search

Két hét alatt két karriercsúcsot is megdöntött a 19 esztendős Piros Zsombor.

A manerbiói challenger-tornán élete első negyeddöntőjét játszotta, szombaton, Cordenons-ban, pedig először léphetett pályára elődöntőben.

Az MTK Budapest fiatalja úgy érzi, hogy fejben nőtt fel a feladathoz, s a siker titka az, hogy végig nyugodt tudott maradni.

 

Gy. Szabó Csilla írása * Alig két hét telt el azóta, hogy a nemzetközi szabálymódosításoknak köszönhetően Piros Zsombor a 366.-ról nem kevesebb, mint 148 helyet zuhant vissza az ATP világranglistáján, ám az MTK 19 éves játékosa hétfőtől ismét a 365. hely környékén lesz majd a profik összevetésében. A fiatal teniszező ugyanis ahelyett, hogy a szerencsétlen körülmények miatt kesergett volna, inkább saját maga megoldotta a helyzetét.

Az elmúlt héten Manerbióban, karrierje során először jutott challenger-torna negyeddöntőjébe, majd rögtön ezt követően, még mindig Olaszországban, de már Cordenons-ban újabb pályacsúcsot felállítva az elődöntőig jutott. A finálé kapujában, az ausztrál Christopher O’Connell állította meg a magyar fiatalt, aki az első 7:6(3)-ra elveszített szettben még remekült helyt állt, a másodikra (6:2) azonban teljesen elkészült erejével.

Az elmúlt négy hétben pontosan tizenhat magas színvonalú, tétmérkőzésen lépett pályára a junior Australian Open 2017-es győztese.

− Ritka pillanat, hogy egy vesztett mérkőzést követően csupán három-négy percig vagyok elkeseredve, most azonban mégis ez történt – avatott be bennünket érzéseibe az elődöntőt követően Piros Zsombor, aki az olasz közönséget is maga mellé állította nagyszerű megoldásaival. A nézők az eltelt egy hét alatt gyakran jutalmazták tapssal a magyar fiú szép ütéseit, az utolsó találkozót követően pedig hosszú sorban kígyóztak előtte az autogramkérők. A játékos azonban nem a váratlanul jött népszerűségnek köszönheti, hogy a vereség dacára is felszabadultan vonulhatott az öltözőbe.

– Nincs hiányérzetem, a maximumot teljesítettem, egyszerűen nem voltam bennem több. Csodálatos két hét volt. Amikor a múlt héten karrierem első negyeddöntőjét elértem, szinte extázisba kerültem a boldogságtól, a mostani elődöntő pedig még azt is felülmúlta.

Pedig az olasz túra egyáltalán nem indult zökkenőmentesen. Úgy tűnt, mintha minden összeesküdött volna ellene. Zsomi az utolsó pillanatban tudta csak kideríteni, melyik meccs pólóit kell majd viselnie, jóllehet az utazásoknál egyetlen dologra kényes igazán, ha ezekből mind a négy garnitúra rendben van. A tétovázás következtében majdnem lekésték a repülőgépet, majd az első mérkőzés előtti beütés sem sikerült túl jól. Végül a nyitányon három szettben nyert a bosnyák Tomiszlav Brkics ellen, aztán a szerencse is mellé szegődött, hiszen az előző heti libereci győztes, Nikola Milojevics helyett a szerencsés vesztes Nikola Cacic ellen kellett pályára lépnie. A Challenger-tornákon utóbbi időben nagyszerűen muzsikáló, 18 esztendős tajvani Chun-hsin Tseng legyőzéséről pedig csak annyit mondott, a meccs után úgy érezte, mintha legalább öt órát játszott volna, s egyenesen a tusolóból lépett volna ki ruhástól.

− Korábban is volt már egy-két kimagasló eredményem, nagy győzelmem, de ez a kéthetes sorozat most igazi áttörést jelent a számomra – értékelt higgadtan Piros Zsombor. – Azt hiszem, itt kezdődik az igazi tenisz, amikor hétfőről, keddre, keddről szerdára, szerdáról csütörtökre, tehát folyamatosan képes vagyok nyerni. Ezért nagyobb értéke van most számomra a negyeddöntőnek és rögtön utána az elődöntőnek, mintha egyetlen hetet tudtam volna csupán végig vinni és abban mondjuk a döntőig jutni. Úgy gondolom, fejben nőttem fel leginkább a feladathoz, mentálisan bírtam a terhelést.

Az MTK-Budapest fiatalja ugyanakkor azt is elismeri, rátalált egyfajta középútra. Korábban minden egyes alapütéséből túl jól és túl sokat próbált kihozni. S bár most sem fogadta el önmagától az alibi ütéseket, s teljes intenzitással játszott meg minden pontot, kevésbé gyilkolta a labdákat, s a biztonságos ütéseket egy kis pörgetéssel tette védhetetlenné.

− Apa leginkább nyugalmat kért tőlem, és ezt maximálisan sikerült teljesítenem. Igaz, a nagy terheket is levettük a vállamról, átbeszéltük, mi mennyit ér, és egyáltalán nem éreztem nyomást magamon – összegezte a legfontosabb tanulságot Piros Zsombor, akinek edzője és egyben édesapja, Piros Attila leginkább a sorozat jelentőségét emelte ki a szombat délutáni mérkőzést követően. Számára most a két hét alatt lejátszott kilenc challenger-szintű mérkőzés az igazi teljesítmény, miközben a fejlődést is tisztán látta fia játékában. Az okok kutatásában azonban ennél messzebbre tekintett vissza, mégpedig a hamburgi U21-es meghívásos tornáig, amelyet Piros Zsombor nyert meg július végén:

− Egy kisebb hullámvölgyet követően Hamburgban a saját korosztályában, tehát egy könnyebb mezőnyben, a saját játékát játszva érhetett el sikert, amely nagy önbizalmat adott neki. Feltöltődve vágott neki a három challengeres-sorozatnak, s előbb egy kört, majd hármat, végül négyet ment. S bár a jövő héten ismét játszhatna, én hiszek abban, hogy az életünk ciklusokból áll, és most a pihenés ideje jött el. Három napig nem is kell ütőt a kezébe vennie.

A pihenési idő Piros Zsombor esetében csak erre a három ütőmentes napra korlátozódik. Ezt követően, ha megfontoltan is, de már a győri 25 ezer dolláros futures-tornára készülnek, no és persze a Davis-kupa találkozóra. S bár Fucsovics Márton és Balázs Attila visszatérésével Piros Zsombor vélhetően csak tartalék lesz, számára válogatott mezben még a kispad is olyan nagy megtiszteltetés, amellyel a világranglista pontok gyűjtése egy percig sem versenyezhet.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline