is törekszik Erdei Csaba, a Szenior Tenisz Szövetség elnöke, a héten megkötött MTSZ-megállapodás nyomán.

A veteránok a jövőben hangsúlyosabban szeretnének a nemzetközi porondon megjelenni, és egy vb-rendezés is a terveik között szerepel.

Az MTSZ számára a hazai teniszélet valamennyi résztvevője fontos, így a szeniorok is.

 

Gy. Szabó Csilla írása (tenisz-palya.hu/MTSZ) * Hosszas egyeztetéseket követően a héten megállapodást kötött az MTSZ és a Szenior Tenisz Szövetség. Utóbbi a hazai legnépesebb egyesület a sportágban, és a versenyszervezések területén is kiemelkedő munkát végez. A nemzetközi szenior életben azonban a hazaihoz képest kevésbé voltak aktívak, amelynek értelemszerűen anyagi okai voltak.

Az MTSZ elnöke, Lázár János az elnökség egyhangú támogatása mellett 2022. december 31-ig szóló új együttműködési megállapodást írt alá a szenior teniszezők érdekképviseletét ellátó egyesülettel. Ennek köszönhetően hosszú évtizedek után rendeződik a szövetség és a szenior közösség közötti együttműködés, mind pénzügyi, mind jogi szempontból, így igazi partnerség alakulhat ki a felek között.

A megállapodás sarokpontja, hogy az MTSZ 2021-ben 15 millió forinttal, 2022-ben pedig 30 millió forinttal támogatja a szeniorokat, kölcsönös előnyökön alapuló feltételek és szoros elszámolási kötelezettség mellett.

− A szövetséget elsősorban arra kértük, hogy a világ- és Európa-bajnokságokon való részvételünkben segítsenek, ehhez adjanak támogatást – beszélt a megállapodás részleteiről honlapunknak Erdei Csaba a Szenior Tenisz Szövetség elnöke. – A nemzetközi versenyeztetés mostanáig problémát jelentett számunkra, a részvételt mindenki maga oldotta meg. Emiatt nem is állíthattunk fel válogatási szempontokat, hiszen elsősorban az számított, hogy valaki tudja-e finanszírozni a részvételét. A szövetséggel kötött megállapodás alapján mostantól az eredményesség lesz a mérvadó, bizonyos feltételek mellett az ob első helyezettjei lesznek automatikusan utazó kerettagok. Nagyon fontos megemlíteni azt, hogy ez a támogatás a csapatokat érinti, amely általában az esemény első hetén kerül megrendezésre.

Erdei Csaba szerint ugyanakkor a most megkötött megállapodás ahhoz is hozzájárul, hogy a mozgalom sokkal tervezhetőbb keretek között folytathatja a munkáját. S bár a támogatás elsősorban a világversenyeken való részvételt szolgálja, az egyesület mostantól a klubok felé is szeretne visszaforgatni a költségvetéséből. Olyan kisebb tornákat is fel szeretnének például venni a versenynaptárba, amelyre eddig nem volt lehetőségük. Ugyanakkor az is fontos változás, hogy nem csupán a legjobb, de a legaktívabb tagokat is szeretnék támogatni, például azokat, akik több mint tíz versenyen lépnek pályára. A mozgalom életéhez és dinamizmusához ugyanis ők járulnak hozzá leginkább.

− Szervezetünk nagy fejlődésen ment át az utóbbi időben, amely azért is fontos, mert egy életpálya-modellt is fel tudunk mutatni a magyar tenisztársadalom számára, hiszen a profi karriert követően is lehetőségük van a versenyzés folytatására – véli Erdei Csaba, aki nem titkolja, hogy a korábbi éljátékosokat is meg fogja keresni a jövőben a világversenyekre utazó csapatokban való részvétel ötletével. – Az utóbbi évek, évtizedek nagy játékosai közül ma már többen abban az életkori kategóriában vannak, hogy segíthetnék a csapatainkat. A részvételük hatalmas motivációt jelentene a jelenlegi játékosaink számára. Az eredményt pedig azért tartjuk fontosnak, mert idővel akár veterán világbajnokságot is rendezhetnénk hazánkban. A nemzetközi szövetség számára a szeniorok is fontosak, több mint negyven országban vannak versenyek, örülnének, ha mi is hangsúlyosabban bekapcsolódnánk ebbe a rendszerbe, s nemcsak ITF-tornákat rendeznénk, de vb-t is.

Erdei Csaba a Soroksári Tenisztanoda alapítójaként és üzemeltetőjeként a gyakorlatban is tapasztalta a koronavírus-járvány hatását. Szerinte a különleges helyzet miatt olyan középkorú és idősebb érdeklődők is megjelentek a pályán, akiknek semmilyen kapcsolatuk nem volt addig a tenisszel. Korábban erre nem igazán volt példa, voltak, akik ütő és labda nélkül érkeztek, pusztán azért, hogy kipróbálják a sportágat. Ezek közül persze nem mindenki marad meg a pályán, de akik igen, azokban mindenképpen a tenisz támogatóit kell látni, hiszen idővel nemcsak bérlők lesznek, de edzőt is keresnek maguknak, ezzel is bővítve a sportágon belüli munkalehetőséget.

A világbajnokságot a három különböző korosztálynak, három különböző helyszínen szokták megrendezni, idén Umag, Miami és Mallorca szerepelt a programban, de az amerikai szervezők nem vállalták a rendezést, ezért az 50-55-60 évesek is Horvátországban mérik össze tudásukat, igaz, az eredeti júniusi időpont helyett, szeptemberben. Umagban ugyanis a nyár elején tartják a kontinensviadalt, amelyre még a magyar küldöttség saját erejéből utazik, a változások életbelépéséhez ugyanis némi idő szükséges. A vb-n azonban már a szigorú szabályok szerint megválogatott csapat vesz részt.

A szövetség főtitkára, Sütő Csilla szerint a hazai teniszélet valamennyi résztvevője fontos számukra, ezért is törekedtek a megállapodás mielőbbi véglegesítésére.

− Örülünk neki, hogy hosszú tárgyalások után sikerült közös nevezőre jutni, hiszen a Pintér András és Erdei Csaba által remekül összefogott szenior közösség nagyon fontos szegmense a magyar tenisznek. Nemcsak azért fontos ez a támogatás, mert a szeniorok a sportág igen népes bázisát alkotják, de azért is, mert a világversenyeken a jövőben méltón képviselhetik országunkat és a magyar teniszt – mondta a támogatás jelentőségével kapcsolatban Sütő Csilla. – El kell ismernünk a mindennapi tevékenységüket, ahogy mindenkinek, aki a sportágunkért nap mint nap munkálkodik. Szeretnénk, ha a játékosok, edzők, koruktól függetlenül éreznék azt, hogy a magyar tenisznek szükségük van rájuk, s ennek szellemében még aktívabban vennék ki részüket a közös munkából.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline