search
Napra pontosan hat évvel Panna itteni Masters-szereplése után Luca ugyanúgy teljesített - www.tennisfoto.net
Napra pontosan hat évvel Panna itteni Masters-szereplése után Luca ugyanúgy teljesített - www.tennisfoto.net

Udvardy Luca egyetlen magyarként vett részt a hétvégi Tennis Europe korosztályos mesterversenyén Olaszországban. Az U14-es kategóriában első mérkőzését a torna favoritja ellen megnyerő játékos végül a negyedik helyen végzett.

A Kiskút TC játékosa nyár óta Kardhordó Szilárddal dolgozik, aki agresszívebb irányító játékot képzel el tanítványának változatos és technikás stílusának megtartásával.

 

Gy. Szabó Csilla írása * Az életnél nagyobb rendezőt keresve sem találnánk, s ezt az állítást az Udvardy család saját bőrén tapasztalta meg az elmúlt hétvégén. Napra pontosan hat évvel azt követően, hogy a ma már 21 esztendős Panna az olaszországi Calabriában a Tennis Europe korosztályos mesterverseny döntőjének első mérkőzésén pályára léphetett, kishúga, a 2005-ös születésű Luca is pontosan ezt tette a múlt hétvégén. A párhuzam azonban ezzel még korántsem ért véget, és az előző napi sorsolás során vált csak igazán megdöbbentővé. Nem is csoda, hogy a szülőknek, Gábornak és Editnek nyomban Panna esete jutott eszébe. Még akkor is, ha 2013 októberében itthonról izgultak nagyobbik leányuk sikeréért, most pedig a helyszínen bíztatták a kisebbiket.

− Luca ugyanúgy az első kiemeltet kapta a felső ágon, mint akkoriban Panna, s hozzá hasonlóan, nagy meglepetésre, nyerni tudott. A folytatásban is tökéletesen lemásolta nővére akkori produkcióját, és végül a negyedik helyen végzett, s ezt az eredményt akkor is és most is nagy sikerként értékeltük, értékeljük – kommentálta érthető büszkeséggel Luca hétvégi remeklését Udvardy Gábor Calabriából hazatérve.

A Kiskút TC tizennégy esztendős játékosa tavasszal kezdett nagy menetelésbe, s akkor a korosztályos mesterversenyen való részvételt tűzték ki az idei esztendő céljaként, amit sikerült is teljesítenie. Az olaszországi viadalon már csak azon szurkoltak, hogy minél jobb meccseket játsszon, s ha lehet az első körből továbbjutva az élmezőnyben maradjon. S hogy ez éppen az első kiemelt, ukrán Alisa Baranovszka ellen sikerült, az csak tovább emeli a fiatal magyar teniszező eredményének jelentőségét. A 7:5, 6:3-ra nyert mérkőzés fordulópontja a második szettben, 3:3-as állásnál érkezett el egy hosszú játék révén, amely végén Luca örülhetett. S ebben a játéktudásán kívül személyes felkészülése is segítette.

− Jól ismerem Alisát, hiszen a mesterverseny előtti, Tennis Europe által szervezett három hetes nemzetközi verseny-edzőtáborban is együtt voltunk, rendszeresen vele ütöttem be a találkozók előtt – emlékezett vissza Luca a nyitómeccsre. – Fejben nagyon felkészültem ellen, próbáltam változatosan játszani, feljönni a hálóhoz és nyerőket ütni. Azt hiszem, bátrabb voltam nála, elengedtem a kezem. A nehéz pillanatokban jobban koncentráltam. Most nagyon boldog vagyok, hiszen előre tudtam, hogy minden gémért keményen meg kell majd küzdenem ezen a tornán és gyúrós meccseim lesznek. Így is volt, s most még nagyobb kedvvel folytatom a játékot és az edzéseket.

Pedig a viadalt közvetlenül megelőző Tennis Europe-tól kapott edzőtábori meghívásnak nehéz pillanatai is voltak, hiszen Luca életében először utazott el külföldi teniszútra a szülei nélkül. A sportág szeretete és a siker utáni vágy azonban segített neki leküzdeni az ismeretlen környezet és emberek okozta nehézségeket. A fiatal játékos szerint rengeteg hasznos tapasztalattal gazdagodott, még akkor is, ha a gyakorlás és a találkozókra való felkészülés a külföldi edzőkkel is megszokott módon zajlott.

−  Általában Edit kíséri el Lucát, a menedzselési feladatok hárulnak rám, ezért most plusz élményt jelentett a számomra, hogy személyesen láthatom játszani. A lányok látványosan fejlődnek ebben a korban, színvonalas jó meccseket láthattunk, tökéletes körülmények között. Az ukrán kislány volt a favorit, de Luca szétszedte a játékát és sok nyerőt ütött. Hasonlóan változatos stílusban játszottak mindketten, így egy valóban élvezetes találkozót láthattunk – foglalta össze olaszországi tapasztalatait Udvardy Gábor, akitől azt is megtudtuk, hogy az erőnléti felkészítést továbbra is Vaskó Balázs látja el Luca mellett, a tenisz szakmai munka irányítását azonban a nyáron Kardhordó Szilárd vette át a Németországban dolgozó Mák Tibor távollétében. A M.E.S.E szakembere igen zsúfolt és kész versenynaptárral kapta Lucát, amelyen nem tudott és nem is akart változtatni. Az érdemi munkát nagy valószínűséggel csak januárban, egy alapos felkészüléssel kezdhetik meg igazán.

Átmeneti időszakként értékelem a mostanit, amennyit tudunk, együtt gyakorlunk, de igazán csak akkor nyúlhatok majd bele néhány fontos technikai dologba, amikor túl leszünk a versenyidőszakon – mondta el honlapunknak Kardhordó Szilárd. – Jó vele dolgozni, mert hajtós, pörgős lány, akivel akkor lehet abbahagyni a gyakorlást, amikor már mindennel elégedett. Edzői szemmel ez nagy könnyebbség, hiszen nem nekem kell noszogatnom. Szerintem az ő esetében az a legfontosabb, hogy egyensúlyt találjunk a színes és gazdag játéka, valamint a nemzetközi mezőny által megkívánt erőtenisz között. A jövő évtől többet fog játszani idősebbek ellen, az ITF- versenyeken hiába mutatja a legszebb teniszt, amit csak lehet, ha az ellenfél egyszerűen leüti a pályáról. Agresszívabb, gyors, irányító játékot képzeltem el neki, amihez minden adottsága és tudása megvan. Nem egy Sarapova, vagy Williams-féle játékra kell itt gondolni, tehát nem csak direkt erővel, de gyorsasággal és technikával, az ellenfeleknek egy perc időt sem hagyva alakítanánk ki ezt a stílust.

S bár Calabriából hazatérve, edzőnek és tanítványának végre lesz ideje a közös gyakorlásra, egy fontos családi program miatt az érdemi munka valóban januárra marad.

Udvardyék novemberben a tengerentúlra utaznak, hogy nagyobbik lányukat, Pannát meglátogassák. A többhetes tartózkodást azonban a viszontlátás örömén túl, ahogy az már csak lenni szokott az esetükben, mégiscsak a tenisz határozza majd meg. A 21 éves játékos alatt dél-amerikai tornán vesz részt, miközben az itthonról érkezettek Luca meccseivel lesznek elfoglalva, aki többek között Bradentonban, a rangos, első kategóriás Eddie Herr-viadal korosztályos mezőnyében szeretne pályára lépni. Az Udvardy család számára azonban az élet éppen így kerek, mint a teniszlabda.

Tennis Europe Junior Master. Calabria (Olaszország)
Negyeddöntő: Udvardy Luca−Alisa Baranvszka (ukrán) 7:5, 6:3. Elődöntő: Amelie Smejkalova (cseh)−Udvardy Luca 7:6 (3), 6:4. A harmadik helyért: Nikola Daubnerova (szlovák)−Udvardy Luca 6:0, 6:0.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline