search
Illusztráció - Fotó: AFP
Illusztráció - Fotó: AFP

A Nemzeti Sport, illetve a lap online változata elemző írást közöl, megállapítván, hogy a szövetség előző főtitkára botrányos szerződéseket kötött.

A lap úgy fogalmaz: "hiteles információk alapján bemutatjuk, hogyan folyt el a közpénz a Magyar Teniszszövetség kasszájából".

Íme Klein Ron írása:

Amikor július 27-én a tisztújító közgyűléssel új fejezet kezdődött a Magyar Teniszszövetség (MTSZ) történetében, sokan talán csak legyintettek, amikor a megválasztott vezetőség kijelentette, egyértelmű az igény, hogy legyenek felelősei az elmúlt évek elképesztő károkozásának – azt hihették, következmények nélkül marad az összehozott horribilis, 3.5 milliárd forintos hiány. Nos, örömmel jelenthetjük, hogy a Lázár János által vezetett új elnökség nem csupán a jól hangzó nyilatkozatok szintjén akar rendet tenni a szövetségben, olyannyira nem, hogy a legutóbbi elnökségi ülés egyik határozata alapján Lázár haladéktalanul büntetőfeljelentést tesz Richter Attila ellen!

A korábbi főtitkár a budapesti WTA-torna elmaradásába bukott bele februárban, de az elmúlt két évben több kínos ügyben is főszerepet játszott, amelyek csontvázai az elnökségi határozatokat olvasva most esnek ki a szekrényből – hiteles információk alapján a három legfelháborítóbbat foglaljuk össze. Az alább említett számokkal kapcsolatban érdemes tudni, hogy a Magyar Nemzeti Bank napi árfolyama szerint egy euró 346 forint.

Az IMG tulajdonában álló WTA-versenyt Richter úgy szerette volna megtartani, hogy arra helyszíne és pénzügyi fedezete sem volt, sőt utóbb kiderült, az elnökség jóváhagyása nélkül írta alá a szerződést. A sportágban az elmúlt évek legkínosabb napjait éltük át, amikor a külföldi teniszezők is csak találgatták, lesz-e torna Magyarországon, és ha igen, hol, mert a WTA egy ideig Debrecent tüntette fel helyszínként a hivatalos honlapján.

Az új elnökség most levelet küld az IMG-nek, amelyben jelzi, a szerződés jogszerűtlenül került aláírásra, ezért ehhez jogkövetkezmény nem kapcsolódhat, és azt javasolja, a kialakult helyzetet mindkét fél tekintse lezártnak.

Talán emlékeznek, egy magyarországi füves pályás verseny megrendezésének lehetősége is nagy felháborodást keltett tavaly. A sokáig szürreálisnak tűnő vásárlási szándékról kiderült, hogy igaz, az MTSZ valóban szeretné megszerezni az Emotion Sports GmbH (ESG) nevű német cégtől a mallorcai viadal jogát, ám Szabó Tünde sportért felelős államtitkár határozott levele után visszakozott. A szövetség hetente közölt egymásnak totálisan ellentmondó helyzetjelentést, a végső – mint utóbb kiderült, hamis – álláspont pedig az volt, hogy felbontották a hatályba nem is lépő(!) megállapodást, ezért az semmiféle kötbérfizetési kötelezettséget nem eredményez.

A papírok viszont azt mutatják, hogy Richter aláírta a 3 millió eurós vételárat tartalmazó szerződést, amelyhez kapcsolódik egy 450 ezer eurós díj a WTA-nak, valamint egy legalább öt éven keresztül járó „konzultációs díj” az ESG-nek. Később Richter aláírásával többször is módosították a szerződést az elnökség jóváhagyása nélkül: 2019 szeptemberében például tanácsadói és ügynöki megállapodást kötöttek, amely alapján a német cég szponzorokat közvetít az MTSZ-nek a budapesti Fed-kupa-döntőre, de a támogatók számától függetlenül jár neki 400 ezer euró, majd ezen felül három éven keresztül 100 ezer euró konzultációs díj, 10 ezer euró költségtérítés, és minden általa közvetített szponzori támogatás után 17 százalék jutalék.

Az ESG decemberben – Richter engedélyével – 200 ezer eurót kapott a szövetségtől, miközben a magyar kormány 2019-ben többször is egyértelműsítette, nem támogatja a füves pályás versenyt, a cég pedig egyetlen reklámszerződést sem produkált.

Az ügyben felvetődik, hogy a megállapodás valós célja a gazdasági csalás elkövetése volt, valamint a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés lehetősége. Jelen esetben Richter főtitkárként felelős volt az MTSZ vagyonkezeléséért, és jogtalanul vállalt kötelezettséget a szervezet nevében, hiszen nem az elnökségi határozatok keretein belül irányította a szövetség tevékenységét.

Utóbbi bekezdés szóról szóra igaz a harmadik, egyben legbotrányosabb szerződésre is. Richter hároméves megállapodást kötött a bolgár Business Networks International (BNI) céggel, miszerint a BNI segít a magyarországi ATP- és WTA-tornák megrendezésében, kommunikációjában, teniszezők invitálásában – nevetséges ötlet, hiszen ez részben éppen a főtitkár feladata lett volna, ráadásul a sportolók menedzsereit egyébként is elérhetik a szervezők.

A papírok alapján a BNI évente 170 ezer euró fix díjra jogosult a kommunikációs segítségért, ám a tevékenysége nincs konkrétan megfogalmazva, teljesítésigazolás nem szükséges; emellett további 400 ezer euró jár neki évente a profi játékosok közvetítéséért, és az általa hozott szponzori támogatások 20 százalékát is felmarkolhatja.

A dokumentumokban az is szerepel, hogy a 2021-ig tartó szerződés felmondással csak 500 ezer eurós kártérítés fejében szüntethető meg. A történet érdekessége, hogy az MTSZ és a BNI 2016 és 2018 között érvényes megállapodása alapján a BNI a 60 ezer eurós fix éves díj mellett 60 ezer eurós sikerdíjra tarthatott igényt – ehhez képest az új szerződés értelmében 2018 és 2021 között már 1.7 millió(!) eurónyi kötelezettség terheli az MTSZ-t, tavaly pedig át is utalt 570 ezer eurót... A BNI igazolhatóan semmiféle tanácsadói tevékenységet nem végzett a szövetségnek.

 

kzpnzkzpnz

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline