search
A 45 év feletti férfi párosok eredményhirdetése
A 45 év feletti férfi párosok eredményhirdetése

Debrecenben a Mozgó Cívisért Közhasznú Egyesület és a DUSE (Debreceni Utánpótlás Sport Egyesület) immár második alkalommal adott otthont a szenior vidékbajnokság mérkőzéseinek.

Hasonlóan az elmúlt esztendőhöz, ismét jól sikerült versenyt rendeztek a DEAC Dóczy József utcai sporttelepének pályáin.

Kollár László, a viadal fő szervezője, versenyigazgató honlapunknak elmondta, hogy mintegy százhúsz résztvevővel zajlott a vidékbajnokság, sok mérkőzésen csak a szuper tie break döntött a győztesről. A tavalyi évhez hasonlóan ismét nagyon jó volt a hangulat, hozzájárult ehhez a helyszínen főzött vadpörkölt is.

– Azt tervezzük, hogy 2020-ra is megpályázzuk a vidékbajnokság rendezését – mondta a tenisz-palya.hu érdeklődésére Kollár László.

Férfi egyes
35+: 1. Mirgay Zsolt, 2. Szombati Zsolt (döntő: 6:1, 6:2), 3. Jakab Zsolt és Kiss Lóránt
45+: 1. Imri István, 2. Csontos Mihály (döntő: 3:6, 6:3, 10-7), 3. Csomor Krisztián és Megyeri Ákos
50+: 1. Kertész Attila, 2. Cseke Csaba Gábor (döntő: 6:1, 6:1), 3. Ébert Tamás és Hortea László
55+: 1. Feke Mihály, 2. Kovács Zoltán (döntő: 6:2, 6:3), 3. Mag Zoltán és Ulbrecht Gábor
60+: 1. Szekrényes Zsolt, 2. Sákovics Péter (döntő: 6:2, 6:2), 3. Halasi Csaba és Amberger Árpád
65+: 1. Dürgő György, 2. dr. Géczy Béla (döntő: 6:0, 6:4), 3. Kabay Tibor és Juhász Lajos
70+: 1. Lelkesi József, 2. Sápi István (döntő: 6:1, 6:3), 3. Jerry Swank és Cseke Sándor
75+: 1. Pohly Ferenc, 2. Szalay Miklós (döntő: 2:6, 7:5, 10-8), 3. Berecz István és dr. Szentkirályi István
80+: 1. Nagy István, 2. Végvári Tibor (egymás ellen: 7:6, 3:6, 10-1), 3. Banda István

Férfi páros:
35+: 1. Kovács Attila Csaba, Mirgay Zsolt, 2. Csontos Mihály, Szombati Zsolt (egymás ellen: 5:7, 6:2, 10-3), 3. Egri László, Jakab Zsolt.
45+: 1. Magyar Attila, Szekrényes Zsolt, 2. Ferencfalvi Kálmán, Imri istván (egymás ellen: 4:1, 4:0), 3. Cseke Csaba, Cséke Zsolt, 4. Papp László, Szabó Tibor
55+: 1. Hortea László, Ulbrecht Gábor, 2. Burai István, Halasi Csaba (a döntőben: 4:6, 6:3, 10-8), 3. Czinege István, Kovács Zoltán és Matécsa Zoltán, Sákovics Péter
65+: 1. Szűcs Lajos, Tőkészki Bertalan, 2. Dürgő György, Máthé András (egymás ellen: 3:5, 4:2, 10-7), 3. dr. Molnár László, Néger István, 4. Cseke Sándor, Nagy Márton
75+: 1. Pohly Ferenc, Vitályos Iván, 2. Szalay Miklós, dr. Szentkirályi István (egymás ellen: 2:4, 5:3, 10-3), 3. Nagy István, Végvári Tibor és Kiss Dezső, Székely István

Női egyes
35+: 1. Szekrényes Emese, 2. Sápi Zsófia (egymás ellen: 6:3, 3:6, 11-9), 3. Szekrényes Gyöngyi
55+: 1. Bogár Szabó Éva, 2. Nádori Katalin (egymás ellen: 6:0, 6:0), 3. Burkus Erika
65+: 1. Szűcs Mária, 2. dr. Péterfy Erzsébet (egymás ellen: 6:2, 6:0), 3. Gouth Edit, 4. Nagy Mártonné

Női páros:
35+: 1. dr. Bágyi Kinga, Sápi Zsófia, 2. Mirgayné Tamás Marianna, Tamás Gabriella (egymás ellen: 4:2, 4:0), 3. Halász Krisztina, Szabóné Salamon Ágnes
50+: 1. Szűcsné Gacsó Ibolya, Rektor Erzsébet, 2. Szűcs Mária, Tályai Márta (egymás ellen: 5:4, 4:2), 3. Kovácsné Szabó Éva, Thurzó Judit, 4. Juhászné Emőke, Nagy Mártonné

Vegyes páros
35+: 1. Szekrényes Emese, Szekrényes Zsolt, 2. dr. Bágyi Kinga, Csontos Mihály (a döntő: 4:2, 4:5, 10-8), 3. Szekrényes Gyöngyi, Magyar Attila és Tamás Gabriella, Juhász Zsolt
60+: 1. Bogár Szabó Éva, Sákovics Péter, 2. Nádori Katalin, Fehérváry Sándor (a döntő: 4:0, 4:0), 3. Thurzó Judit, Nagy Márton és Szűcs Mária, Juhász Lajos

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline