search

A genfi székhelyű, érdekvédelmi szervezet, a United Tennis öttagú vezetőségének Argyelán Csilla személyében magyar tagja is van.

Az ITF május 23-i szabálymódosítása, amely részben visszaállította a korábbi rendet a 15 és 25 ezer dolláros viadalokon 2019 augusztusában lép életbe, s minden bizonnyal a játékosok önszerveződésére adott válasz.

A nonprofit szervezet határozottan kíván fellépni a teniszezőket zaklató fogadóbandák ellen.

 

Gy. Szabó Csilla írása * A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) idén bevezetett, és a legjobbak közé jutást akadályozó új szabályok elleni átfogó tiltakozás, úgy tűnik, május végén eredményre vezetett. A változtatásokat alaposan szemügyre vevők azonban úgy gondolják, igencsak pirruszi ez a győzelem. Az engedmények valójában nem sokat változtatnak a jelenlegi előnytelen helyzeten, miközben a kezdeti elégedettlenség nyomán összekovácsolódni látszó játékosok érdekképviseleti kezdeményezései lankadni látszanak.

A pozitívumok közé sorolható, hogy ismét 48-as lett a kvalifikációs tábla minimális nagysága, és ismét lehet ATP- illetve WTA pontot nyerni a 25 ezres döntőjén kívül és a 15 ezer dollár összdíjazású ITF-versenyek egészén is. Igaz, az utóbbin augusztus 5-től számításba vehető 10-10 pont kevesebb, mint a korábban a férfiaknál kiosztott 18, vagy a hölgyeknél megszerezhető 12 volt. S bár a szabályváltozások eredményeképpen a tornák között kialakult aránytalanságok két hónap múlva talán enyhülnek majd, világosan látható, hogy aki nagyobb lépést akar tenni, annak négy-öt tizenötezres tornát mindenképpen nyernie kell. Ez pedig ismét pénz, pénz és még több pénz kell. Mármint a játékosok részéről, akik tornáról tornára járva küzdenek azért, hogy minél jobb pozíciókba juthassanak, biztosítva ezzel egzisztenciájukat.

A januári szabályváltoztatások miatti tiltakozáshullám hívta életre a United Tennis elnevezésű mozgalmat, amely nemrégiben hivatalos formát is öltött. 2019 május 6-án, genfi székhellyel, nemzetközi nonprofit szervezetként alapították meg az ATP és a WTA gondoskodását nem élvező, ITF-viadalokon szüntelen versenyző többség érdekképviseletét. A Bruno Vandenbroucke elnök által vezetett ötfős csapatban Kerstin Pecki, Maria Patrascu és Pauline Wuarin neve mellett egy magyar is feltűnik, mégpedig Argyelán Csilláé, aki az első perctől kezdve kiállt a játékosok jogai mellett.

A probléma korántsem újkeletű, a szabálymódosítás csak felerősítette a korábban is tapasztalható elégedettlenséget. Az ITF-tornákon versenyző körülbelül 14 ezer játékosból mindössze 600 tudja ugyanis pozitív mérleggel zárni az évét, a többiek számára egyértelműen veszteséges üzlet a tenisz. Pedig ahhoz, hogy a csúcson sztárok lehessenek, ahhoz a széles bázisra is szükség van. És ezt a „menők” közül is sokan megértették, ezért állt határozottan a szervezet mellé többek között Jevgenyina Linyetszkaja (WTA 35.-2005) és Veszna Dolonc (WTA 84.-2013) is.

„Nem volt könnyű az alapítás, több, mint öt órás értekezletre volt szükségünk hozzá, de a demokratikus működési elvek már csak ilyenek – avatta be honlapunkat a szervezet létrehozásának kulisszatitkaiba az MTK korábbi válogatott játékosa, a jelenleg Prágában élő Argyelán Csilla, aki 2015-ben a WTA 475. helyezettjeként érte el legjobb rangsorát. Egy hosszabb sérülés után visszatérve jelenleg 743. az ITF összevetésében.

– Nem véletlenül választottuk Genfet székhelyül, a lausanne-i Nemzetközi Sport Döntőbíróság (CAS) közelsége volt mellette a legfontosabb érv. S bár üdvözöltük a május végi változásokat, úgy érzem, túl lassan mennek a dolgok és a versenyzők kiszolgáltatottsága nem sokat változott. A szervezet létrehozása ugyanis korántsem csupán a ranglistapontok számáról szól, a WTA-n és az ATP-n kívülre rekedt játékosok érdekvédelme még ennél is fontosabb.

A magyar játékos szerint nagyon is ráfér a támogatás a versenyeket magányosan járó teniszezőkre, akiket az ITF-viadalokon nem mindig várnak ideális feltételek. A versenykörülmények javítása mellett, azonban még sok, egyelőre kidolgozásra váró tervük van.

Argyelán Csilla szerint ugyanakkor az is nagy hiba volt, hogy a kisebb tornák is bekerültek a fogadási rendszerekbe. Ő maga is számtalan fenyegető üzenetet kapott egy elvesztett vagy éppen megnyert mérkőzését követően.

– Bár a szabályok szerint jelentenünk kell minden ilyen jellegű megkeresést, soha nem hallottam arról, hogy a nemzetközi szövetség egyetlen zsarolót is leleplezett volna. A sportolói oldalamat ezért is szüntettem meg, a személyes profilomat pedig zárttá tettem, de még így is átszivárognak hozzám a rosszindulatú üzenetek. Az egész sportág jövőjére nézve veszélyesnek tartom ezeket a fogadásokat, éppen ezért minden tőlünk telhetőt megteszünk a játék tisztaságának megőrzése érdekében – utalt Argyelán Csilla a fontossági sorrend élén álló kérdésre, amelyet az új érdekképviseleti szervezet, a United Tennis a közeljövőben mindenképpen napirenden kíván tartani. A vezetőség már a megalapítás pillanatában kijelentette: a sportág demokratizálását tartja szem előtt, mindenkinek meg kell adni a jogot arra, hogy tiszta és becsületes körülmények között játszhasson, és tehetsége legjavát érvényesíthesse.

Az ITF május 23-án tett egy lépést a régi szabályok visszaállítása felé. Kérdés, ezzel kifogják-e a szelet a változásokat sürgetők vitorlájából, vagy épp ellenkezőleg, erősítik az egységre vágyó játékosok összetartozását? 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline