search
A lányok folytathatják, a fiúk nem jutottak tovább
A lányok folytathatják, a fiúk nem jutottak tovább

Fantasztikus játékkal jutott tovább a korosztályos csapat Európa-bajnoki selejtezőkből az U18-as magyar leányválogatott. A másik három együttes viszont búcsúzni kényszerült.

A korosztály szövetségi edzője, Gulyás István a téli Winter Cup-sorozat után elégedettlen volt, most dicsérően nyilatkozott a fiatalok teljesítményéről.

Gy. Szabó Csilla írása * Négyből egy válogatottunk jutott tovább az U16-os és U18-as teniszcsapatok Európa-bajnoki selejtezőjéből. Ahogy a pillanatnyi erőviszonyok szerint arra számítani lehetett, az idősebbek voltak eredményesebbek, a fiúk és a lányok egyaránt a harmadik helyen végeztek, míg a fiatalabbak mezőnyében mindkét együttes hatodik lett.

Igaz, Gulyás István, a két korosztály szövetségi edzője, éppen fordítva tippelt volna a rajt előtt.

− A tizennyolc év alatti lányok ritka erős csoportba kerültek, ezért azt hittem, hogy a fiúk fognak továbbjutni – kezdte értékelését a pénteken este befejeződött mérkőzéseket követően Gulyás István, aki szerint hajszálon múlott utóbbiak döntős helye, hiszen a házigazda németek ellen a döntő párosban meccs tie-breakben veszített a Fajta Péter, Velcz Zsombor magyar kettős, amelynek a második szettben már meccslabdája is volt. Egyetlen ponton múlott tehát a finálé. A leányok ugyanakkor a szerencsének is köszönhetik, hogy hétfőtől ismét pályára léphetnek, ezúttal Franciaországban, hiszen az ő csoportjukból három csapat jutott tovább. Bár, ha egyetértünk Gulyás Istvánnal abban, hogy a legerősebb ellenfelek ellen kellett bizonyítaniuk, Fortuna asszony segítsége máris igazságosabbnak tűnik. A játékosok teljesítményéről már nem is beszélve.

– Nagy Adrienn most már tizenegyedik hete versenyez folyamatosan, elképesztő, amit magára vállal. Győztes típus, nagyon örülök, hogy hátán viszi ezt az együttest – összegzett a szakvezető.

A fiatalabbakkal kapcsolatban Gulyás István elmondta, hogy Matkó Réka Kata betegsége miatt Kántor Anna és Bartha Panna az EYOF-ról érkezett Rakovnikba. S bár az azarbajdzsáni kemény pályás mérkőzések miatt nem is voltak a csehországi salakra felkészülve, mégis kitettek magukért, s a sérülése miatt nem teljes értékű játékosként pályára lépő Szabanin Natália mellett, az osztrákok elleni győzelmet gyakorlatilag a két 2004-es születésű fiatalnak volt köszönhető. Az U14-es fiúk mezőnyében az ellenfelek erejére hívta fel a szakember a figyelmet. A második helyen végzett szerbek egyik játékosa például ITF 1-es kategóriás versenyt nyert a közelmúltban, miközben a magyarok ebben a korban még nem büszkélkedhetnek hasonló eredményekkel. Ezért is tartja fontosnak a levonható tapasztalatokat Gulyás István:

− Az európai csapatverseny jelentősége éppen az, hogy erősebb ellenfelekkel mérkőzhetnek játékosaink, amiből nagyon sokat tanulhatnak. Boros Attila a svájciak ellen például egy több mint háromórás mérkőzést nyert meg. Az egész csapat jobban játszott, mint télen és bevallom, hogy most elégedett vagyok az eredménnyel. A Winter Cup idején volt egy kis csalódottság bennem, a salak viszont kedvez nekünk, hiszen nincs olyan ütőerőnk és szervánk, mint a kontinens legjobbjainak. Az mindenesetre jól megfigyelhető volt, hogy már a 16 éven aluliak mezőnyében is szinte úgy játszanak az éljátékosok, mint a felnőttek. Nekünk is ezt a színvonalat kéne utolérnünk.

A franciaországi döntőbe jutott U18-as leánycsapatunk esetében utóbbi mondat nem igazán állja meg helyét, ők maguk is az élmezőnyhöz tartoznak. Különösen az idén Ausztráliában, junior Grand Slam-viadalt nyert Nagy Adrienn, aki két egyes győzelmével megalapozta együttese harmadik helyezését.

− Adri ismét megtalálta a Melbourne-ben és a FED-kupa meccsen tőle látott formát, pedig a továbbjutás miatt a jövő hét már a tizenkettedik versenyzéssel töltött hét lesz − mondta el honlapunknak edző-édesapja Nagy Tamás, aki az U18-as válogatott kísérője volt az olaszországi selejtezőtornán, s lesz a döntőben is. – A fáradtság és a kimerültség egyértelműen látható volt a lányokon. Drahota-Szabó Dorka is nagy menetelésen van túl, ő ráadásul az utolsó mérkőzés előestéjére rosszul is lett, ezért az egyesbe be sem állítottam. Szerencsére a párost nagy küzdelemben, hősiesen hozták, így lett meg a harmadik hely.

A szakember szerint az igazsághoz azonban az is hozzá tartozik, hogy a spanyolok ellen néhány ponton múlt csupán a győzelem, a két korosztályos top 50-es játékos ellen. Dorka és Adrienn egyaránt három szettben veszített. Utóbbinak az első meccslabdánál szakadt el a húrja, a második pedig egy vonalon megpattanó szerencsétlen ponttal úszott el.

− Fantasztikus meccs volt, kár, hogy nem sikerült nyerni. Ezért mondom, hogy szép teljesítmény a harmadik hely, de egy kis szerencsével még előbb is végezhettünk volna. Hétfőtől jön a döntő, ahol bármi megtörténhet, különösen ilyen játékkal – terelte a szót az újabb feladatra Nagy Tamás.

A pénteki, továbbjutást jelentő találkozóra Nagy Adrienn a fáradtság miatt már úgy állt oda, hogy lecsapja ellenfelét a pályáról, s amilyen gyorsan csak tudja, lezárja a mérkőzést. Az elhatározást tett követte, s valóban nekiesett az olasz leánynak, s két szettben leütötte a pályáról. A mindent eldöntő páros nagy izgalmak között zajlott, s végül boldogan, de teljesen kimerülve roskadt egymás karjaiba Adrienn és Dorka.

A shownak azonban folytatódnia kell, a várva várt pihenő még nem jött el. Hétfőtől a kontinentális döntő következik, a franciaországi Granville városában.  

 

SUMMER CUP. CSAPAT EURÓPA-BAJNOKSÁG. SELEJTEZŐK.

U16.

Fiúk. A csoport. Mannheim (Németország)

Nagy Britannia− Magyarország 2-1. Derrick Chen−Drágár Péter 6:0, 6:2, Jack Pinnington Jones−Kalocsai Péter 6:4, 6:7(4), 6:2, Derrick Chen, Lui Maxted−Boros Attila, Drágár Péter 6:1, 6:7(5), 11:13. Helyosztók 5-8. helyért: Magyarország−Svájc 2-1. Boros Attila−Till Brunner 3:6, 7:6(1), 6:3, Kalocsai Péter−Mika Brunold 6:7(3), 6:1, 2:6, Drágár Péter, Kalocsai Péter−Mika Brunold, Dylan Dietrich 6:1, 7:5. 5-6. helyért: Szlovákia−Magyarország 2-1. Norbert Marosik−Boros Attila 3:6, 3:6, Peter Nad−Drágár Péter 7:5, 7:6(9), Norbert Marosik, Peter Nad−Boros Attila, Drágár Péter 5:7, 6:4, 6:4.

Végeredmény: 1. Nagy-Britannia 2. Szerbia 3. Németország ... 6. Magyarország (Kalocsai Péter, Drágár Péter, Boros Attila, kapitány: Gulyás István)

U16-os fiúkU16-os fiúkU16-os fiúk

Leányok. A csoport. Rakovnik (Csehország)

Csehország−Magyarország 3-0. Linda Noskola− Kántor Anna 6:2, 6:0, Darja Vidmanova−Szabanin Natália 6:4, 6:2, Linda Noskova, Barbora Palicova−Bartha Panna, Kántor Anna 6:3, 6:1. Helyosztók 5-8. helyért: Magyarország−Ausztria 2-1. Kántor AnnaSophia Wurm 7:5, 6:3, Szabanin Natália−Elena Karner 2:6, 6:3, 2:6, Bartha Panna, Kántor Anna−Elena Karner, Laura Pasterik 3:6, 6:2, 10:3. 5-6. helyért: Hollandia−Magyarország 3-0. Anouk Koevermans−Bartha Panna 6:4, 6:2, Melissa Boyden−Kántor Anna 6:4, 6:0, Melissa Boyden, Bente Spee−Bartha Panna, Kántor Anna 2:1 feladva.

Végeredmény: 1. Csehország 2. Fehéroroszország, 3. Bosznia-Hercegovina … 6. Magyarország (Szabanin Natália, Kántor Anna, Bartha Panna, kapitány: Szatmáry Adrián)

 Summer Cup 2019 U16 leányokSummer Cup 2019 U16 leányokSummer Cup 2019 U16 leányok

 

U18.

Fiúk. C csoport. Todi (Olaszország)

Németország−Magyarország 2-1. Nino Ehrenschneider−Fajta Péter 6:2, 3:6, 2:6, Milan Welte−Makk Péter 6:4, 6:3, Nino Ehrenschneider, Christopher Frantzen−Fajta Péter, Velcz Zsombor 4:6, 7:6(6) 10:5. A harmadik helyért: Magyarország−Horvátország 2-0. Velcz Zsombor−Borna Devald 6:4, 6:0, Fajta Péter−Roko Horvat 6:0, 1:6, 6:3.

Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Németország, 3. Magyarország (Makk Péter, Fajta Péter, Velcz Zsombor, kapitány: Palágyi Miklós)

Summer Cup 2019 U18 fiúkSummer Cup 2019 U18 fiúkSummer Cup 2019 U18 fiúk

Leányok. B csoport. Maglie (Olaszország)

Magyarország−Horvátország 2-1. Drahota-Szabó Dorka−Sara Zalukar 6:0, 7:6(3), Nagy Adrienn−Tara Wurth 6:4, 7:5, Drahota-Szabó Dorka, Jánosi Luca− Laura Masic, Sara Zalukar 1:6, 3:6. ElődöntőSpanyolország−Magyarország 2-0. Marta Custic−Drahota-Szabó Dorka 4:6, 6:1, 7:6(3), Ane Mintegi del Olmo−Nagy Adrienn 2:6, 7:6(3) 6:4. A harmadik helyért: Magyarország−Olaszország 2-1. Jánosi Luca−Elisabetta Cocciaretto 1:6, 2:6, Nagy Adrienn 6:3, 6:3, Drahota-Szabó Dorka, Nagy Adrienn−Elisabetta Cocciaretto, Federica Rossi 7:5, 2:6, 12:10.

Végeredmény: 1. Spanyolország, 2. Nagy-Britannia, 3. Magyarország (Nagy Adrienn, Jánosi Luca, Drahota-Szabó Dorka, kapitány: Nagy Tamás)

Summer Cup 2019 U18 leányokSummer Cup 2019 U18 leányokSummer Cup 2019 U18 leányok

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline