search

 Nadal tizenkettedik Roland-Garros elsősége valóban nagy szám, de mi Babos Tímea második Grand Slam-trófeájának örülünk.

Timi a francia Kristina Mladenovic társaként két játszmában, hetven perc alatt legyőzte a Tuan Jing-jing, Cseng Szaj-szaj kínai duót a francia nyílt teniszbajnokság női páros versenyének döntőjében, így a tavalyi Australian Open után a második közös Grand Slam-győzelmüket ünnepelhették.

A kétszeres világbajnok Babos Timi nyolcadjára játszott Grand Slam döntőt, s másodszor jutott a csúcsra. Ez volt 22. páros WTA-elősége.

Mladenovic hétfőtől az első, Babos pedig a második lesz a páros WTA-világranglistán.

 

A párizsi versenyen 2. helyen kiemelt magyar, francia duó sorozatban harmadik Grand Slam-döntőjére készült, az előző kettőt azonban elvesztette (Wimbledonban és idén Ausztráliában is kikapott a fináléban). Mladenovic már megízlelhette a siker ízét a Philippe Chatrier Stadionban, 2016-ban ugyanis honfitársával, Caroline Garciával elhódította a serleget.

A párosban kétszeres WTA-világbajnok Babost az is motiválhatta, hogy ő az első magyar teniszező, aki juniorként és a felnőttek között is legalább egyszer bejutott valamennyi Grand Slam-torna fináléjába.

A Roland Garroson korábban csak egyszer, 1986-ban volt magyar döntős női párosban. Akkor Temesvári Andrea és Martina Navratilova a Steffi Graf, Gabriela Sabatini kettőst verte 6:1, 6:2-re.

A 26 éves Babos Tímea 22. tornagyőzelmét aratta párosban, ez a második Grand Slam-diadala, és ő az első magyar női játékos, aki a profik között két GS-címet nyert. A magyar-francia páros a trófea mellé összesen 580 ezer eurót (186 millió forint) kapott sikeréért.

A győztes duó tagjai közül Mladenovic hétfőtől az első, Babos pedig a második lesz a páros WTA-világranglistán.

– Szerencsére már jó néhány Grand Slam-döntőt játszhattam, és mindegyik nagyon speciális volt. Előfordult, hogy esélytelenek voltunk, mint a Williams nővérek ellen, vagy a Sara Errani, Roberta Vinci olasz párossal szemben. Tavaly meccslabdáról ment el a US Open-döntő, az idén fájdalmas volt az Australian Open elveszített fináléja... Örülök, hogy azt a meccset nem tragédiaként fogtuk fel, hanem tanultunk belőle, és még közelebb hozott minket egymáshoz. Most úgy léptünk pályára, hogy mi voltunk az esélyesek, de nem izgultuk el. Az első pillanattól kezdve próbáltuk uralni a mérkőzést, a saját játékunkat rájuk erőltetni. Ez fontos is volt, mert amint némi teret engedtünk nekik, nagyon jól teljesítettek, nem ijedtek meg a lehetőségtől.

A férfi döntőben Rafael Nadal begyűjtötte 12. Roland Garros-trófeáját (zsinórban 9. párizsi elsősége ez), miután a tavalyi fináléhoz hasonlóan most is nyert (ezúttal 6:3, 5:7, 6:1, 6:1-re) az osztrák Dominik Thiem ("civilben" Mladenovic barátja) ellen.

Női páros, döntő:
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 2.) - Tuan Jing-jing, Cseng Szaj-szaj (kínai) 6:2, 6:3

Babos Tímea tornagyőzelmei párosban:

2012 Birmingham (partner: Hszie Szu-vej, tajvani)
2013 Bogota (Mandy Minella, luxemburgi)
2013 Monterrey (Date-Krumm Kimiko, japán)
2013 Marrákes (Mandy Minella)
2013 Szucsou (Michaella Krajicek, holland)
2013 Taskent (Jaroszlava Svedova, kazah)
2014 Sydney (Lucie Safarova, cseh)
2014 Kuala Lumpur (Hao Csing-csan, tajvani)
2015 Dubaj (Kristina Mladenovic, francia)
2015 Marrákes (Kristina Mladenovic)
2015 Róma (Kristina Mladenovic)
2017 Sydney (Anasztaszija Pavljucsenkova)
2017 Rabat (Andrea Hlavackova, cseh)
2017 Quebec (Andrea Hlavackova)
2017 Taskent (Andrea Hlavackova)
2017 Moszkva (Andrea Hlavackova)
2017 Szingapúr, világbajnokság (Andrea Hlavackova)
2018 Australian Open (Kristina Mladenovic)
2018 Birmingham (Kristina Mladenovic)
2018 Szingapúr, világbajnokság (Kristina Mladenovic)
2019 Isztambul (Kristina Mladenovic)
2019 Roland Garros (Kristina Mladenovic)

A Roland Garros magyar bajnokai:
Juniorok:
2003: fiú páros - Balázs György (társa: Dudi Szela, izraeli)
2005: lány egyes - Szávay Ágnes
2005: lány páros - Szávay Ágnes (társa: Viktorija Azarenka, fehérorosz)
2010: lány páros - Babos Tímea (társa: Sloane Stephens, amerikai)
2017: fiú páros - Piros Zsombor (társa: Nicola Kuhn, spanyol)
Felnőttek:
1948: férfi egyes - Asbóth József
1958: női egyes - Körmöczy Zsuzsa
1981: férfi páros - Taróczy Balázs (társa: Heinz Günthardt, svájci)
1986: női páros - Temesvári Andrea (társa: Martina Navratilova, amerikai)
2019: női páros - Babos Tímea (társa: Kristina Mladenovic, francia)

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline