search
Ötven országból érkeznek az EYOF rendezvényeire
Ötven országból érkeznek az EYOF rendezvényeire

Magyarország első ötkarikás eseményére készül, a július 23-án kezdődő XIV. nyári európai ifjúsági olimpiai fesztiválra (EYOF). A Győrben rendezendő egyhetes viadalra az Európai Olimpiai Bizottság mind az 50 tagja elfogadta a meghívást, ami nem kis kihívás elé állítja a 130 ezres várost.

A hazai teniszsport mindenképpen jól jár a nagy esménnyel: kilenc kemény pályából álló központ épül, s e pályák közül négyen a téli időszakban is lehet majd játszani. 

Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság előző elnöke 1990-ben kezdeményezte az európai nemzetek 18 éven aluli fiataljai számára olimpiai esemény létrehozását.

Idén nyáron négyezer 14 és 18 év közötti fiatal méri össze erejét az alábbi sportágakban: atlétika, cselgáncs, kajak-kenu, kerékpár, kézilabda, kosárlabda, röplabda, tenisz, torna, úszás.

Az EYOF vadonatúj sportközpontja a megújuló Radnóti utcai sporttelepen nyolc hektáron terül el. A komplexum magában foglal egy atlétikai centrumot – nyolcsávos versenypályával és futófolyosóval, valamint egy bemelegítőpályát –, teniszcentrumot kilenc kemény borítású pályával, amelyből négy lefedhető, egy tornacsarnokot, egy kétszintes csarnokot a küzdősportoknak, illetve egy multifunkcionális sportcsarnokot.

Az épületek egy közös előcsarnokon keresztül fonódnak egymásba, a komplexum ráadásul a szintén nemrégiben épült Aqua Sportközpont szomszédságában található.

A 14–15 éves teniszezők egyesben és párosban mérkőznek, a ranglisták alapján több magyar versenyzőre érdemes majd figyelni Győrben: Fajta Péter, Dobák Bálint, Velcz Zsombor, Buzonics Dominik a 2002-es korosztály hazai legjobbjainak számítanak, miként a lányoknál Drahota-Szabó Dorka és Jánosi Luca is.

A „zöld olimpia” eszme jegyében a versenyszámok helyezettjei az érmek mellett Hugoo kabalafigurát vehetnek át, s élővirág helyett különleges papírvirágot kapnak a 260 éremátadó ceremónián.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline