search

Játszmaveszteség nélkül lett a fedett pályás magyar bajnokság győztese Marozsán Fábián.

A Győri AC ifjú játékosa párosban is elsőként ért célba, az egyéni verseny döntőjében legyőzött Makk Péter oldalán.

A hölgyeknél a tapasztalt Arn Gréta a bajnoki címig vezető úton egy játszmát veszített, s az öt találkozón összesen 18 játékot engedélyezett vetélytársainak. Párosban a junior Australian Open-nyertes Nagy Adrienn és az ifjú Drahota-Szabó Dorka duója diadalmaskodott.

 

Az egykori WTA Top-50 játékos, Arn Gréta (39 esztendős) másfél évtizedes profiskodás után 2014-ben visszavonult, ám tavaly ismét versenyezni kezdett. Karrierje során kétszer nyert egyéniben WTA-tornát, emellett öt egyéni és négy páros ITF-tornagyőzelmet mondhat magáénak. Ezúttal magyar fedett pályás bajnoki címmel gyarapította trófeái számát, s mint dinamikus, erőteljes játéka jelezte - az esztendő nemzetközi versenyein is eséllyel próbálkozhat. Elsőként a most rajtoló budapesti WTA tornán, ahol az újdonsült magyar bajnoki címe jóvoltából a rendezőt megillető Wild Card segítségével indulhat a selejtezőben.

Egy biztos, a BOK-csarnok pályaborításával nem kell ismerkednie: az elmúlt öt napban volt alkalma kitapasztalnia a körülményeket.

A férfiak tornáján tarolt a Győri AC színeiben teniszező Marozsán Fábián, aki az egyéni fináléban első kiemeltként érvényesítette a papírformát, s jó mérkőzésen két játszmában győzött klubtársa, Makk Péter ellen, majd nem sokkal később a két ifjú immár egymás oldalán újabb aranyat szerzett a Rába-parti város klubjának.

 

HE-DO fedett pályás magyar bajnokság

FÉRFIAK

1. forduló:
Marozsán Fábián (GYAC, 1.) – Váradi Szabolcs (MTK) 6:1, 6:2
Buzonics Dominik (Tenisz Műhely) – Tili Balázs (Budaörs) 6:3, 6:2
Vörös Máté (MTK) – Sári Botond (Diego SC) 6:4, 6:2
Necz András (Metro RSC, 5.) – Kovács Milán (Fagyas TC) 7:6(4), 1:0, feladta
Fajta Péter (GYAC) - Zeljenka Martin (Fagyas TC, 4.) 6:0, 6:0
Velcz Zsombor (Match Point) – Hornung Iván (BBTC) 6:2, 3:6, 6:2
Kéki Márk (Panakor) – Kaszás Benjámin (Diego) 6:1, 6:3
Khin Dániel (MTK) – Varga Tóth Olivér (Budaörs, 6.) 6:1, 6:3
Szintai Dávid (MTK, 7.) – Koczka Patrik (CO-OP Star) 6:2, 6:0
Kis-Balázs Rafael (BBTC) – Héjjas Csongor (Piszkenet) 6:2, 6:1
Szebeni Dániel (Római TA) – Haunold Máté (MTK) 6:4, 7:6(6)
Balla Péter (Pasarét TK) – Cseresznyés Máté (MTK) 1:6, 7:6(2), 6:4
Kuhárszky András (Tálentum) – Dulganov Richárd (Budaörs, 8.) 7:6(4), 6:0
Kisantal Dominik (GYAC) – Dobák Bálint (UNIK SE) 6:2, 6:1
Makk Péter (GYAC) – Szellő Ádám (MTK) 6:1, 6:3
Szendrői László (Budaörs) – Bartakovics Marcell (Kőszeg, 2.) 4:6, 6:4, 7:6(10)

2. forduló:
Marozsán – Buzonics 6:3, 6:1
Vörös – Necz 6:2, 6:2
Velcz – Fajta 6:4, 6:1
Khin – Kéki 6:3, 2:6, 6:4
Szintai – Kis-Balázs 6:1, 6:2
Szebeni – Balla 7:5, 6:4
Kisantal – Kuhárszky 6:4, 6:2
Makk – Szendrői 6:3, 6:3

3. forduló:
Marozsán – Vörös 6:3, 6:2
Khin – Velcz 6:4, 6:4
Szintai – Szebeni 6:0, 6:2
Makk – Kisantal 6:2, 7:6(2)

Elődöntő:
Marozsán – Khin 6:4, 6:3
Makk – Szintai 6:2, 7:6(3)

A döntő:
Marozsán – Makk 7:6(5), 6:4

Férfi páros

1. forduló:
Kéki Márk, Vörös Máté (Panakor, MTK, 1.) – Miljanic Markó, Tildi Balázs (Match Point) 6:1, 6:0
Makk Péter, Marozsán Fábián (GYAC) – Szombathelyi Benedek, Zsigrai László (Game Tenisz, Match Point) 6:4, 6:2
Hornung Iván, Kuhárszky András (BBTC, Tálentum) – Balla Péter, Kaszás Benjamin (Pasarét TK, Diego SC, 4.) 6:3, 3:6, 11-9
Belkovics Achilles, Gubi Trisztán (MTK) – Boros Miklós, Páll Marcell (MTK, Tenisz P.) 6:3, 4:6, 10-8
Dulganov Richárd, Varga-Tóth Olivér (Budaörs) – Kenyeres Ádám, Nádasy Bence (Paksi SE, SZVUK SE) 7:5, 6:2
Czigler Bálint, Szebeni Dániel (Római TA, 3.) – Buzonics Dominik, Szellő Ádám (Tenisz Műhely, MTK) jn.
Cseresznyés Máté, Kisantal Dominik (MTK, GYAC) – Dienes Krisztián, Dienes Márk (Fővárosi Vízművek)
Fajta Péter, Velcz Zsombor (GYAC, Match Point) - Dobák Bálint, Haunold Máté (UNIK SE, MTK, 2.)  6:1, 6:3

2. forduló:
Makk, Marozsán – Kéki, Vörös 6:4, 6:3
Hornung, Kuhárszky – Belkovics, Gubi 6:1, 6:2
Czigler, Szebeni – Dulganov, Varga-Tóth 6:3, 3:6, 10-8
Cseresznyés, Kisantal – Fajta, Velcz 7:6(3), 2:6, 10-5

Elődöntő:
Makk, Marozsán – Hornung, Kuhárszky 6:2, 7:6(3)
Cseresznyés, Kisantal – Czigler, Szebeni 6:2, 6:1

Döntő:
Makk, Marozsán – Cseresznyés, Kisantal 6:3, 6:4

NŐK

1. forduló:
Jani Réka (MTK, 1.) – Toronyi Dominika (Budaörs) 6:0, 6:0
Jánosi Luca (GYAC) – Dávid Cintia (SZVUK SE) 6:3, 6:1
Zádori Réka (Kiskút SE) – Nagy-Békési Bíborka (GYAC) 6:3, 6:7(0), 6:4
Nagymihály Luca (Budaörs, 8.) – Matkó Réka (Future TT) 7:5, 3:6, 7:6(6)
Arn Gréta (MTK, 3.) – Punyi Anna (Budaörs) 6:0, 6:1
Fárbás Réka (MTK) – Bordás Patrícia (SZVUK SE) 6:1, 6:1
Buczkó Emma (Pécs 2000) – Mihálka Zsófia (Alfa TI) 6:3, 6:3
Drahota Szabó Dorka (Sportmánia, 7.) – Bartha Panna (Pécs VTC) 6:2, 6:3
Nagy Adrienn (MTK, 6.) – Kabina Kinga (Fortuna) 6:0, 6:0
Horváth Adrienn (Game Tenisz) – Reichert Lili (MTK) 6:1, 6:1
Szalai Réka (Game Tenisz) – Borsos Réka (MESE) 6:3, 6:1
Bukta Ágnes (MTK, 4.) – Szabó Laura (Gyöngy TSC) 6:0, 6:1
Kovács Zita (GYAC, 5.) – Csordás Boglárka (Panakor) 7:5, 6:1
Földeák Kata (MTK) – De Paola Viviana (Fortuna SE) 6:4, 6:0
Kántor Anna (MTK) – Müller Nikoletta (Budaörs) 6:2, 6:3
Molnár Kitti (Metro RSC) – Barta Boglárka (Fortuna SE, 2.) 6:2, 6:0

2. forduló:
Jani – Jánosi 6:2, 6:1
Zádori – Nagymihály 6:3, 7:6(2)
Arn - Fárbás 6:0, 6:0
Drahota-Szabó – Buczkó 6:3, 6:2
Nagy – Horváth 6:7(4), 6:4, 7:6(4)
Bukta – Szalai 5:1, sérülés
Kovács – Földeák 6:0, 6:0
Molnár – Kántor 6:3, 6:3

3. forduló:
Jani – Zádori 6:3, 6:3
Arn – Drahota-Szabó 6:1, 6:0
Bukta – Nagy 6:4, 6:4
Kovács – Molnár 6:2, 6:1

Elődöntő:
Arn – Jani 6:3, 1:6, 6:3
Kovács – Bukta 6:3, 6:3

Döntő:
Arn – Kovács 6:4, 6:0

Női páros


1. forduló:
Drahota-Szabó Dorka, Nagy Adrienn (Sportmánia, MTK, 1.)
bye
De Paola Viviana, Plasek Lilla (Fortuna SE, Liget TE) – Dávid Cintia, Wiandt Viktória (SZVUK SE) 6:4, 6:1
Borsos Réka, Matkó Réka (MESE, Future TT) – Jánosi Luca, Punyi Anna (GYAC, Budaörs SC, 4.) 6:4, 6:3
Kántor Anna, Nagy-Békési Bíborka (MTK, GYAC) – Kótány Katica, Ungár Éva (Budaörs, Terrapark) 6:1, 6:1
Kabina Kinga, Papp Nóra (Fortuna SE) – Bordás Patrícia, Toronyi Dominika (SZVUK SE, Budaörs) 7:5, 6:4
Kovács Zita, Zádori Réka (GYAC, Kiskút TK, 3.) – Horváth Adrienn, Szalai Réka, jn.
Csordás Boglárka, Szabó Laura (Panakor, Gyöngy TC) – Kállai Szófia, Mihálka Zsófia (Pasarét TK, Alfa TI) 3:6, 7:5, 10-6
Fárbás Réka, Földeák Kata (MTK, 2.) – Bartha Panna, Buczkó Emma (Pécs VTC, Pécs 2000) 6:4, 6:2

2. forduló:
Drahota-Szabó, Nagy – De Paola, Plasek 7:5, 6:0
Borsos, Matkó – Kántor, Nagy-Békési 6:2, 6:1
Kovács, Zádori – Kabina, Papp 6:1, 6:3
Fárbás, Földeák – Csordás, Szabó 6:3, 6:2

Elődöntő:
Drahota-Szabó, Nagy – Borsos, Matkó játék nélkül
Kovács, Zádori – Fárbás, Földeák 6:3, 6:4

Döntő:
Drahota-Szabó, Nagy – Kovács, Zádori  6:2, 6:0

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline