Aki csak a teniszpályák tribünjéről, felszínesen ismeri az egykori Top100-as Noszály Sándort, sok újdonságot megtudhat 48 esztendős klasszisunk életéről, gondolkodásáról.
A Nők Lapja hetilap számára Bombera Krisztina készített tartalmas beszélgetést Sasával. Érdemes elolvasnunk a cikket.
Forgattam néhányszor Amerikában szürreálisan gazdag emberekkel. Mindig nagyon feszélyezett, amikor időt töltöttem a birtokaikon, és belenézhettem kicsit a mindennapjaikba. Talán azért, mert beleszédültem, hogy ezeknek az embereknek mekkora lehetőségük van (sajnos, sokszor csak lenne) a világot kicsit jobbá tenni. Sosem oldódott bennem ez a szorongás a milliárdosok társaságában, ezért nagyon érdekelt, hogy mit szűrt le a maga számára a gazdagok és szépek világából Noszály Sándor tizenhatszoros magyar bajnok teniszező, az egykori Nagy Ő, aki tíz éve él és oktat az Egyesült Államokban.
– Amikor felhívtalak, meglepett, hogy január óta Budapesten vagy, nem Kaliforniában. Tudom, hogy hazajössz évente egyszer-kétszer, no de néha ilyen hosszan?
– Általában nem, de most Balázs Attila miatt itthon élek, segítek neki a felkészülésekben. Attila ma a legjobb magyar férfi teniszező, január óta ötvenöt helyet javított a világranglistán. Jól sikerült az év eleje, de március óta persze minden áll. Próbálunk edzésben maradni, és várjuk a fejleményeket. Bár a világnak talán most nem a tenisz a legnagyobb problémája.
– Most egy profi miatt jöttél haza, de Kaliforniában nagyon sokféle embert oktatsz. Olyanokat is, akik csapnivalóan teniszeznek. Az milyen érzés egy edzőnek?
– Hadd mondjak egy hasonlatot egy másik sportból: könnyebb egy százméteres futót felhozni 15 másodpercről 12-re, mint 10,3-ról 10,1-re. Az amatőrökkel jól lehet fejlődni. A profiknál apróságokon múlik a siker vagy a sikertelenség. Ezek más szituációk. Én egykor Szeles Mónikával kezdtem, ő világelső lett, dolgoztam válogatott edzőként itthon a hazai férficsapattal, de oktattam a lányomék óvodájában is, négyévestől nyolcvanévesig voltak tanítványaim. Ez inkább pedagógiai érzék kérdése. Aki egész életében profikkal dolgozik, nem biztos, hogy jól megérteti magát egy hatévessel.
– És te magad is játszol még?
– Igen, például tavaly a magyar bajnokságon kértem egy szabad kártyát. Az első kanyarban megvertem egy nagyon jó tizenhét évest, csak utána sajnos már alig tudtam lépni a második fordulóban. Kondival már nem bírtam két meccsen keresztül.
– Visszatérve az edzői munkádhoz: milyenek most a napjaid, amikor Amerikában élsz?
– Floridába mentem egykor először Szeles Mónikával, utána Kaliforniába az akkori barátnőm miatt, ő színésznő szeretett volna lenni. Egy középiskolában kezdtem. Az első magántanítványom a Bush zenekar frontembere, Gevin Rossdale volt, akkor még Gwen Stefani énekesnő férje. Gevin fanatikus teniszrajongóvá vált, rajta keresztül pedig hamar lett húsz-huszonöt tanítványom. Napi négy-öt órát játszottam privát pályákon évekig, most is játszom még, de már kevesebbet, mással is foglalkozom.
– Szoktad mondani, nem az a lényeg, hogy te kit ismersz, hanem hogy téged ki ismer.
– Ez Los Angelesben még inkább érvényes. Aki utánam akart nézni, az eredményeimet ellenőrizhette a neten, Szeles Mónika neve is jó ajánlólevélnek bizonyult, de a sportoktatás olyan, mint a jó étterem: mindegy a marketing, ha nem jó a kaja. Ha élvezik a tanítványaid veled a munkát, sikeres privát edző leszel.
noszly sprgaVédjegy: a Noszály-spárga
– Mivel foglalkozol még mostanában?
– Egy kozmetikai találmánnyal, a cégtársammal épp most álltunk a világ elé, a koronavírus előestéjén. Egy műszempilla- felrakó készüléket forgalmazunk. Sosem gondoltam volna, hogy ilyesmihez valaha közöm lesz.
– Sándor, a régebbi interjúidban őszintén meséltél a korábbi nehézségeidről is, de most a külső szemlélőnek úgy tűnik – például az Instagram-fotóid alapján –, hogy sikerben és csillogásban élsz a gazdagok és szépek világában. Mennyi igaz ebből?
– Ebből így semmi. Fejben dől el a biztonság. Ha ott rendben mennek a dolgok, boldog lehetsz. Sok gazdag embert oktattam Los Angelesben, akiknek mindenük megvan, de a pénzük csak a boldogulásban segít, nem a boldogságban. Nemrég olvastam, hogy az emberek 70%-a nem azzal foglakozik, amit szeret, mert nem teheti meg. Ebben például adhat szabadságot a pénz. Nekem fontos, hogy azt csinálom, ami a hivatásom, a szenvedélyem, most például egy kiváló, profi játékossal dolgozom. A magánéletem lehetne jobb is, a nagy Ő-t várom továbbra is. Inkább tökéletes pillanataim adódnak, és megtanultam értékelni, amikor ezek a pillanatok hosszabbak. Jobban értékelem az emberi kapcsolatokat.
– Milyen minőségűek most a kapcsolataid? Elképesztő személyekkel találkozol. Privát edzője voltál például Adrien Brodynak, Lionel Richie-nek vagy Gerard Butlernek, utóbbiról valahol azt mondtad, „karmikus kapcsolat” alakult ki kettőtök között. Hogyan lesz edzőből barát?
– Butlerrel szürreális a sztorim. Egy barátomnál ismertem meg, röplabdázás kapcsán. Hatan játszottunk, én egy magyar barátommal, egy szerb teniszezővel és Leonardo DiCaprióval, szemben Djokovics, a világ legjobb teniszezője, a házigazda és Butler. Djokovics épp Los Angelesben edzett, ismertük egymást, az edzője versenyzőtársam volt. Ez elég valószerűtlen helyzet annak ellenére is, hogy egykori versenyzőként összehozza az embert világsztárokkal a sors. Butler akkor elkérte a számomat, de csak évekkel később kezdtem vele dolgozni, az edző-tanítvány viszonyból pedig igazi baráti kapcsolat lett.
– Mit tanultál ettől a gazdag és szép barátodtól?
– Például azt, hogy az igazán nagy sztárok nagyon szerények. Jártam egyszer egy házibulin Bill Gates-nél. Őt egy Palm Springs-i teniszklubból ismerem, évente kétszer oktattam csak. Gates a bulin úgy fogadta a vendégeket, hogy a zakója hajtókájára névtábla volt tűzve, olyan, amilyet konferenciákon szokás hordani. Ha valaki esetleg nem tudná, ki a házigazda.
– Névkitűző csíptetővel Bill Gates-en? A saját buliján?
– Gates megdöbbentően szerény és hétköznapi ember. Kíváncsi, figyelmes és érdeklődő. Tenisz után, ebéd alatt mindig hosszan kérdezgetett a barcelonai és az atlantai olimpiáról. Jó volt-e a szervezés, milyen az olimpiai falu, érdekelték a kulisszatitkok. Egyenrangú viszonyokat teremt a sport. Nemcsak összehoz idegeneket, hanem kiegyenlíti a különbségeket. Nem véletlenül köttetnek nagy üzletek teniszpályán, golfpályán vagy vitorláshajókon. Ilyenkor az üzletemberek lelazulnak, ki tudnak kapcsolni.
– Szerintem az is segít, hogy valamiképpen sugárzik belőled, nem akarod a másik személyt kihasználni. Nem azért vagy vele, mert akarsz tőle bármit is azokon a nyilvánvaló kereteken túl, hogy te oktatsz, a másik fél pedig ezért fizet.
– Az okos emberek egy perc alatt megérzik, amennyiben hátsó szándékkal állsz egy helyzethez. Az igazán gazdagok legtöbb döntése pedig érzelmi vezérlésű, hiszen már mindenük megvan.
noszlyNekem fontos, hogy azt csinálom, ami a hivatásom, a szenvedélyem
– Mi volt a legszürreálisabb élményed ebben a filmszerű, felfoghatatlanul más világban?
– Ezekbe a körökbe nem könnyű bekerülni. Nekem a tenisz miatt sikerült csak. De még én is tudtam meglepetést szerezni, például tanítványomnak és barátomnak, Bruce Makowskynak a hatvanadik születésnapján. Las Vegasban ünnepeltünk, ahol a vacsoraasztalhoz meglepetésvendégnek Mike Tysont ültettem Makowsky mellé, és ő úgy örült, mint egy gyerek.
– Tyson társaságát adtad ajándékba a barátodnak?
– Igen, Tysonnak a hatéves kislánya tenisztechnikájával kapcsolatban adtam korábban tanácsokat. Amikor Vegasban buliztunk, meghívtam, gondoltam, semmi vesztenivalóm nincsen. És eljött.
– A sztoriban nem apró körülmény, hogy a szülinapos az egyik leggazdagabb ember az Egyesült Államokban. A rossznyelvek itthon egykor azt híresztelték rólad, hogy szeretsz híres és gazdag emberekkel mutatkozni, például nagyon gyakran Princz Gáborral.
– Amire én mindig azt válaszoltam, mi van, ha ők kerestek meg engem? Mindenkit a tenisz miatt ismertem meg. Princz Gábort, Isten nyugosztalja, épp akkor, amikor mindenét elvesztette. Szerette az irodalmat, írt is, például novellákat, és én is irodalomkedvelő vagyok. Minőségi időt töltöttünk együtt.
– Záró kérdésként hadd idézzem neked is, mint minden riportalanyomnak ebben a sorozatban, Alexander von Humboldt mondását, amely szerint azoknak a világnézete a legveszélyesebb, akik nem nézték meg a világot. Te megnézted. Milyennek láttad? És benne magadat?
– Ez talán egyszerűbben azt jelenti, hogy nincs rosszabb, mint ha a buta okoskodik. De a világ megismerése szerintem kevés. Magadat kell elsősorban megismerni.