search

A budai Kolosy tér és a Zsigmond tér között, a Dunáig kifutó Lukács utca nemrégiben nyitott üzlettel csatlakozott a hazai teniszpiachoz. A Budapest Pro Shop francia vezetője, Hervé Gotta mellett két egykori játékos, Varga Yvette ("civilben" Stollár Fanny édesanyja) marketing koordinátorként, Marics András pedig üzletvezetőként tevékenykedik a boltban. Ahova egy kávéra, teára, rövid beszélgetésre is betérnek az immár visszatérő vendégnek számító vásárlók.

 

- Elégedett klienseink vannak, s ez boldoggá tesz bennünket. Jönnek, vissztérnek, hozzák az ismerőseiket is - mondja a mondataiba a magyart, az angolt és saját anyanyelvét is besűrítő francia tulaj, akin látszik, hogy nem csak pénzét és munkáját adja a boltba, hanem a szívét is, annak érdekében, hogy a megszokott kínálatoktól eltérően saját üzletében professzionális színvonalon különleges, egyedi szolgáltatásokat nyújtson ügyfeleinek.

A bolt a Völkl, a Diadem és a Snauwaert teniszmárkák hivatalos hazai forgalmazója, raktárukban levő mintegy hétszáz ütőjük között Wilson és Toalson is bőven található, s büszkék arra, hogy náluk található meg az ország legnagyobb húrválasztéka (Völkl, MSV, Tourna, Wilson, Luxilon, Diadem, BPS, Snauwaert, Pro's Pro, Toalson), s rengeteg gripet is tudnak kínálni a vásárlóknak.

Megtudjuk azt is, hogy különös figyelmet forditanak a játékosok testi épségére, ezért nagy választékban forgalmaznak multifilament (többszálas) teniszhúrt, amelyet a 15 év alattiaknak és 30 év felettieknek ajánlanak, mivel kézkimélő és ezzel megelőzhető a "teniszkönyök", a vállsérülés.

- A szenior korosztályból sok ügyfelünk van, akadt 84 esztendős vásárlónk is, aki aztán később hozta magával a teniszpatnerét is, annyira elégedett volt - büszkélkedik Hervé Gotta, s hangsúlyozza az ütő kipróbálásának fontosságát. - Nem szabad úgy vásárolni, hogy ne győződnénk meg arról, hogy az ütő, a húr passzol-e a stílusunkhoz, játékunkhoz, életkorunkhoz, testi erőnkhöz.

Ezért aztán lehetőséget adnak a Völkl, Toalson, Snauwaert és Diadem márkák termékeit tesztütőként kipróbálni. Egy hét próbaidőre vehető igénybe ez a szolgáltatás, amelyhez egy dokumentum kitöltése és egy tetszőleges húr és grip vásárlása szükséges.

A boltban is sok szakmai segítséget adnak a megfelelő ütő kiválasztásához, s vannak már "nagyköveteik", profi játékosok, akik szerződés alapján a márkáikkal teniszeznek, s olyan edzők, akik sok ütőt tartalmazó tenisztáskát kapnak egy időre, hogy tanítványaik körében népszerűsítsék, kipróbálásra átadhassák.

 

pro shop 2pro shop 2

 

Az üzlet különös, az országban egyedülálló szolgáltatása a "matchingelés" - annak a pontos kiválasztása, bemérése, hogy az azonos gyártótól származó, azonos típusú valamennyi megvásárolt ütő teljesen egyforma legyen.

- Nem elég, hogy egy ütő ugyanolyan súlyú és egyensúlyú, a lendítési sebességének is ugyanannyinak kell lennie, ami a súly eloszlásától függően különbözhet - tudjuk meg, hogy a gyártási folyamat során a termék paramétereiben minimális eltérés sokszor keletkezhet, ám a profi játékosok számára igen fontos, hogy teljesen egyforma legyen a készletük. - Az Ütő Matching nem egyenlő az ütő súlyának növelésével. Hozza be ütőit hozzánk, és mi ingyenesen ellenőrizzük és megállapítjuk az ütőinek adatait - bíztatja üzletfeleit a tulajdonos.

Ami a húrozást illet: ingyenesen megmérik elektronikus eszközükkel a meghúrozott ütő húrjának feszességét. Két-két Wilson Baiardo és Tourna 800 ES húrozógépük hetente kalibrálva van. Vállalnak helyszíni húrozást, de lehetőséget adnak a húrozó gépek bérlésre is, s megtanítják a húrozás tudományát azoknak, akik szeretnék elsajátítani e szakma minden praktikáját.

 

bps strings 1bps strings 1

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline