search

A veterán teniszezők számára is újraindul lassan a versenyszezon.

Több torna ügyében még zajlik az egyeztetés a rendezőkkel.

Május 20-ig, még három napig rendelkezhetünk az SZJA egy százalékáról, mely az idén a szokottnál is nagyobb támogatás lehet a veterán teniszsport számára.

 

Erdei Csaba, a Szövetség a Magyar Veterán Teniszezőkért elnöke elmondta, hogy a versenyekkel kapcsolatban jelenleg is folyik az egyeztetés a rendezőkkel, amint lezárult a folyamat, közzéteszik a koronavírusos kényszerszünet miatt módosított versenynaptárat.

– Úgy tűnik, hogy az MTSz költségvetése idén szűkebb lesz a tavalyinál, ezért nem számolhatunk az előző évekhez hasonló támogatással – mondta Erdei Csaba. – Ahhoz, hogy a megkezdett munkát a megszokott színvonalon tudjuk folytatni, a korábbi éveknél is nagyobb szükségünk van a tagság támogatására,  a személyi adók 1%-os felajánlásaira.

Most is többféle módon lehet határozni az egy százalékok kedvezményezettjeiről, hiszen a nyilatkozatot nemcsak az interneten, hanem hagyományos módon, papír alapon is el lehet juttatni az adóhivatalhoz.

Az sem feltétel, hogy a bevallással egyszerre adja le az adófizető a nyomtatványt, hiszen az egy százalékos iratot külön is be lehet küldeni. A lényeg, hogy május 20-ig elindítsák a nyilatkozatot az érintettek, mert különben érvénytelen lesz a felajánlás.

A törvény szerint május 20-ig rendelkezhetünk az SZJA egy százalékáról, ha támogatni kívánunk ezzel valamilyen szervezetet.  

Az szja 1+1%-os felajánlásáról - függetlenül attól, hogy a 2019-es személyijövedelemadó-bevallását hogyan nyújtja be valaki - a bevallással együtt vagy akár attól elkülönülten is rendelkezhet.

Ha a magánszemély rendelkezik elektronikus tárhellyel (ügyfélkapu), nyilatkozatát a legegyszerűbb módon, elektronikusan nyújthatja be:

  • az e-SZJA webes felületenaz online kitöltő segítségével vagy
  • az ÁNYK keretprogram segítségével a bevallással együtt, annak EGYSZA lapját kitöltve vagy attól elkülönítve a 19EGYSZA nyomtatvány kitöltésével.

Papíralapon postai úton vagy lezárt borítékban a NAV ügyfélszolgálatain személyesen, illetve meghatalmazott útján nyújthatja be:

  • a személyijövedelemadó-bevallással együtt, annak EGYSZA lapját kitöltve,
  • az e-SZJA felületen megtalálható kitöltő program segítségével elkészített, majd kinyomtatott nyilatkozati lapon,
  • a 19EGYSZA jelű nyomtatványon vagy annak adattartalmával egyező nyilatkozati lapon, továbbá
  • ha a munkáltató vállalja a nyilatkozatok összegyűjtését, 2020. május 10-ig lezárt borítékban leadva a munkáltatónak (A borítékon a leragasztás helyén szerepelnie kell a felajánló aláírásának).

Ha a nyilatkozatokat eseti meghatalmazott kívánja benyújtani, a meghatalmazottnak a nyilatkozathoz csatolnia kell a magánszemély által adott, a nyilatkozat benyújtására jogosító meghatalmazását.

Fontos, hogy a 2020. május 20-ai határidő jogvesztő. Ez azt jelenti, hogy ha ezt követően rendelkezik valaki a befizetett személyi jövedelemadója 1+1%-áról, a rendelkezése érvénytelen és késedelmét igazolási kérelemmel sem mentheti ki.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline