search
Évzáró vacsora a hajdú-bihari teniszezők számára
Évzáró vacsora a hajdú-bihari teniszezők számára

Hajdú-Biharban egy közhasznú egyesület is tevékeny részt vállal a szabadidős sportélet, ezen belül a teniszsport szervezésében, népszerűsítésében,

A Mozgó Cívisért Közhasznú Egyesületet 2010 végén alapították debreceni fiatalok azzal a céllal, hogy népszerűsítsék a városban az egészséges, mozgásban gazdag életmódot. Sportszervezés, tanácsadás-kutatás és rendezvényszervezés szerepel tevékenységeik között.

Nagy részt vállaltak a down kóros fiatalok teniszoktatásában, egy másik akciójuk révén pedig ingyenes teniszoktatást tartottak 35 éven felülieknek és mintegy 60 emberrel ismertették meg a tenisz alapjait. Támogatják és szervezik a megyei tenisz csapatbajnokság küzdelmeit és két nagy sikerű versenyt is életre hívtak – több mint négyszáz embert vontak be a programjaikba.

Két általános iskolának segítettek a minitenisz-felszerelések beszerzésében, így a mindennapi testnevelés keretein belül a testnevelő pedagógusok meg tudják ismertetni a diákokkal a tenisz sport szépségeit.


Elérhetőségeik:
+36-30-415-1174
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.amozgocivisert.hu
www.hbmtenisz.hu

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline