search

A 2020. évi Mátyás Keserű Országos Menedzser Teniszbajnokság kilencedik, egyúttal utolsó fordulójára a Győri AC teniszpályáin került sor.

A viadalra a helybeli vállalkozókon és menedzsereken túlmenően Budapestről és Fehérvárról is érkeztek nevezések.

 

Az ünnepélyes megnyitó alkalmából Hámori Tamás versenyigazgató üdvözölte a megjelenteket. Külön köszöntötte a Denso, a Marubeni és a Yusen multinacionális cégektől érkezett japán cégvezetőket és menedzsereket, akik immár második alkalommal indultak el a Manager Open egyik állomásán, ezzel nemzetközivé tették a győri tornát. Köszöntötte azokat is, akik első alkalommal vettek részt a menedzser bajnokság idei küzdelmein, többek között, Lantai Zoltánt, az LCD Transport tulajdonosát és Vörös Gábort, a Red General Kft ügyvezetőjét.

Ezt követően Szombati-Serfőző Eszter, volt éljátékos, a GYAC nemrég kinevezett szakosztályvezetője ismertette a sorsolást és a játékrendet. Egyben bemutatta Wetzel Zoltánt, a Head képviselőjét, akinek a standján a cég legújabb ütőit lehetett megtekinteni és kipróbálni.

A torna társasági jellegéből adódóan egy apa-fia pár, valamint két vegyes páros köztük, egy anya-fia duó is az indulók között volt. A másik vegyes páros az időközben megérkezett Radnóti Ákos alpolgármester és Szombati-Serfőző Eszter alkotta kettős volt, akiknek a mérkőzéseit végig nagy érdeklődés kísérte.

A csoportküzdelmek után a két-két legjobb pár jutott a főtáblára, ahonnan a legjobb négy páros került az elődöntőbe. Itt a Berecz András,Berecz Benedek apa-fia pár győzött a Somogyi Mihály, Milanovich Márk alkotta kettős ellenében, míg a másik oldalon a pesti menedzserpáros, Dorka András, Klikk Balázs ugyancsak küzdelmes mérkőzésen szenvedett vereséget a Trapli Szabolcs, Szőke Levente duótól. A szép számú közönség előtt lejátszott színvonalas döntőn Bereczék (képünkön) nyerték a helyi rangadót.

 

bereczberecz gyorbereczberecz gyor

 

A vigaszversenyben az első helyet a verseny legidősebb résztvevője, Fehérvári Sándor és párja Kozák Tibor nyerte, második a Kristóf Tibor, Stoller Imre páros lett.

 

manager gyr vigaszmanager gyr vigasz

Az ünnepélyes díjkiosztáson a győztesek és helyezettek serleget és érmeket, az önkormányzat és a Head, továbbá a Béres, a Panda Security, az Extrametál, a MOB és a Dorkó ajándékcsomagjait kapták kézhez. A díjakat Szombati-Serfőző Eszter, Radnóti Ákos, Wetzel Zoltán és Hámori Tamás adták át. Ezen felül minden résztvevő megkapta a Pauker Nyomda díszoklevelét.

A versenyigazgató ezt követően kihirdette, hogy a kilenc helyszínen megrendezett Manager Open regionális viadalok összesítésében az első helyet, ezzel a 2020.évi Menedzser Teniszbajnoka címet a László Csaba, Csukovics Gábor páros nyerte el, akik Boros Betty kerámiamester művészi plakettjét fogják kézhez kapni (a két díjazott már korábban biztosította összesített első helyét, s a győri viadal idején az országos szenior teniszbajnokságon szerepelt). Különdíjat kapott a Hegyesi László, Berecz Levente páros - ők hét versenyen szerepeltek és így a legtöbb viadalon indultak az idei résztvevők közül.

Az Önkormányzat meghívására megtartott közös vacsorán Hámori Tamás megköszönte a helyi szervezők munkáját egyúttal köszönetet mondott az idei versenysorozat névadó szponzorának, a Mátyás Pálinkaháznak, a további támogatóknak, így a KPMG-nek, a Foxconn-nak, a Sunwood-nak, valamint a Jó Autók, a Parfüm Line cégeknek.

Azzal búcsúzott: találkozunk jövőre, a XVII. Manager Open küzdelmein.

 

manager gyor csapat 2020manager gyor csapat 2020

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline