search
Papp László és Balaicz Zoltán
Papp László és Balaicz Zoltán

A debreceni és a zalaegerszegi önkormányzat első embere is benyújtotta jelentkezését az MTSZ elnökségi tagságára.

Papp László és Balaicz Zoltán is sportos várost irányít, s mindkét településen nagy hagyományai vannak a tenisznek.

 

A cívisváros nemrégiben négypályás csarnokkal gazdagodott, s további bővítéseken gondolkodnak, a több tízezer kisdiák és egyetemista bázisára alapozva.

Zalaegerszegen is remek infrastruktúra áll rendelkezésre, mely kitűnően szolgálhatja egy egész régió fejlődését.

 

PAPP LÁSZLÓ (DEBRECEN) PORTRÉJA

1972. október 13., Csenger

Politikus, jogász, Debrecen polgármestere. 1991-ben érettségizett Mátészalkán,  a miskolci egyetemen szerzett jogi diplomát. Feleségével közösen 1999-ben önálló ügyvédi irodát hozott létre Debrecenben. A debreceni képviselőtestületben 1998 óta szerepel, 2010-től a vállalkozói vagyonért és városstratégiáért felelős alpolgármester lett, 2014-ben választották meg Debrecen polgármesterévé,  2019-ben több mint 61%-os többséggel választották újra.

Nős, két gyermeke van.

*

BALAICZ ZOLTÁN (ZALAEGERSZEG) PORTRÉJA

1978., augusztus 3., Zalaegerszeg

Politikus, tanár, Zalaegerszeg polgármestere. Magyar-történelem szakos tanári, valamint közoktatási vezetői diplomával rendelkezik, 2001-től 2010-ig volt a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány igazgatója. A városi önkormányzat képviselőtestületében 2006 óta vesz részt, az Oktatási és Ifjúsági Bizottság elnöki posztját töltötte be, 2010-ben pedig alpolgármesternek választották. 2014 októberében 64 százalékos többséggel Zalaegerszeg polgármestere lett, 2019-ben közel 70 százalékos támogatottsággal választották újra.

Nős, egy fiúgyermek édesapja.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline