Szomorú sorozat folytatódott a napokban – néhány hónapon belül a debreceni teniszsport több meghatározó egyénisége távozott közülünk. Varga Emil, Korponay Béla, Csende Sándor, Szűcs Endre és Baffy Dezső után a napokban Szentkirályi Győző is végleg elhagyta a nagyerdei teniszpályák világát.
Barátai, ismerősei hétfőn vettek végső búcsút tőle.
Győző életének meghatározó része volt a tenisz, s azon belül is a szeretett DEAC-sporttelep, ahol annak idején az OB-s csapat edzései, meccsei, később a szenior versenyek jelentettek számára felüdülést, örömöt, sok-sok barátot. Nem csupán a klubból, hanem szerte az országból. Vidám egyénisége vonzotta az ismerősöket, akik kedvelték, szerették – nem véletlen az sem, hogy a szomorú hír hallatán a sokszoros bajnok, egykori világklasszis Szabó Éva Facebook oldalán búcsúzott tőle szép sorokkal, mondván „álljunk meg egy percre és emlékezzünk Szentkirályi Győzőre, számos debreceni verseny remek szervezőjére és az én sokszoros vegyes páros bajnok társamra”.
Győző annak idején, az egyetem rektorának gépkocsivezetőjeként, felnőtt fejjel ismerkedett meg a tenisszel. Rapcsák professzor idején azt láthatta, hogy mindhárom Rapcsák-gyermek a DEAC-ban nevelkedik, s András, Tamás és Mariann remek játékossá fejlődött (szomorú, hogy mindegyikük fiatalon meghalt), Bognár Rezső akadémikustól pedig azt tanulta, hogy munka és a sport miként egészíti ki egymást, hiszen a nemzetközi hírű tudós naponta „megmártózott” a teniszezés örömeiben.
Ilyen tapasztalatokkal, motivációval nem csoda, hogy Szentkirályi Győző is a sportág rabja, megszállott művelője lett, s a Debreceni Akadémiai Bizottság gondnokaként elérte, hogy a DAB-székház kertjében is otthonra találjon a sportág. Nyugdíjasként szomorúan tapasztalta, hogy a pályát felszámolták, ám a DEAC-telepen, amíg ereje bírta, sokat üldögélt a teraszon a régi barátok társaságában, a szeretett játékot figyelve.
Nyolcvan esztendős korában egy debreceni idősotthonban érte a halál.