Százhatvanezer dollár, közel ötvenmillió forint pénzdíj gurult szét az idényzáró két fehérvári női tenisztorna díjazottjai között. Párosban Stollár Fanny spanyol partnere oldalán megnyerte a 100 ezres viadalt, de egyesben nem termett babér számunkra. Felmerül a kérdés, arányban áll-e a befektetés az eredménnyel, s egyáltalán: milyen versenyekre kellene fordítani, miként kellene felhasználni a rendelkezésre álló sok pénzt.
Gy. Szabó Csilla írása * Egyik szemünk nevet, a másik viszont nagyon is sír a székesfehérvári női ITF pro-viadalok végéhez érve. A 60 illetve 100 ezer dolláros tornák fogadása ugyanis nagy lehetőség mind a hazai teniszvilág, mind pedig a magyar hölgyjátékosok számára, akik nem igazán tudtak élni a lehetőséggel. Egyedül a 17 esztendős, szegedi teniszezőnő, Drahota-Szabó Dorka lehet maradéktalanul elégedett a teljesítményével, hiszen az első héten a főtáblás szabadkártya adta lehetőséget kihasználva aratott váratlan győzelmet az első körben, a második héten pedig még nagyobb meglepetést okozott azzal, hogy a selejtezőből a főtáblára küzdötte fel magát. Korához és tapasztalatához képest ez mindenképpen a kéthetes teniszfieszta legnagyobb teljesítménye. Párosban Stollár Fanny javított a mérlegen, a spanyol Georgina Garcia Perez oldalán megnyerte a 100 ezres tornát, a Bondár Anna, Gálfi Dalma kettős pedig elődöntőt játszott. A 60 ezresen ezzel szemben csupán Jani Réka argentin partnerével és Bondár Anna szlovák párjával ment egy kört.
Hogy hol tartunk a világ női mezőnyéhez képest, az nem a páros, hanem az egyes eredményeken mérhető le leginkább.
A tizennégy résztvevő honfitársnőnk a lejátszott összesen harminc mérkőzésből, mindössze hatot nyert. Az első hét selejtezőjében induló Kovács Zita, Müller Nikoletta, Jánosi Luca, Szlavikovics Szabina, Békefi Bianka és Bukta Ágnes azonnal kiesett, a főtáblás Stollár Fanny, Nagy Adrienn, Arn Gréta, Jani Réka, Bondár Anna, Drahota-Szabó Dorka és Gálfi Dalma hetesfogatból pedig csak utóbbi kettő hozott egy-egy mérkőzést. A második héten Drahota-Szabó Dorka és Arn Gréta jutott fel a főtáblára, ahol a hat magyarból egy sem tudott az első fordulón túllépni.
Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a lányaink által két hét alatt az egyéniben begyűjtött 37 WTA-pont esetében az 1 megnyert világranglista-pontra vetített pénzdíj-ráfordítás legalább 1,2 millió forint, nem számítva a rendezés költségeit (terembér, bírói és más bérek, labdák, stb. - nemzetközi átlag szerint a pénzdíj nagyságához hasonló méretű újabb summa), bizony felmerül a kérdés, arányban áll-e mindez az eredménnyel? Arról nem beszélve, hogy a 100 ezresen senki, de a 60 ezresen is csak három játékosunk fért fel a főtáblára saját jogon. S ha visszatekerjük kicsit az idő kerekét, a korábbi évek hasonló erősségű tornáin sem alakult nagyon másképpen versenyzőink eredménye.
Mindezek fényében természetesen nem lehet azon csodálkozni, hogy fiatal játékosaink közül az utóbbi években senki sem tudta átlépni a bűvös Top100-as határt. Pedig a hölgyek helyzete annyival kedvezőbb az urakénál, hogy a WTA szint alatt 100, 80, és 60 ezres tornákat is kínál az ITF, míg Valkusz Máté, Piros Zsombor és egy-két év múlva talán már Makk Péter számára is a 25 ezresek fölött azonnal a Challenger-tornákon kellene vitézkedniük. A férfiak mezőnyében tehát nem létezik a felfelé haladást megkönnyítő képzeletbeli létra.
A nagy kérdés pedig pillanatnyilag az, hogy milyen tornák rendezése szolgálná a leginkább az egyetemes magyar tenisz érdekeit?
A nagyobb viadalok hazánkba hívását támogatók a sztárok jelenlétének népszerűsítő hatásáról beszélnek, a léc lejjebb tételére voksolók pedig inkább az amúgy is nehéz helyzetben lévő utánpótláskorú, vagy abból éppen kilépő fiataloknak adnának valódi lehetőséget. Mert bár jó döntésnek tűnik WTA, illetve ATP pontot szerezni egy szabadkártya segítségével, szakmai szempontból mégiscsak az a jobb választás, ha valaki éppen a fejlődéséhez szükséges szinten játszhatna nem egy, de több találkozót is idehaza. Megspórolva ezzel az anyagi háttérben egyébként sem dúskáló játékosok számára az utazási költségeket.
Ehhez azonban egy tervszerűen és idejekorán felépített versenynaptárra lenne szükség, amit sokan és joggal hiányolnak. Ugyanezt a tudatosságot kérik a kétkedők számon az edzőkön is, akik a már említett pénzhiány, váratlan sérülések, vagy a hazai támogatások és tornák kiszámíthatatlansága miatt az utolsó pillanatban, szinte ad hoc módon kénytelenek egy-egy torna mellett dönteni.
Pedig a tenisz nem az a sport, amelyben az improvizációnak túl sok helye lenne. Legalábbis a pályán kívül nem. A világ legnépszerűbb játékai közé tartozó sportágban kizárólag profi szellemben lehet érvényesülni. Éppen a hatalmas nemzetközi konkurenciaharc miatt, csak tudatos felkészüléssel és versenyprogrammal lehet az élvonalba betörni. Ehhez az áttöréshez azonban még ez sem elegendő. Olyan sportolói hozzáállásra van szükség, amely a nap 24 órájában, a hét minden napján, és az év valamennyi hónapjában a teniszt állítja élete fókuszába. Buli, pia, szórakozás egyetlen pillanatra sem fér bele a napirendbe, még akkor sem, ha ezen a téren általában a magyar közvélemény, s ebből fakadóan a hazai teniszvilág is jóval megengedőbb a nemzetközinél. De beszélhetnénk még a kemény pályák hiányáról és az egészséges táplálkozás fontosságáról is.
Ha valamennyi fenti problémán átverekedte magát egy tehetséggel, szorgalommal, alázattal és megfelelő támogatói körrel rendelkező játékos, az edzőpartner hiánya még mindig könnyedén megakaszthatja bontakozó profi karrierjét. S amíg egy teljesítménysportban akár a stopperórával, vagy a mérőszalaggal is fel lehet venni a versenyt, a teniszben ez nem jártható út. A problémát felismerve nemrégiben magánkezdeményezés indult az éppen itthon tartózkodó játékosok és edzőik összekapcsolására, ám ennek tapasztalatait még korai lenne levonni.
A híres külföldi akadémiák ma már minden profi álmot dédelgető teniszezőt tárt karokkal várnak. A hozzájuk fűzött reményeket azonban hamar szertefoszlatja a realitás, miszerint ezek elsősorban pénztermelő gazdasági vállalkozások. Csak azoknak éri meg, akikkel a csúcsedzők dolgoznak, s nem csupán elviekben, de a gyakorlatban is. Ehhez azonban akkora tehetségnek kell lenni, mint volt tinédzserként Fucsovics Márton, aki saját bevallása szerint nagyon sokat köszönhet az őt akkoriban felkaroló német akadémiának. De Babos Tímea számára is nagy lecke volt az angliai képzés, igaz az ő esetében édesapja, Babos Csaba mind szakmailag, mind emberileg biztos alapokra tudta helyezni verseny- és edzésprogramját.
A többiek számára azonban semmiképpen sem lehet megoldás, a sokadik edzővel, drága pénzen készülni, ráadásul távol az otthontól.
A székesfehérvári tanulságok annak fényében válnak aggasztóvá, hogy nem látható a fejlődés íve az eredményeken. Két-három éve még bőven belefért például Stollárnak és Gálfinak az első körös vereség, idén azonban már két-három meccset hozniuk kellett volna. Hiszen az erősebb tornák lényege éppen az, hogy a játékosok előbb megismerik a gyorsabb ritmust, majd felveszik, később pedig maguk is diktálni tudják azt. Emlékezzünk csak vissza a szlovák Viktoria Kuzmovára, aki két évvel ezelőtt még csak két meccset nyert a magyar 100 ezresen, tavaly viszont, hazai pályán ugyanebben a kategóriában már nem talált legyőzőre. A 21 esztendős fiatal pillanatnyilag 52. a WTA világranglistán.
Felkészítési probléma, rossz formaidőzítés – Európában már véget ért a salakos szezon −, a hazai utánpótlás-nevelés hiányosságai, a bázist jelentő piramisban tátongó hatalmas lyukak vagy az elhibázott tornaválasztási rend? Mindegy melyek a valós okok. A top 100-ba vágyakozó magyar fiataloknak és edzőiknek, akik nap, mint nap a teniszre teszik fel az életüket, megoldásra, látható perspektívákra van szükségük és nem magyarázatokra.