search
Az ATT Tour-főnök Simon László (középen) egy eredményhirdetésnél Lipták Szabolcs és Békefi Imre társaságában
Az ATT Tour-főnök Simon László (középen) egy eredményhirdetésnél Lipták Szabolcs és Békefi Imre társaságában

Az Amatőr Teniszezők Társasága, az ATT Tour alapítója, Simon László a sorozat bemutatásakor nemcsak a létrehozás körülményeiről, de az amatőr- és szabadidős teniszversenyek lehetőségeiről és jövőjéről is beszélt honlapunknak.

Szerinte ezen a téren is csak összefogással lehetne továbblépni.

 

Gy. Szabó Csilla írása * Hatalmas lendülettel, és jobbnál jobb ötletekkel a tarsolyában vágott neki Simon László az amatőr versenyek szervezésének 2008-ban. A magát fanatikus teniszőrültnek tituláló volt nyomdaipari tanácsadó azt a vette a fejébe, hogy a profik rendszeréhez hasonlóan, a hazai amatőr és hobbijátékosok számára is kialakít egy olyan struktúrát, amelyben mindenki megtalálja a helyét, de legfőképpen az örömét. Ebből a párhuzamból fakad az Amatőr Teniszezők Társasága elnevezés is, hiszen csak egyetlen betű különbözteti meg a híres ATP mozaikszótól. A versenysorozat megnevezéséhez pedig már szinte adta magát a Tour kifejezés.  

A hazai ATT Tour azonnal 35-40 viadallal és országos szinten, tehát több nagyvárosban debütált, az alapító-szervező Simon László elhivatottságának köszönhetően már az első évben, versenyenként 50 és 120 fő közötti volt a nevezők száma. A hirtelen népszerűség azonban vélhetően nemcsak az ötletgazdát dicsérte, de azt is megmutatta, valós igény lenne az amatőrök ilyenfajta összefogására.

− Olyan önfenntartó rendszerben gondolkodtam, amely akár szponzorok nélkül is megáll a lábán, miközben az átlátható és vonzó díjazás is jól illeszkedik hozzá – beszél a kezdetekről Simon László, aki a 90-es években az Építők pályát kibérelve rendezte meg első nyomdásznapi versenyét, s a sikeren felbuzdulva kezdett gondolkodni egy amatőr sorozat kiépítésében. Nosztalgiával emlékezik vissza ezekre az időkre, s a Margitszigeten megrendezett százezer forint összdíjazású viadalra is. Hozzá hasonlóan lelkes szervezőként pedig Erdei Csaba nevét említi. – Résztvevőként magam is csalódott voltam néha egy-egy tárgyi ajándék miatt, amivel nem tudtam mit kezdeni, ezért szerettem volna valami egészen mást, jobbat kialakítani. S bár a cél tényleg a teljes önfenntartás volt, támogatók felkutatásával igen vonzó, levásárolható bónokat is szereztünk, amelyek gyorsan népszerűek lettek. A gazdasági válság azonban éppen a legrosszabbkor jött és a projekt nem tudott tovább növekedni. Pedig akkor még a Peugeot is megnyertem az ATT Tour névadójának.

Simon László a szervezés során mindig a résztvevők elégedettségét tartotta a legfontosabbnak. Éppen ezért az évvégi mesterversenyre a legjobb nyolc mellé, a legtöbb állomáson résztvevő nyolcast hívta meg. Ezzel is megköszönve nekik az egész éves hűséget. Aztán 2014 áprilisában az MTSZ felkérésére, több mint 140 résztvevővel az évtized legnépesebb hazai amatőrversenyét rendezte meg, a hasonlóan népszerű, vidéki párnak pedig a patinás balatoni klub, a BBTC adott otthont.  2012-ben néhányéves időszakra minisztériumi forrást talált arra, hogy a viadalból korábban kiesettek a vasárnapi elődöntők és döntő idején, B kategóriás versenyen mérhessék össze tudásukat, néhány meccsel megtoldva így a hétvégi szórakozásukat. Az ATT Tour alapítója mindvégig kényesen ügyelt arra, hogy ne csak a legjobbak járjanak jól, hanem a kevésbé sikeresek is örömüket leljék a részvételben. De a finalisták is elégedettek lehettek ezzel az újítással, hiszen az ottmaradt társak jó hangulatban és szép számban buzdították őket.

Nem könnyű meghúzni a határt egy teljesen amatőr és egy félprofi között. Én azonban elsősorban a szabadidős teniszezőknek szeretnék lehetőséget adni, ezért a szövetségi nyilvántartásban szereplők általában nem is indulhatnak a sorozatban. Nem tagadom, emiatt voltak konfliktusaim, de a cél érdekében vállalni kellett őket. A vasárnapi „ingyentenisz” is leginkább a feltörekvőket szolgálta, az ő fejlődésükhöz egyértelműen hozzájárult a többórás „túlóra”. Ma már jellemzően egynapos versenyeket szervezek. Az ATT Tour azonban továbbra sem az értékes díjakról szól, hanem egy jó hangulatú, vidám társasági eseményről, amely az egész ország teniszkedvelőit összefogja – foglalja össze a múltat és a jelent Simon László, aki a szövetséggel is megpróbált együttműködni, ám ez csak 2014-ben, egyetlen esztendő erejéig sikerült. Ez volt az az év, amikor maga a mozgalom is kettészakadt és egy másik amatőr versenysorozat is elindult. Az Amatőr Teniszezők Társaságának alapítója azonban nem adta fel a közös célokat, szeretné, ha az MTSZ az amatőr- és a hobbiteniszezők érdekeit ténylegesen is képviselné, és támogatná az ATT által kifejlesztett rendszert. Úgy véli, a helyi szervezőkkel való együttműködés elengedhetetlen az ország egyik legátfogóbb amatőr-, és szabadidős versenysorozatának fejlesztéséhez és bővítéséhez, ám ennek kivitelezéséhez is összefogásra lenne szükség a széthúzás helyett. Közösen végre felépíthető lenne egy valóban széleskörű és jól működő rendszer.

Az ATT Tour legközelebbi eseménye február 15-én, szombaton lesz, amelyet a Valentin naphoz kapcsolódóan, a vegyespárosok számára hirdetnek meg a Hamzsabégi úti Poén Tenisz Klubban. S bár a téli férfi páros sorozat is javában zajlik, Simon László nem titkolja, előbbinek szeretne nagyobb nyilvánosságot biztosítani, mégpedig a hölgyek indokolatlan háttérbe szorítása miatt. Szerinte ugyanis a női versenyszámokat sokkal jobba illene felkarolni. Függetlenül a játéktudástól.  

− Mivel társasági teniszprogramról van szó, természetesen a jó hangulatra, az összetartó társaságra vagyok a legbüszkébb – jelenti ki Simon László, hozzátéve, hogy 2017 óta a Magyar Amatőr Teniszért Alapítvány áll az ATT Tour mögött, amely a jövőben újabb lendületet adhat ennek a tömegsport mozgalomnak. − S bár a meccsek után néha éjszakába nyúlóan zajlik nálunk az élet, szerencsére soha nem volt ebből konfliktusunk. S bár amatőrök vagyunk, a hozzáállásban azért mi is a profizmusra törekszünk!

 

att logoatt logo

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline