search
Szavazás, még a közgyűlés első félidejében, Budapesten - Fotó: MTSZ
Szavazás, még a közgyűlés első félidejében, Budapesten - Fotó: MTSZ
Számos jelzővel illették az MTSZ döntését a közgyűlés folytatásának kihelyezéséről. Mi maradjunk annyiban: szokatlan és barátságtalan. Leginkább azért, mert a központi helyről, Budapestről való elköltöztetés lehetetlen helyzetbe hozott, akár ötszáz kilométeres odaútra kényszerített sok tagot.
Már aki tudta vállani a tortúrát.
 
Április 16-án, Budapesten a közgyűlés utolsó két napirendi pontját nem tudták megtárgyalni, miután a  tanácskozás menet közben határozatképtelenné vált. 
 
A folytatást az MTSZ az ország legkeletibb szegletébe, Békéscsabára helyezte ki. A miértről, s a döntés körülményeiről hat nappal ezelőtt írásban kérdeztük a kommunikációs igazgatót, de válasz nem érkezett.
 
Április 30-án viszont megjelent egy közlemény:
„A Magyar Tenisz Szövetség ezúton tájékoztatja a Tisztelt Tagságot, hogy az adminisztratív ellenőrzést követően a tagszervezetek által határidőre leadott képviselői jogosultsággal rendelkező küldöttek létszáma az MTSZ május 2-i rendkívüli közgyűlésére 203 fő.”
 
Az első közgyűlésen 219 tag jelenlétében kezdődött a tanácskozás, úgy tűnik tehát, a Nagy Utazás nem riasztotta el a teniszsport ügyeit figyelemmel kísérőket. 
 
Napirend:
1. 2018. évi pénzügyi jelentés, egyszerűsített beszámoló, közhasznúsági jelentése
2. 2019. évi költségvetés tervezet
 
Békéscsaba, 2019. május 2.
 

12.30: két autóbusszal befutott a fővárosból a Tiszta Tenisz reformcsoport küldöttsége.

12.50: nagy tömeg a regisztrációnál.

13.01: noha az első közgyűlésen majd' fél órát vártak a kezdéssel, hogy a regisztrációs pultoknál állók bejussanak a terembe, ezúttal nem így történt. Richter Attila főtitkár bejelentette, hogy a kezdés hivatalos időpontjáig 94-en adták le jelentkezésüket, így - mivel a 308 jogosult szavazat esetében 155 a határozatképeség 50 százalék+1 limitje - ezért a rendkívüli közgyűlést határozatképtelennek nyilvánította, s 13.30 órára módosította a kezdést. Ekkor már a jelenlevők számától függetlenül megtartható a közgyűlés, s határozatai érvényesek lesznek.

12.25: a rendezvényközpont bejáratán kívül is állnak még bejutásra várakozók.

13.40: Szűcs Lajos MTSZ-elnök megnyitja a rendkívüli közgyűlést. Bejelenti, hogy végül 192-en vették fel a regisztrációs lapot, ennyien szavazhatnak.

A 2018-as pénzügyi jelentés, egyszerűsített beszámoló és a közhasznúsági jelentés című napirendi pontnál Richter Attila főtitkár tett kiegészítést az éves beszámolóhoz. Elmondta, az MTSZ összes bevétele 4,672 Mrd forint volt, szinte teljes mértékben állami támogatásból. Részletesen ismertette a különböző költségtételeket.

Hozzászólások


Sávolt Attila: Pintér András volt DK-kapitány kérdését tolmácsolta, aki az első közgyűlés után igen durva választ kapott az elnöktől. Szűcs Lajos tagadta, hogy ilyen szavakat mondott volna. Sávolt megkérdezte még, hogy tudomása szerint a szövetségnek 707 millió forint rövid lejáratú tartozása állt fenn 2018 december 31-i állás szerint. Készült-e könyvvizsgálói jelentés a mérleghez?

Kapros Anikó:
- Miből tevődik össze a kötelezettség? Kinek tartoznak? Mikor s miből törlesztenek?

Horváth Csaba:
- Haladjunk a napirendi pontokkal. Gyorsítsunk.

Timm Riegert:
- Kérdezünk, de senki nem felel. Infrastrukturális kérdések sorjáznak. Igaz-e hogy Siófok kapott 250 millió támogatást, úgy, hogy az MTSZ tudta, hogy nem működik a klub.

Egy úr, aki nem mutatkozik be, de sürgeti a továbblépést. Szavazzunk, s ne kérdezgessünk - mondta Debreceni Péter (Real Team, Debrecen).

Hamar Gábor azt sérelmezte, miként fordulhatott elő két hete, hogy a siófoki Fodor úr úgy szavazhatott, hogy nem is működteti teniszklubját, miközben Fucsovics nyíregyházi nevelőklubját azért zárták ki, mert néhány tízezer forintot nem fizetett be. 

Molnár Krisztián elmondja, hogy dupla annyi volt a pesti ATP250-es tornának a büdzséje, mint a szófiainak. Kérdéseket tesz fel a WTA torna költségvetésével kapcsolatban is. A NEK-en és azon kívül edző fiatalok egyenlő lehetőségeiről kérdez, edzések, anyagi támogatások területén.

Sági István:
- A szövetség beszámolója kifejezetten jó. A legutóbbi közgyűlésen az ellenzék elmenekült a közgyűlésről, csak azért, hogy meghekkelje a közgyűlést. Miért nem akkor kérdeztek? Van egy látható többség a szövetségben, el kell fogadni a döntéseiket.

Folyamatos közbekiabálások, illetve vastapsok, attól függően, melyik oldal ért egyet az aktuális felszólalóval.

Marosi Katalin:
- Feltettünk vagy tíz kérdést, s egyikre sem kaptunk választ. Sem a múltkor, sem most. Hogyan tudjuk felelősségteljesen megszavazni az MTSZ-beszámolót? Az infrastrukturális fejlesztés érint minden klubot, van-e kritérium, szabály, ami alapján megtörténik az elosztás. A szakmai kérdésekben sincsenek meghatározó kritériumok, ami alapján ezek a döntések megszületnek.

Átadja a kérdéseket, s kéri, kerüljön jegyzőkönybe e lista.

Richter Attila válaszai:
- A 707 milliós tartozás nem érinti a 2019-es költégvetést. Ám ez kétoldalú mérleg, s a bevételeink bőven meghaladják a tartozást. A beérkező pénzekből fizetjük a tartozásainkat. Tudomásom szerint Siófokon van még tenisz. Az infrastrukturális pénzek egyébként nem a mi döntésünk alapján születnek, hanem a minisztérium az illetékes. A NEK-es elosztással kapcsolatos kritikát elutasítja, mondván, hogy több éve működik, szakmai döntések alapján. Az interneten is elérhető az elbírálási mód 2013 óta.

A Tiszta Tenisz csoport tagjainak többsége, miután jelzi, hogy nem kapott válaszokat a kérdésekre, kivonul a teremből, még a szavazás előtt.

Az MTSZ elnöke bejelenti, hogy a szövetséget rágalmazók, téves információkat terjesztők ellen eljárást kezdeményeznek. Arról is tájékoztatta a közgyűlés résztvevőit, hogy Hamar Gábor ugyan próbált az MTSZ vezetésével egyeztetni, "ám amikor hívtuk az ATP-versenyre, azt üzente, nyilvános helyen nem hajlandó velük tárgyalni". Hamar határozottan cáfolta az elnök támadását.

A közgyűlés 125 igen szavazattal és 2 tartózkodással elfogadta a beszámolót.

Markovits László kért szót:

- Nem azokat a válaszokat kapjuk, amelyek ismeretében tudnánk dönteni. Számunkra ezek a válaszok nem elegendőek. A békét azzal tudjuk elérni, ha igazi válaszokat, s nem féligazságokat kapunk. Addig a terepen maradunk,  míg végre komolyan vesznek bennünket, s nem hülyének. Azt kérjük, hogy legyen transzparens a szövetség.

Debreceni Péter:
- A magyar tenisztársadalomnak üzenem, az acsarkodásokkal csak a környező országok járnak jól. Legyen béke a teniszben, ez mindannyiunk érdeke.

Csordás Attila:
- Előfordulhat-e, hogy egy gyermekekkel foglalkozó kis teniszklub, amelyik korosztályos válogatott játékosokat nevel,  250 ezret kap, miközben Siófok, ahol nincs se klub, se pálya, 250 milliót...

A 2019-es költségvetés tervezetéről a szavazás végeredménye:
131 igen, 1 nem, 2 tartózkodás

Szűcs Lajos:
- Néhány napon belül meghívót  küldünk a legnagyobb nevelő egyesületek vezetőinek, hogy üljünk le közösen az utánpótlás-nevelés ügyéről beszélgetni. A teniszért akarunk dolgozni, s nem kérünk a gáncsoskodásból. Eljött a béke ideje a magyar teniszben. Köszönjük az ismételten belénk vetett bizalmat, amelyre építve újult erővel folytatjuk a csöndes, ugyanakkor sikeres munkát, amit eddig is tettünk.

Richter Attila:
- A szövetség szakmai párbeszédet kezdeményez a hazai tenisztársadalom minden szereplőjének bevonásával. Szeretnénk felállítani egy közös munkacsoportot, amelyben az MTSZ szakmai vezetése, a teniszellenzék képviselői, valamint az EMMI delegált tagjai is részt vennének, hogy ebben a professzionális keretben vitassuk meg a szakmai elképzeléseket, javaslatokat, a hazai tenisz érdekében, ami közös érdekünk – mondta a főtitkára. - Bízunk benne, hogy a tagság sokadik alkalommal egyértelművé tett döntését látva a teniszellenzék is nyitott lesz arra a jövőben, hogy szakmai alapokon, közösen dolgozzunk együtt a sportág további fejlődése érdekében – tette hozzá.

14.40: pontosan egy órával a kezdés után a rendkívüli közgyűlés lezárult.

*

Idézet a nepszava.hu  cikkéből:

Jogi útra terelik az ügyet

„Negyven éve benne vagyok a sport mozgalmakban, több szövetség képviselője is vagyok, ez idő alatt nem tapasztaltam ilyen fajta jogsértést. Az én véleményem szerint ez minden szempontból szabályellenes volt. A szövetség megengedte magának, hogy a szavazóbázisát idehívta, de nem regisztráltatta, hanem az utcán várakoztatta, majd amikor elkövetkezett a 13 órás időpont, s megállapították, hogy nem határozatképes a közgyűlés, akkor kiintettek és besétált a szavazóbázis a megismételt közgyűlésre. Innentől kezdve azt gondolták, hogy létszámtól függetlenül határozatképes a közgyűlés. Végül 192 főt regisztráltak és a 308 képviselőhöz képest a 155 főnél van a határozatképességi határ. Álláspontom szerint a határozatképes közgyűlésre vonatkozó szabályt kellett volna alkalmazni, azaz ha menet közben határozatképtelenné válik, akkor a döntések nem lehetnek érvényesek. A pénzügyi beszámolónál 155-nél jelentősen kevesebb volt az igenek száma, így határozatképtelenül szavaztak, így meglátásom szerint mindez érvénytelen. A megbízóim keresetet kívánnak indítani a bíróságon, ezeket bele fogjuk venni a keresetbe” – mondta el lapunknak dr. Sándor Elek ügyvéd, sportjogász.

 

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline