search

Folytatta a selejtezőből indult csodás menetelését Balázs Attila (ATP 203.), aki a szerb színekben indult 3. kiemelt Györe Laci (ATP 32.) ellen nyert két szettben az 524 ezer euró összdíjazású umagi ATP-torna elődöntőjében, s bejutott a fináléba.

Korábban egyszer jutott el a legjobb négyig ATP-tornán, még 2012-ben Bukarestben, finálét azonban most játszhat először.

Az elmúlt hónapokban bravúrt bravúrra halmozott Ati, salakon és a wimbledoni füvön egyaránt remekelt, s a horvátországi teljesítménye előtt is le a kalappal, hiszen felkvalizta magát a selejtezőből - két éve ezt már szintén megtette, ám ezúttal nem állt meg a menetelésben, s karrierje legjobb eredményét elérve döntőt játszhat (mostanáig a 2012-es bukaresti tornán elért elődöntős szereplés volt az ATP-rekordja).

Vasárnap az umagi laguna szélén álló kagylóhéj-stadionban a tornagyőzelemért teniszezhet. Az már biztos, hogy hétfőtől a Top150 között jegyzik, pályafutása legjobb helyezését elérve. (eddig rekordja 2010-ből való, akkor a 153. helyen állt)  Hogy pontosan hanyadik pozícióban, az függ a finálé végeredményétől.

Szombaton újabb bravúrral, a 3. helyen kiemelt szerb Györe Lászlót (Laslo Djere) két szettben legyőzve bejutott a döntőbe az 524 ezer euró (168 millió forint) összdíjazású umagi salakpályás férfi tenisztornán.

A világranglistán 203. Balázs Attila a selejtezőből jutott fel a főtáblára (két év után először), ahol előbb hét meccslabdát hárítva verte a horvát Galovicot (197.), majd a 6. kiemelt szerb Krajinovicot (52.) és az olasz Travagliát (105.) búcsúztatta - egyaránt két óránál hosszabb meccseken.

A zentai magyar-szerb Györe ellen egyszer játszott eddig: 2017-ben, a genovai challengertorna nyolcaddöntőjében 6:3, 6:3-ra verte. A statisztika tehát kedvező, ám vetélytársa azóta nagyot lépett előre, februárban megnyerte a riói salakpályás viadalt, és jelenleg már 32. az ATP-rangsorban.

Ati nem törődve az esélyekkel már az első játékban brékelte ellenfelét, majd 3:1-es vezetésénél újra elvette a 24 esztendős rivális adogatójátékát. A saját szervagémjeit viszonylag magabiztosan hozta - Györe mindhárom bréklabdáját hárította -, s ennek köszönhetően 40 perc elteltével szettelőnybe került.

Kevés hiányzott ahhoz, hogy a második játszma is hasonlóan induljon, mint az első, Balázsnak több bréklabdája is volt, Györe azonban végül ha nehezen is, de hozta az adogatását. A magyar játékos továbbra is stabilan szervált, majd a harmadik gémben ismét sikerült brékelnie vetélytársát, s előnyét megtartva 3:1-re, majd 4:2-re elhúzott. A hetedik játékban ismét elvette a zentai teniszező adogatását, azaz 5:2-nél már a meccsért adogathatott, de ezúttal megremegett. A maratoni játék elején volt egy mérkőzéslabdája, de a folytatásban már ellenfele irányított, aki ötödik bréklabdáját kihasználta. Legközelebb 5:4-nél szerválhatott a meccsért Balázs, aki ezt a játékot 15-40-ről fordította meg, és összességében harmadik lehetőségét már kihasználva megnyerte az összecsapást.

A találkozó 1 óra 38 percig tartott.

A vasárnap este nyolckor kezdődő döntőben a szerb Dusan Lajovic (36.)  vár majd Attilára. 

Elődöntők:
Balázs Attila - Györe László (Laslo Djere, szerb, 3.)   6:2, 6:4
Lajovic (szerb, 4.) - Caruso (olasz)                              7:5, Caruso feladta

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline