search

A teniszpályafutás során a legtöbb esztendőt a szeniorok között tölti az ember: több évtizedes a veterán karrier, így aztán ennek megfelelő gondoskodás és támogatás illeti meg a sportág struktúrájában – véli az új vezető, Erdei Csaba, aki a közel nyolcszáz taggal a legnagyobb magyar klubnak számító testület élére került a november eleji tisztújításkor.

 

Honlapunk ismerteti az írásos pályázati dokumentumot, ám a közgyűlést követően arra is kérte Erdei Csabát, szóljon arról, melyek a legfontosabb teendők a munkába állást követően.

– Két tervet készítek a gazdálkodásunkat illetően. Az első arra vonatkozik, hogy abból az egyébként a tagságunk létszámához viszonyítva méltánytalanul szerény 5,5 millió forintból indulok ki, amit a Magyar Tenisz Szövetségtől kapunk, s ennél is el kell érni, hogy az összeg valóban át is kerüljön hozzánk, mert az MTSZ által időben ki nem fizetett számlák súlyos erkölcsi kárt okozhatnak a partnereikkel való kapcsolatokban. Szóval, ha marad ez az összeg, akkor is az a feladatunk, hogy a korábbinál nagyobb támogatást, jobb szolgáltatást nyújtsunk tagságunknak. A másik opció arról szól, hogy miként gazdálkodjunk, ha sikerült többletforrásokat szereznünk.

Mivel indítja munkáját az iroda átvétele után?

– Mindenképpen rendbe kell tennünk tagnyilvántartásunkat, hogy elérhető legyen a tagság, s ők is el tudjanak érni bennünket. Ez nagyon lényeges lenne a tervezett informatikai megújuláshoz, mely során a versenyrendezést össze lehetne kapcsolni a Mobil Applikációs szolgáltatással. Így aki ezt le akarja tölteni, könnyebben tud nevezni, könnyebben ismeri meg az eredményeket, könnyebben tájékozódhat arról, hogy pontosan mikor kell pályára mennie – s egyúttal a versenyek rendezőinek is egyszerűbb lenne a dolguk. Alapvető célkitűzés, hogy szélesedjen, bővüljön a veterán teniszezők tábora, s aki eljön a versenyeinkre, az jól érezze magát, s legközelebb már másnak is javasolja. Be akarom vezetni az első-indulóknak járó szabadkártyát, a nevezési díj átvállalását, hiszen ez mindenkinek jó, s növelheti a résztvevők számát. Célunk, hogy minél több lehetőségünk legyen a veterán korosztályhoz tartozó teniszezők versenylehetőségeinek megkönnyítésére. Kiemelt szponzorok csapatát szervezve egész évre, az egész országra, egy csomagban valamennyi versenyünkre kínálnánk megjelenési lehetőséget – nagyobb tömegeket tudnának elérni, kiszámítható lenne üzletpolitikájuk. Ehhez, persze tőlünk is kiszámíthatóságot várnak, például azt, hogy ne napokkal a verseny előtt kopogtassunk támogatásért, hanem már most, az esztendő végén tudják, mikor és hol jelenhetnek meg. Ezért aztán már holnap nekilátunk a jövő évi versenynaptár összeállításához.  

*

Erdei Csaba elnöki pályázata

A 90-es évek elején kapcsolódtam be aktívan a hazai teniszéletbe, amikor felkértek a magyarországi amatőr teniszmozgalom vezetésére. Mintegy 10 éven keresztül irányítottam az Amatőr Tenisz Szövetséget, mely irányításom alatt megtöbbszörözte mind a játékosai, mind a versenyei számát, valamint versenyek díjazásai is ebben az időszakban emelkedtek rekord magasságokba (1 millió Ft készpénzdíjazású versenyünk is volt). Több olyan újításunk is volt, amely megelőzte a korát:  a jelenlegi MTSZ Teniszkártya megfelelőjét mi már a 90- es években bevezettük és használtuk ugyan olyan plasztikkártyaként hasonló kedvezményrendszerrel, mint a jelenlegi Tenisz Kártya. Saját mellékletünk volt a Tenisz Magazinban Lábhiba címmel, számítógéppel ellenőriztük az indulási jogosultságot a versenyeken, stb.

1996-ban megalapítottam a Soroksári Tenisztanodát, melyet jelenleg is üzemeltetek. A klubban 7 salakos pálya van, jelenleg kizárólag a szabadtéri szezonban. Szervezünk Tennis Europe 16-os versenyeket, korosztályos versenyeket, amatőr versenyeket és 2018-ban bekapcsolódtunk a szenior tenisz versenyrendszerbe is. 2012-ben indítottam útjára a Hungarian Play+Stay Top Series versenysorozatot (melyre talán a legbüszkébb vagyok), és ami az indulás óta a legnépszerűbb play+stay gyerekverseny Magyarországon. Játékosként többször nyertem amatőr egyéni és páros, többször szenior páros és egyszer (2017-ben) szenior egyéni magyar bajnoki címet. Néhány éve játékvezetőként, sétálóbíróként, és play+stay versenyeken versenybíróként is tevékenykedem.

Általános működési elképzelések

Azokat az eredményeket, amiket eddig elért az MVTSZ továbbra is meg kell őrizni. Fejleszteni természetesen mindenen lehet, sőt a hosszú távú működés érdekében folyamatosan kell is, de a fejlesztésre kizárólag a később megszerzendő forrásokat szabad felhasználni, a jelenlegi tartalékokat nem szabad felélni.

A hazai teniszmozgalom épp egy morális válság közepén van, aminek még nem lehet a kimenetelét látni. Ilyen környezetben kifejezetten fontosnak tartom a minél átláthatóbb és demokratikusabb működést. Ráadásul az átláthatóság növelése a szponzorok szempontjából is kiemelt jelentőségű, hiszen jelentősen növelheti a támogatási hajlandóságot. Ha növelni akarjuk a bevételeket, növelni kell a bevételek felhasználásának átláthatóságát is, különben fölösleges támadásoknak leszünk kitéve. Mivel az MVTSZ gazdálkodásában eddig sem voltak „fekete pénzek”, aminek így is kell maradnia, a gazdálkodási adatokat nem csak az évkönyvben, hanem folyamatosan az MVTSZ honlapján is (amennyiben lesz önálló honlap) elérhetővé kell tenni.

A bevételek növelése biztosan többletmunkával jár majd, de a hasonló rendszerek tapasztalatom szerint addig működnek jól, amíg a működtetők (az elnök és az elnökség) társadalmi munkában végzik feladatukat. Költségtérítés természetesen járhat, de nem előre meghatározott mértékben, hanem konkrét feladatokhoz kötődően, és aminek nagysága nem lépheti túl a már a korábbi években kialakult nagyságrendet vagy %-os arányokat. Bármilyen díjazásról az elnökség esetében csak akkor érdemes beszélni, ha a feladatok ellátása teljes munkaidős elfoglaltságot igényel valaki részéről.

Az iroda működése. Egy ideig még fenntartható talán a jelenlegi rendszer, de hosszú távon nem várható el senkitől, hogy a működéséhez szükséges eszközöket és helyszínt továbbra is térítésmentesen biztosítsa az MVTSZ számára. Az MVTSZ több mint 800 fős tagsága megkockáztatom, hogy a legnagyobb létszámú hazai tenisz egyesület takarja, ami joggal tarthat igényt hasonló nagyságú infrastrukturális támogatásra, mint amilyeneket kisebb egyesületek kaptak. Miután ebbe a témába eléggé beleástam magam, és elég markáns véleményt fogalmaztam meg klubvezetőként a jelenlegi támogatás odaítélési rendszerrel kapcsolatban, nem tartanám etikusnak, ha ilyen támogatást kérnék a saját klubomnak, de mint az MVTSZ vezetője ilyen jellegű igényről tárgyalásokat kezdenék az MTSZ-szel, amely elfogadása esetén ki lehetne alakítani egy megfelelő irodát és be lehetne szerezni a működéshez szükséges eszközöket, illetve a versenyek szervezéséhez szükséges műszaki hátteret.

Az irodai munka alapját mindig a humán erőforrásban rejlő potenciál jelenti. A megfelelő tapasztalat ezen a téren szinte megfizethetetlen, persze azért meg kell próbálni megfelelően honorálni. Baranyay Szilvia munkájára és tapasztalatára az MVTSZ-nek hosszú távon szüksége van, ezért ezen a területen nem terveznék személyi változást. A korábbi közgyűlésen elhangzott honoráriuma szerintem felülvizsgálásra szorul, és meg kell próbálni olyan költségvetést összeállítani, ami ezt a kérdést is megnyugtatóan rendezi.

Az elnökség összetétele és működése. Az elnökség 1+6 fős létszáma továbbra is megfelelő az operatív működéshez. Összetételében törekedni kell arra, hogy egyes speciális feladatokat egyes elnökségi tagokhoz lehessen hozzárendelni, mint pl. versenyrendezés, nemzetközi kapcsolatok, gazdasági ügyek, stb. Továbbá törekedni kell arra is, hogy az elnökségben képviseltetve legyenek a hölgyek is és az idősebb korosztályok (nyugdíjkorhatár felett) képviselői is. Fontosnak tartom, hogy a bankszámla feletti rendelkezési jogot az elnök ne egyedül, hanem minden esetben valamelyik elnökségi taggal együttesen gyakorolja.

Az elnökségi ülések gyakorisága. Az ülések gyakoriságát a feladatok mennyisége határozza meg, de azokon a versenyeken, ahol az elnökségi tagok zöme jelen van (nemzetközi versenyek), kihelyezett üléseket mindenképen tartanék. Ezeken túl pedig feladat-függően.

Szakmai elképzelések

Az MVTSZ és az MTSZ viszonya

Az MTSZ-szel fennálló függőségi viszonyt folyamatosan csökkenteni kell. Amennyiben lehetséges, az MVTSZ székhelyét máshová kell helyezni és amellett, hogy az MTSZ szenior aloldalt továbbra is fenn kell tartani, szükségesnek tartom egy önálló szenior honlap létrehozását. Meg kell próbálni elérni, hogy az MTSZ által biztosított támogatás át is kerüljön az MVTSZ-hez, mert az MTSZ által időben ki nem fizetett számlák súlyos erkölcsi kárt okoznak az MVTSZ-nek. A jelenlegi 5,5 millió forint/év támogatás méltánytalan az MVTSZ tagságához és főleg ahhoz képest, hogy egy teniszező életpályája jelentős részét szenior játékosként éli le. Ha megnézzük egy teniszező életpályáját a következő korszakokat láthatjuk: 6-18 éves korig junior korszak – összesen 12 év. A  18-35 éves korig felnőtt korszak – összesen 17 év. A 35 éves kortól következik a szenior korszak – átlagosan 30 év időtartam felett Ez az érvrendszer alkalmas lehet arra, hogy egy összköltségvetésre vetített százalékos támogatási rendszert fogadtassunk el, persze lehet, hogy ez csak akkor válik elérhetővé, ha a jelenlegi MTSZ vezetés lecserélésre kerül. De mindentől függetlenül fontosnak tartom, hogy ezt a megközelítést kezdjük el sulykolni és hangoztatni, előbb vagy utóbb csak célt érünk vele. Amennyiben elérhetővé válik ez a cél, olyan életpálya modelleket lehet kidolgozni, amely élethosszig finanszírozni tudja az eredményes szeniorok nemzetközi szerepléseit.

Szponzorok bevonása

A szponzorok számára létszámként az adott évben indulók összlétszáma értelmezhető, ezért olyan ajánlatokat kell kidolgozni, ami lehetővé teszi az összes szenior versenyen a megjelenésüket valamilyen formában (pl. roll-up az összes támogató logójával, stb.). Szintén a szponzorok megjelenítése miatt fontos az önálló honlap, valamint a közösségi médiában való megjelenés is, ami jelenleg hiányzik az MVTSZ megjelenési palettájáról. Mivel a versenyzői korcsoportok széles intervallumot ölelnek át, a szóba jöhető szponzorok száma is jelentős lehet (bankok, gyógyszergyárak, biztosítók, stb.). Meg kell próbálni a tagság kapcsolatrendszerét felhasználni a szponzorok bevonására, mert a legnehezebb az első lépést megtenni, a megfelelő személyt megtalálni. A meggyőzés már sokkal könnyebb dolog.

Versenyrendszer

A jelenlegi támogatási rendszer (mind a versenyrendezőket érintő, mind a játékosokat érintő) hasznos, továbbra is fenn kell tartani. Az eddigi versenyrendezőknek prioritást kell biztosítani mindig a következő évre, viszont a versenyrendezés feltételéül ki kell kötni, hogy a rendezőnek lehetőséget kell biztosítania az MVTSZ részére szponzorainak megjelenítésére. Több olyan kezdeményezés is van (főleg az amatőrök között), amelyek a szenior korosztályt érintik (pl. Father’s Master versenyek), és egyre több várható, mivel a jelenlegi amatőr mozgalom rossz irányba ment el. Olyan játékosokat engednek indulni, akik az amatőr megítélésnek nem felelnek meg, ezt ellensúlyozandó korhatáros bontásokat alkalmaznak a versenyrendezők. Ezeket a kezdeményezéseket meg kell próbálni a szenior mozgalomba integrálni, amivel növelhető a taglétszám, továbbá újabb játékosokat nyerhetünk meg az egyéb szenior versenyek számára.

A taglétszám növelése

 A tagság alapszabály szerinti felosztása (rendes és pártoló tagok) felülvizsgálatra szorul. A cél természetesen az, hogy mindkét tábor bővüljön és tagság címszó alatt az együttes csoport szerepeljen. Nem szabad elfelejteni, hogy minél nagyobb egy szervezet költségvetése, annál fontosabb, hogy a legfőbb szerv ülései (Közgyűlés) precízen és támadhatatlanul kerüljenek lebonyolításra. Ahhoz, hogy a támadhatatlanság ne kerüljön aránytalanul sokba (mivel a Közgyűlésre a tagok igen kis százaléka szokott elmenni), célszerű a szavazati joggal rendelkezők körét szűkíteni.

A jelenlegi alapszabály szerint: „Az Egyesület rendes tagja lehet minden magyar vagy Magyarországon tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldi magánszemély, továbbá pártoló tagja lehet bármely sport Egyesület, társadalmi Egyesület és jogi személy, aki (amely) az Egyesület Alapszabályát magára nézve nyilatkozatával elfogadja, az Egyesületi tagdíjat befizeti és az Egyesület működését anyagilag vagy más módon támogatja.” A rendes tagságot a pártoló tagoktól javasolt a tagdíjfizetés alapján megkülönböztetni. Természetesen a magánszemély pártoló tagokat a szavazati jogon kívül ugyanazon jogok illetnék meg, mint a rendes tagokat, de így egyszerűsödne a kötelezően összehívandók köre. Jogi személyek is lehessenek rendes tagok, pl. azoktól a kluboktól, akik versenyt rendeznek, és akiket az MVTSZ labdával támogat, elvárnám, hogy jogi személyként is legyenek tagjai az MVTSZ-nek. Ennek fordítottjaként pártoló tag is lehessen magánszemély.

A tagdíj beszedése legyen az akármilyen kis összeg, mindig a legnehezebb feladat. Valahogy az emberek zömének – tisztelet a kivételnek – nehezére esik a pénztárcájából előhúzni a 2000 forintot és befizetni. Ezt ellensúlyozandó, újabb technikákat kell bevezetni a tagdíjfizetés megkönnyítésére. Mivel az 1 %-okból eddig minimális összeg folyt csak be, jól működő megoldás lehet lehetővé tenni a tagdíj befizetését az 1 %-ok felajánlásával. Év elején ki kell küldeni a nyilatkozatokat, és aki visszaküldi, rendezte az évi tagdíjat. (Szerencsére még többet is, mert a minimálbér után ez most kb. 2600 Ft). Ahhoz, hogy a taglétszám növekedjen, a szenior mozgalmat folyamatosan népszerűsíteni kell. Ennek egyik eszköze a médiában való megjelenés erősítése, amit személyes kapcsolatokon keresztül lehet a leghatékonyabban megvalósítani, de egy másik és sokkal fontosabb eszköze az MVTSZ klubokban történő megjelenése. Jó lenne elérni, hogy minden klub kifüggessze év elején az MVTSZ éves versenynaptárát, egy jól látható A3 méretű plakáton. Persze ennek van némi nyomdai költsége, de meg kell teremteni ennek az anyagi feltételeit. Érdemes lenne bevezetni az elsőjátékosoknak járó szabadkártya rendszert. Minden klubnak, ahol kihelyezhetjük a versenynaptárunkat, biztosítanánk évente mondjuk 10 db szabadkártyát (a darabszámot nem szükséges limitálni). Azok a klubtagjaik, akik még nem indultak szenior versenyen a klubjuktól kérhetnék a szabadkártyát és az első szenior versenyükön nem kéne nevezési díjat fizetniük. Ez még csak pénzébe sem kerülne a szövetségnek, mindössze a versenyrendezőkkel kellene elfogadtatni, hogy lehet, hogy lesz néhány szabadkártyás induló, aki nem fog nevezési díjat fizetni.

Versenyrendezőként állíthatom sokkal rosszabb kis mezőnnyel versenyt rendezni, mint úgy, hogy esetleg a verseny egy része nem fizet nevezési díjat. Ami nagyon fontos, hogy azokat a játékosokat, akik ilyen szabadkártyával elindulnak egy versenyen, sikerüljön hosszú távra megnyerni a szenior mozgalomnak. Ezt úgy lehet elérni, ha maximálisan kiszolgáljuk őket, folyamatosan tájékoztatjuk oly módon, hogy az ne legyen tolakodó, de minden fontos információ időben eljusson hozzájuk. Ezen a területen elképzelhető , hogy modern technikai megoldásokat is alkalmazni kell (pl. mobil app).

Összegzés

Egy társadalmi szervezet vezetése mindig szolgálat kell, hogy legyen. A szervezet vezetőjének elképzelései, ötletei nem jelentik azt, hogy azokat kell minden áron megvalósítani. Éppen ellenkezőleg. Az elnöknek kell minden áron azt megvalósítania, amit a tagság elvár tőle, és amire felhatalmazza. Pályázatomban felvázolt elképzelések ötletek egy lehetséges működési rendszerhez. Természetesen amennyiben a tagság mást választ elnöknek szabadon felhasználhatóak a szenior mozgalom sikeres működtetése érdekében. Amennyiben a tagság engem tisztel meg az elnöki pozíció betöltésével, törekedni fogok arra, hogy azok az elképzelések valósuljanak meg és olyan formában, ahogyan azt a tagság döntő többsége jónak látja.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline