search
Budai Tenisz Centrum - Fotó: Facebook
Budai Tenisz Centrum - Fotó: Facebook

A BTC városmajori pályáin már a negyeddöntők is igen izgalmas mérkőzéseket hoztak, szinte mindegyik összecsapás nagy csatában dőlt el.

Remek meccsek várhatóak a szerda reggel 9 órakor kezdődő egyéni elődöntőkben.

 

Kisantal Botond folytatta remek sorozatát, harmadik fellépését is szettveszteség nélkül zárta, pedig ezúttal az 1. kiemelt Deli Merse volt az ellenfél. Az MTK teniszezője szinte végig nyugodt és türelmes volt, remek megoldásokkal lepte meg ellenfelét. A simán megnyert első játszmát követően Botond 0:2-re állt a második szettben. Utána a BTC-n készülő játékos visszavette az irányítást, sorozatban hat gémet nyert! 

Ellenfele az elődöntőben az a soproni Bakó Bálint lesz, aki viszont nagy küzdelmeket tudhat maga mögött, ám kétszer is jól koncentrált, s a meccszáró tie-break során Kárpáti Viktort, majd Gráf Bencét is le tudta győzni.

Nem jött össze viszont a meccs-tie-break triplázás Mészáros Patriknak: a Vasas játékosa előző két összecsapásán hamarabb ért a 10 ponthoz, mint vetélytársa, a Szőke Ádám elleni negyeddöntőben viszont a pasarétiek teniszezője örülhetett. Így az alsó ágon a 2. és 3. kiemelt vívhatja majd a szerdai elődöntőt.

A leányoknál nem voltak ilyen nagy csaták a legjobb négy közé jutásért, az elődöntős derbik azonban igencsak kiélezett mérkőzéseket ígérnek.

Fiú negyeddöntők: Kisantal Botond (MTK)–Deli Merse (Tenisz Műhely, 1.) 6:2, 6:2, Bakó Bálint (SVSE, 4.)–Gráf Bence (PG Tenisz) 4:6, 6:3,10-7, Páll Noel (Tenisz P., 3.)–Orosz Botond (TSZK Gyula, 7.) 6:1, 6:4, Szőke Ádám (Pasarét TK, 2.)–Mészáros Patrik (Vasas) 6:4, 4:6, 10-7.

Elődöntők: Kisantal–Bakó és Páll–Szőke.

Leány negyeddöntők: Bartha Panna (PVTC, 1.)–Weil Erika (Dunakanyar) 6:3, 6:2, Molnár Kitti (Metro RSC)–Badics Mila (MTK, 4.) 6:4, 6:0, Dankó Vanessa (MTK, 6.)–Murzsa Gréta (MTK) 6:1, 6:1, Kántor Anna (MTK)–Mihálka Zsófia (Alfa TI) 6:1, 6:1.

Elődöntők: Bartha-Molnár és Dankó-Kántor

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline