search

Látványos játékot és nem kevés izgalmat hozott az U14-es fedett pályás magyar bajnoki döntő a fiúk és a lányok mezőnyében egyaránt.

Kincses Kolos és Bíró Melinda is duplázni tudott a debreceni Unideb Kupán: az egyéni siker mellé párosban is bajnoki címet nyert, Győri Lóránt, illetve Kis-Czakó Eszter oldalán.

 

A négynapos Unideb kupán a korosztály legjava lépett pályára a Debreceni Egyetem újdonsült teniszközpontjában, a Teknős csarnokban. A fiúk közül végül Kincses Kolos egyéniben és párosban is bajnoki címet nyert. A fiatal tehetségnek edzője is szép jövőt jósol.

- Kolos az, akivel lehet számolni úgy, mint profi teniszező, mert megvan benne minden. Ahogy a labdához ér, ahogy jár, ahogy felkészül a mérkőzésekre. Ő mindig hamarabb érkezik, mint a többiek, és rendkívül profi a hozásállása minden szempontból – nyilatkozta Krafcsik Tamás, a BTC edzője.

A fiúknál tehát egyéniben Kincses Kolos nyert, a lányoknál Bíró Melinda. A győztes fiú párost Kincses Kolos és Győri Lóránt alkotta, a lány páros versenyt Bíró Melinda és Kis-Czakó Eszter kettőse nyerte meg, azaz a egyéni győztesek dupláztak.

A teniszközpont megépítésével a sportág is egyre népszerűbb lett a debreceni fiatalok körében.

- Eddig is együtt versenyeztek a gyerekek, együtt képviselték a DEAC-ot és a Debreceni Utánpótlás Sportegyesületet, de szeptembertől már csak a DEAC színeiben indulnak a versenyeken. Nagyon sok gyerek van, sok amatőr, lelkes teniszező. Délutánonként a teniszcsarnok szinte tele van, plusz még a DEAC-pályán a teniszsátor is – mondta el Varga Ákos főszervező.

Unideb Kupa magyar bajnokság


Fiúk.
Egyes: 1. Kincses Kolos (MTK), 2. Halmos Kornél (Pasarét), a döntően 6:4, 6:3, 3. Győri Lóránt (MTK) és Zsembery András (Unik SE).
Páros: 1. Győri Lóránt, Kincses Kolos (MTK), 2. Grossmann Maxim, Zsembery András (MTK, Unik SE), a döntőben: 6:3, 6:3, 3. Csóll Péter, Góczi Erik (PG Tenisz, Teniszműhely) és Bakonyi Dávid, Sift Barnabás (Pasarét TK, SVSE).


Lányok.
Egyes: 1. Bíró Melinda (Gellért SE), 2. Major Stella (Gellért SE), a döntőben: 7:6(0), 7:6(3), 3. Dinnyés Lili (Paksi SE) és Varga Viktória (Marso TC, Nyíregyháza).
Páros: 1. Bíró Melinda, Kis-Czakó Eszter (Gellért SE), 2. Major Stella, Varga Viktória (Gellért SE, Marso TC), a döntőben: 6:3, 6:4, 3. Csenka Anna, Farkas Bonita (Vasas, BBTC) és Kovács Hanna, Péter Lili (Tenisz Műhely, DEAC)

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline