search

Pénteken három korosztály is pályán lesz: a 14-esek egyéni versenyének finise mellett rajtol a 16-os és 18-as korcsoport csapatbajnoksága.

A nyíregyházi Marso Tenisz Centrum pályáin ott a teljes hazai utánpótlás.

 

Elsőként a 14 esztendősök végeznek a bajnoki küzdelmekkel, hiszen a csb már befejeződött, s hajrához érkezett az egyéni verseny is.

A fiúknál három kiemelt már a 16 közé jutásért vívott csatákban elvérzett, mindhárman a felső ágat "könnyítették" meg korai távozásukkal.

A 13. kiemelt Grossmann Maxim (Vasas) mindössze két játékot tudott nyerni a Visontai Milán elleni meccsen - az MTK ifjú teniszezője 6:0, 6:2-re nyert. Varga János (Match Point) a 16. kiemelt Knoth Félix (Árpádföld) ellen győzött 6:1, 6:0-ra, Szabó András (Pasarét) pedig a 12. helyen jegyzett Fehér Alexandert  (MTK) búcsúztatta 4:6, 6:2, 6:2-vel.

A legjobb nyolc között aztán helyreállt a világ rendje: a rangsor legjobbjai jutottak az elődöntő kapujába.

A pénteki összecsapások a négy közé jutásért:
Mészáros (MTK, 1.)-Kisantal (MTK, 7.), Márki (Game Tennis, 3.)-Sávay (Vasas, 5.), Kőszegi (Future TT, 6.)-Gubi (MTK, 4.), Halmos (Pasarét, 8.)-Hornung G. (BBTC, 2.)

Párosban: Mészáros, Sávay (MTK, Vasas)- Kőszegi, Kuthy (Future, Vasas) és Grossmann, Zsemberi (Vasas, Pillangó)-Markovits, Pálfi (Vasas, GYAC) mérkőzéseket rendeznek a döntőbe jutásért.

 

A lányoknál nem volt ennyire egyenes az egyéni viadal táblája, ugyanis Dinnyés Lili (Paks) borított a renden, s a nyolc közé jutásért 6:2, 6:2-re verte a 4. kiemelt Kuti Alizt (Pillangó). A következő fordulóban azonban már alulmaradt a szegedi Kis-Czakó Eszterrel szemben, aki két háromszettes győzelme után ezúttal két játszmában diadalmaskodott (6:3, 6:4). A döntőbe jutásért visakodók között tehát az 1., 2. és 3. kiemelt mellett a 10. helyen jegyzett játékos lehet ott.

Az elődöntőben:
Molnár Kitti (Metro RSC, 1.)-Berényi Eszter (Tenisz Műhely, 3.) és Kis-Czakó Eszter (Gellért SE, 10.)-Fenyves Gréta (Normafa, 2.)

Páros elődöntők:
Fenyves Gréta, Molnár Kitti (Normafa, Metro, 1.)-Kószó Petra, Varga Viktória (MTK, Marso) 6:1, 6:1, és Berényi Eszter, Csibrák Antónia (Tenisz Műhely, SZVUK)-Dinnyés Lili, Eperjesi Kata (Paks, Pillangó) 6:1, 6:4

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline